AZ MRSZ EGYETÉRT AZ EGYENLÍTŐ ALAPÍTVÁNNYAL

A reklám elkészítésénél a várható társadalmi hatásokat is figyelembe kell venni.

A Magyar Reklámszövetség a “CBA Piros reklám ügyében” eljuttatta hozzánk állásfoglalását, melyben felhívja nemcsak az érintett cég és reklámügynökség, de valamennyi reklámozó figyelmét a szövetség álláspontjára: az „Icuka PIROS nyár a CBA-ban” reklámjában társadalmilag káros, a márka és termékcsoport népszerűsítése szempontjából túlzott, szükségtelen és szakmailag nem indokolt  a szexualitás ilyetén felhasználása illetve a nők, a nemiség ilyen formában való bemutatása.

Az MRSZ egyetért az Egyenlítő Alapítvánnyal,

hogy a reklámok közízlést formáló szerepe miatt minden reklámozónak felelősen és megfontoltan kell eljárnia a törvényi és jogszabályi előírások betartása mellett a várható társadalmi hatásokat is figyelembe véve.

Az onbrands.hu úgy tudja, hogy fogyasztói panasz keretében, az ÖRT eljárási szabályzatuk szerint már elindították az eljárást. Írtak és felvették a kapcsolatot a CBA-val, várják a válaszukat, valamint szakértői véleményt kértek be. Ezek alapján hamarosan várható az ÖRT állásfoglása is.

Az Egyenlítő Alapítvány állásfoglalása a cba ”piros” reklámfilmje kapcsán, melyben
kérik a CBA vezetőségétől a reklámfilm leállítását, vagy komoly módosítását, ITT olvasható.


( onBRANDS )