MEGDÖBBENNÉL, HA TUDNÁD, HOGY MENNYI MINDENT TUDNAK RÓLUNK

A mobiltelefonjaink rengeteg adatok gyűjtenek rólunk.

Még az MI elején vagyunk 

Ma azon aggódni, hogy a gépek öntudatra ébrednek és elpusztítják az emberiséget, olyan mintha éppen a Mars túlnépesedéséért aggódnánk.

„Ma a narrow AI (szűk mesterséges intelligencia) korában élünk, aminek algoritmikus alapjai már az 1900-as évek második felében léteztek. A szűk mesterséges intelligenciának mindig egy konkrét feladata van, amit igyekszik megoldani: ilyen volt a Terminátor is, akinek egyetlen küldetéseként Sarah Connort kellett megölnie. Ilyenek a jelenlegi MI megoldások is: sakk program, képfelismerés, csalás előrejelzés, érzelem detektálás, de még az önvezető autók is ide tartoznak, hiszen egyetlen feladatuk elvinni az utast A-ból B-be”- kezdte előadását fiatal, ám digitalizációban igen jártas közönsége előtt a szakember.

A mesterséges intelligencia következő lehetséges – és a médiát igencsak foglalkoztató – szakasza

az Artificial General Intelligence, ami már az emberekkel azonos, komplex szinten tud gondolkodni, az azután következő super intelligence pedig messze túlszárnyalhat minket, embereket.

Izgalmas terület ezeken a jövőkön elmélkedni – teszi ezt a sci-fi irodalom is – de aggódni ma még felesleges: ez távoli jövő. A technológiában rejlő potenciál azonban hihetetlen: „Gondoljunk bele, hogy egy gép pár másodperc alatt elemezni tudja több tíz-százezer páciens leletét, összevetve tanuló adatbázisában lévő több millió – idővel akár milliárdos – lelettörténettel. Minden egyes adatmorzsát kielemezve tanuló algoritmusa folyamatosan fejlődik és közelíti a százszázalékos diagnosztikai arányt – ennyi lelettel a legtapasztaltabb orvosok sem találkoznak egész életük során” – mondta előadásában Boldog Viktor, a DXC szakértője.

Az AKG Talks előadásán kiderült, hogy nagyon sok középiskolást érdekel ez a téma: hiszen az AI már az ő zsebükben is ott van a telefonjaik révén, de szeretnék tudni, meddig juthat el az ő életükben a mesterséges intelligencia. A DXC szakembere szerint például ma még elképzelhetetlen, hogy egy robot diagnosztizáljon, majd mindenféle emberi kontroll nélkül azonnal meg is műtsön – olyan kulturális változások kell kísérjék az AI térhódítását, amelyekre a ma élők még nincsenek felkészülve. Ilyen területeken kiegészíthetik egyfajta asszisztensként az emberek munkáját. Persze kevésbé kritikus területeken bátrabban bízzuk majd magunkat robotokra: ez előrejelzett meghibásodást, önvezető autónkon éjjel megszerelhetik önjáró robotok, miután autónk elvezette magát a szervizbe és reggelre vissza is jön garázsunkba.

A DXC szakembere szerint

a jövő ma még elképzelhetetlen szinten lesz tervezhető

nagyon hasznos innováció, hogy a megállókban látjuk, hogy mikor jön a villamos, de a jövőben komplex közlekedési kapcsolt rendszerek összehangoltan fognak tenni azért, hogy másodpercre pontosan érkezhessünk meg mindenhová. Ha mégse működne tökéletesen? Nem is olyan távoli jövőben, olyan biztosítások állhatnak rendelkezésünkre, amelyekhez nem kell órákon át papírokat kitölteni és benyújtani akár postai úton, hanem a rendszerek egymás adataihoz való hozzáférése miatt, a repülőgép késése okán járó kártérítés már az eset bekövetkezte után pár másodperccel, automatikusan, emberi beavatkozás nélkül a számlánkon lehet majd.

