ÁLLATMENTŐ ÉS KÉZILABDÁZÓ A LEGINSPIRÁLÓBB NŐK KÖZÖTT

Második alkalommal rendezte meg a femcafe.hu női portál az inspiráló nők estjét.

A tavalyi nagy sikerű rendezvény után egyértelmű volt, hogy a Femcafe.hu idén is megrendezi az Inspiráló Nők Estjét.

A díj különlegessége, hogy nem hírességek, hanem sikeres, magabiztos, ösztönző civil nők részesülhetnek az elismerésben. A hét kategória 3-3 jelöltjének listáját a jelölőbizottság: Risztov Éva, Tóth Vera, Győrfi Pál, Stohl András, valamint a portál képviseletében Sajószegi Veronika főszerkesztő állította össze, ezután pedig az olvasók szavazhattak, ki számukra a legszimpatikusabb, leginkább inspiráló. A díj rangját jelzi, hogy közel 60 ezer szavazat érkezett a nomináltakra, ami sokszorosa a tavalyinak.

A győzteseket a Várkert Bazárban tartott gálaesten hirdették ki, a házigazdák Ördög Nóra és Kasza Tibor voltak. Ahogy korábban, úgy idén is sztárfellépők emelték az est fényét. A műsort az Aerial Show Hungary nyitotta meg látványos előadásával, majd Mérő Péter divattervező új kollekcióját vonultatta fel és külön erre az alkalomra készült zenei produkciókat is láthattak a vendégek. Tóth Gabi és Fehérvári Gábor Alfréd fellépése után Nika és a Kandó Téri Általános Iskola növendékei adták elő a Joyful című dalt és most először énekelt együtt Keresztes Ildikó és Szekeres Adrien.

A díjátadóról a SuperTV2 készített felvételt, amit március 30-án, 11:30-tól láthatnak a nézők.

A díjazottak:

A leginspirálóbb designer: Hadnagy Tímea, enteriőr tervező
A leginspirálóbb gasztronómiai teljesítmény: Beh Mariann, a Bazsalikomos kert megálmodója
A leginspirálóbb hétköznapi hős: Györke Nóra, a Nem Adom Fel Alapítvány kommunikációs vezetője
A leginspirálóbb vállalkozó: Sipos Melinda, a csomagolásmentes Ligeti Bolt tulajdonosa
A leginspirálóbb ifjú sportoló: Háfra Noémi, válogatott kézilabdázó, a Ferencváros játékosa
A leginspirálóbb fiatal tehetség: Bálint Bianka, tetováló, grafikusművész
A leginspirálóbb civil teljesítmény: Prockl Amanda, a Kutyaovi Állatvédő Egyesület alapítója
( onBRANDS )