KÖZEL MINDEN HARMADIK MAGYAR CÉGNEK NŐI VEZETŐJE VAN

A nők üzleti életben betöltött szerepéhez ma már kétség sem fér. 

Március 8. eredetileg ez a nők egyenjogúságával és szabad munkavállalásával kapcsolatos mozgalom napja volt.

1917 óta ünneplik világszerte – Magyarországon pedig 1948 óta – március 8-án a nőket abból a célból, hogy kifejezzék a nők iránti tiszteletet és megbecsülést.

A „gyengébbik nem” jelző manapság már nem állja meg a helyét, hiszen a nők munkában betöltött szerepe és a női vállalkozások világszerte fejlődést mutatnak és kiemelkedő sikerek fűződnek hozzájuk. A női tulajdonú vagy nők által vezetett vállalkozások szempontjából

Magyarország az előkelő 12. helyen szerepel a Mastercard Női Vállalkozói Index 57 országot vizsgáló listáján,

annak köszönhetően, hogy hazánkban 28,1% ezen cégek aránya. A Start it @K&H, hazánk vezető nagyvállalati inkubátorának tapasztalatai szerint ugyanakkor a női vállalkozások aktív részvétele a startup közösségben is megfigyelhető, aminek hátterében az állhat, hogy a nők legalább olyan szívesen alapítanak vállalkozást és valósítják meg álmaikat, mint a férfiak.

A helyzet azonban nem ennyire derűs. A Start it @K&H programban jelenleg a világátlagot meghaladva a startupok harmada, 7 csapat rendelkezik női alapítóval, akik közül a Click4Work és az UniPie a mai napon átvehette a „Női startupper különdíj” oklevelet a BVK Be Smart! versenyén. Véleményük szerint azonban

vannak még negatív sztereotípiák a női vállalkozókkal szemben,

és sok esetben még hazai szinten is plusz akadályokkal kell megküzdeni a nemi alapú hátrányos megkülönböztetés miatt. Holott a BCG tavalyi tanulmánya arra mutat rá, hogy a női alapítású vállalkozások kimutathatóan nyereségesebbek az átlagnál. A SCORE vállalkozói szervezet nemzetközi elemzése szerint pedig a nők például jelentősen nagyobb valószínűséggel alapítanak vállalkozást a szolgáltató, egészségügyi és oktatási szektorban, mint a férfiak. Apró Anna, a Cápák között üzleti show egyik befektetője, nem tesz különbséget nő és férfi között, véleménye szerint, ami egy jó vállalkozóhoz kell, az ugyanúgy meglehet egy nőben, mint egy férfiban.

Mivel általánosságban a nők jobban tudnak kommunikálni-tárgyalni, kreatívak és empatikusak, egy startup működtetése során kiválóan tudják tehetségüket és képességeiket kamatoztatni. Ez pedig nagy előnyt jelenthet a mai világban, ahol a folyamatos üzleti és fogyasztói kommunikáció, az online jelenlét, a vizuális megjelenés és a kreatív tartalmak jelentősen hozzájárulnak egy cég sikerességéhez. A startupok esetében pedig ez fokozottan igaz, hiszen náluk jellemzően jóval rövidebb idő telik el az ötlettől a piacra lépésig.
( onBRANDS )