A gimnazistákat az érdekelte, hogy miért éppen ők lettek az a generáció, melynek életébe elérkezett a digitalizáció ezen forradalma. A szakember szerint ennek az az oka, hogy mostanra áll annyi digitális adat és tárolási-, számítási kapacitás rendelkezésre, hogy azt a mesterséges intelligencia algoritmusok használni tudják. Az internet kora előtt egyáltalán nem állt rendelkezésre ennyi digitális adat egy emberről (noha például egy kórházban rengeteg adat keletkezett, de nem feltétlenül digitális, illetve senki nem gondolt arra, hogy használni kellene ezeket), míg ma olyan jelentéktelennek tűnő dolgokból, mint ahogy az egeret mozgatjuk, akár betegségeket lehet előre jelezni vagy diagnosztizálni.

A mesterséges intelligencia felhasználási területe szinte végtelen

az egyik példában kiemelt legérdekesebb potenciál az egészségügyben rejlik, hiszen a betegségek előre jelezhetősége, akár gyógyíthatósága nagymértékben megnőhet majd az MI technológia alkalmazásával.

Jelenleg a mesterséges intelligencia alkalmazásában Kína és az Egyesült Államok élenjár, Kínában az állampolgári pontrendszert elnézve azért is tud nagyot fejlődni az AI, mert a személyiségi jogokat ott flexibilisebben kezelik, így az emberek életével kapcsolatban szinte mindenről adatokat gyűjtenek, elemeznek és európai szemmel nézve bántóan felhasználva büntető és jutalmazó rendszerben alkalmazzák. Ezáltal olyan speciális tapasztalatokat és tudást halmoznak fel, amelyek szabályozottabb országok a személyiségi jogok védelmét tiszteletben tartva nem fognak.

Általában jellemző, hogy a szabályozás lassabban halad, lemaradva követi a digitális technológiák fejlődéséből eredő kérdéseket, ezért az etikai és jogi szabályozás messze nem teljes ezen a területen. A jogalkotókra – és a versenypiaci résztvevőkre is – óriási feladatok várnak és nagyon nagy felelősséggel jár, hogy alakítják a jövőnket!

„A mobiltelefonjaink rengeteg adatok gyűjtenek rólunk, többet, mint gondolnánk,

de a technológia fejlődésével egyre több és olcsóbb adatgyűjtő eszköz tükrözi le világunk digitális lenyomatát” – mondta Boldog Viktor, a DXC analitikai konzulense. „Egyelőre a legnagyobb adathalmozók (a Facebook, a Google és az Amazon, valamint ezek kínai megfelelői) gyűjtik-gyűjtik az adatokat a felhasználókról, és egyre jobban ismernek minket. Ne legyenek illúzióink: a rólunk felhalmozott információk elemzésével egyre jobban férkőznek a fejünkbe. Nem véletlen, hogy ingyenesek ezek az oldalak: a figyelmünkkel és az adatainkkal fizetünk nekik és ez mindennél jobban megéri nekik.” A szakember szerint az algoritmus olyannyira ismerni fog minket, hogy egy nem túl távoli jövőben előbb fogja tudni, hogy mit fogok csinálni, mint én magam.

A diákok az előadás utáni kérdés-válasz szekcióban érdeklődtek arról, hogy hogy lehetne tudatosan óvni digitális lábnyomukat, jól kezelni azt, hogy milyen információkat adjanak ki magukról, de érdekes beszélgetés alakult ki a jövő munkahelyeiről is, amik a mesterséges intelligencia térhódítása kapcsán jönnek létre. Egy biztos, ahogy az előadásban is szemléletesen és jövőbeli példákon keresztül bemutatásra került – nincs olyan iparág, amiben ne hozna drasztikus változást a mesterséges intelligencia megjelenése!
( onBRANDS )