JAKAB JÁNOS A COCA-COLA HBC MAGYARORSZÁG ÚJ KÖZKAPCSOLATOKÉRT ÉS KOMMUNIKÁCIÓÉRT FELELŐS VEZETŐJE

Elődje, Tóth Valentin cégcsoport szintű megbízást kapott és a Coca-Cola Hellenic csoport társadalmi programjaiért felel. 

Jakab János kinevezését megelőzően a vállalat igazgatótanácsának tagjaként, a Coca-Cola HBC Magyarország jogi és biztonsági igazgatója volt.

Mielőtt 2014-ben a Coca-Cola csapatához csatlakozott, jogi tanácsadást végzett, illetve évekig a British American Tobacco jogi igazgatója, korábban, változó pozíciókban, a jogszabályi megfelelőségért felelős vezetője volt.

Jakab János új feladatkörében – a versenyképességi szempontok figyelembevételével – kiemelten fontosnak tartja a hazai szabályozási környezet alakításában való konstruktív részvételt, valamint az érdemi párbeszédet az iparági szereplők és a döntéshozók között.

“Örömmel tekintek az új feladataim elé. A változó piaci környezet, amelyben működünk, az adószabályok módosulása, folyamatos kihívások elé állítanak bennünket. Bízom abban, hogy tapasztalataimmal segíteni tudok ezek leküzdésében. Csapatommal nagy hangsúlyt fektetünk majd a régió élelmiszergazdaságában betöltött szerepünk erősítésére, a hulladékcsökkentési programunk, valamint az egyre népszerűbb cukormentes és alacsony kalóriatartalmú termékeink bemutatására.” – mondta Jakab János.
(onBRANDS)