TÖRETLEN A BIZALOM AZ EURÓPAI STARTUPOK IRÁNT

Páratlan eredménnyel tűntek ki a magyar startupok Európában.

Rekordot döntött tavaly az európai startup piac mind a befektetések számát, mind értékét tekintve – állapítja meg a legfrissebb EY Start-Up-Barometer.

A tőkebefektetések száma arányaiban Magyarországon nőtt a leginkább az egy évvel korábbi állapothoz képest.

A legtöbb befektetői pénzhez 2018-ban is Nagy-Britannia induló vállalkozásai jutottak. Az induló vállalkozások számára nyújtott befektetések száma és értéke is új csúcsot ért el tavaly. Összesen 4199 alkalommal vontak be tőkét startupokba 2018-ban, ami 15 százalékos emelkedést jelent az azt megelőző évhez képest. A befektetések értéke két számjegyű növekedéssel (11%) átlépte a 21 milliárd eurót az európai startup-piacot vizsgáló EY-tanulmány szerint.

A magyar startupokba a tavaly elért 132 tranzakcióval dupla annyi befektetés érkezett, mint egy évvel korábban, ami páratlan eredmény a rangsorban. A tőkebefektetések számát tekintve Magyarország ezzel az előkelő nyolcadik helyet foglalja el Európában, megelőzve Oroszországot és Dániát (123, 102 tranzakció). A régióból egyedüliként hazánk került fel a TOP10-es listára.

„Magyarországon egyre fejlettebb a startup ökoszisztéma és részben ennek is köszönhető, hogy a hazai startup közösség Európában is az egyik legaktívabbnak számít. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy az innovatív szemlélet és egy jó ötlet azonban önmagában nem elég a siker eléréséhez. Elengedhetetlen egy elkötelezett és hiteles csapat, továbbá a nemzetközi üzleti szemlélet és stratégia, amik kulcsszerepet játszanak abban, hogy az alapítók megtalálják a számukra megfelelő befektetőt jövőbeni terveikhez.” – mondta Nagy Ferenc, az EY Tranzakciós Tanácsadási Üzletágának szakértője.  

Nagy-Britanniában több mint 7 milliárd eurót fektettek induló helyi cégekbe, ezzel továbbra is vezető pozíciót foglal el az európai startup ökoszisztémában. A második helyezett Németországban közel 5 milliárd eurót invesztáltak, míg Franciaország induló vállalkozásainak megközelítőleg 3 és fél milliárd euró jutott 2018-ban.
( onBRANDS )