AZ PRÉMIUM OKOSTELEFON TREND TOVÁBB FOLYTATÓDOTT

A birtoklásra vonatkozó fogyasztói trendek változóban vannak.

44 százalékos részesedésével az okostelefonok, mobiltelefonok és viselhető kiegészítők továbbra is az 1,2 ezer milliárd dollár összértékű műszaki fogyasztási cikkek piacának hajtómotorja.

Jóllehet, az okostelefonok iránt mutatkozó globális kereslet 2018-ban 3 százalékkal 1,44 milliárd darabra mérséklődött, a forgalom nem lanyhult és értékben elérte az 522 milliárd dollárt – állapítja meg a GfK a Barcelonában megrendezésre kerülő Mobile World Congress 2019 alkalmából kiadott közleményében.

Noha némiképp nehéz az összehasonlítás 2017 erős utolsó negyedévével, a 2018. október – decemberi időszakban

az újabb innováció hiánya

meghosszabbította az egyes készülékek lecseréléséig tartó használati időt, így nyomást gyakorolt az átlagárakra, minek eredményeképpen a 2 százalékos csökkenést követően az 384 dolláron állt meg.

A GfK Consumer Life tanulmánya azt mutatja, hogy

A BIRTOKLÁSRA VONATKOZÓ FOGYASZTÓI TRENDEK VÁLTOZÓBAN VANNAK.

A fogyasztók nem csupán arra törekednek, hogy „kevesebb, ám magasabb minőséget képviselő javakat birtokoljanak”, amelyekért magasabb árat is hajlandók fizetni, de „az élményeket (még) többre tartják a tárgyak birtoklásánál”. Legyen szó bár nagyobb memóriáról, kijelző méretről vagy több nagyfelbontású kameráról, ez az innováció nem hozza lázba a fogyasztókat és nem pörgeti fel a keresletet.

Igor Richter, a GfK telekommunikációs szakértője elmondta, hogy “kutatásunk szerint bár az okostelefonok új funkciói már a laptopok teljesítményével és funkcióival vetekszenek, ezeket a magas színvonalú specifikációkat a készülékek nyújtotta újfajta élményekre le kell lefordítani. A high-end gaminget a PC-ipar uralja és jelenleg ez a szegmens a fő hajtóerő az iparág számára. Ugyanakkor

az okostelefonon játszható játékok terén még jelentős kiaknázatlan potenciál látható.

Annak ellenére, hogy az okostelefonok a számítógépekhez képest kisebb kijelzővel rendelkeznek, gyors chipkészletei, éles kontrasztú kijelzői és megnövelt akkumulátorkapacitása a gaming okostelefonokat ideálissá teszi arra, hogy a nagy teljesítményt igénylő játékok út közben is élményt nyújtsanak. Ez magyarázza azt is, hogy világszerte az okostelefon-használók 55 százaléka játszott okostelefonján az elmúlt 30 napban.”

A viselhető kiegészítők 2018-ban további erőteljes növekedést mutattak: 2017-hez képest az irántuk mutatkozó kereslet 16 százalékkal, értékforgalmuk pedig 35 százalékkal növekedett. A keresletet a SIM-kártyás okosórák hajtották, amelyek az e kategóriába tartozó termékekből forgalmazott érték többségi részét – 17 százalékát – adták a 2017. évben regisztrált 8 százalékkal szemben.

Magyarországra vonatkozóan Sztupár Andrea a GfK Hungária, Market Insight terület vezetője az alábbiakat nyilatkozta : “A hazai okostelefon piacon 6,6 százalékos növekedést tapasztaltunk 2018-ban az előző évhez képest. Ha negyedévenkénti bontást nézünk, az utolsó negyedévben 704 ezer készüléket adtak el, ami 1,7%-kal teljesítette túl a 2017-es év utolsó negyedévét. Éves szinten 2,47 millió darab készülék eladásáról
van szó, ebből is látszik mennyire fontos szerepet játszik az utolsó negyedév.

A nagykijelzős készülékek (ún phabletek) már 44%-ot képviseltek 2018-ban, ami jelentős előrelépés a korábbi évekhez képest. Azaz folyamatos eltolódást tapasztalunk a nagyobb értékű, nagy kijelzős telefonok irányába.”
( onBRANDS )