MENTŐÖVEK APÁLY IDEJÉN?

A befektető akkor is nyerni akar, amikor mindenki csökkenéstől retteg.

A 7. Venture Capital Summit neves nemzetközi és hazai előadói tudják, és el is mondják, hogy mi a teendő, ha a befektető akkor is nyerni akar, amikor mindenki csökkenéstől retteg. A konferencia résztvevői a helyzetelemzések mellett kiváló tanácsokat is kaphatnak a szakma legnagyobb szereplőitől a 2019. március 24-én megrendezésre kerülő eseményen.

Az utóbbi években rendszeresen falra festett gazdasági válság bekövetkezésének dátuma még mindig bizonytalan. Egyesek szerint az új járvány lesz a valódi kiváltó esemény, mások az amerikai elnök szeszélyeit látják fő veszélynek, míg sokak szerint éppen a várakozók egyre fokozódó türelmetlensége rontja le a piac hangulatát olyan mértékben, hogy az valóban egy globális recessziót eredményez. Tény, hogy globálisan a kockázati tőke piaca hét éves mélypontra zuhant, a tevékenység üteme lassul, jelezve, hogy

a gazdasági helyzet romlásával kapcsolatos várakozások már erős hatással vannak a piaci hangulatra.

A magyar kockázati tőke most bizonyos védettséget élvez

A tavalyi év minden szempontból kiugrónak számított a hazai kockázati tőke piacon: elindult az új Jeremie program, amely a következő öt évben közel 80 milliárd forint tőkéhez juttatja a Közép-Magyarországon kívüli régiókban található innovatív vállalatokat. A csökkenést hozó időszakokban természetesen a már bevezetett, akár piacvezető vállalkozások értéke megnő, a kockázatvállalás mértéke viszont jelentősen csökken. Ez a helyzet beavatkozás nélkül az innovatív, ám gyenge lábakon álló startupok azonnali kimúlásához vezet. A Jeremie azonban kiváló mentőöv lehet: a vihar elvonulásáig a program által biztosított összeg elegendő lehet arra, hogy a kockázati tőkeprogram eredményei ne múljanak el nyom nélkül, sőt, akár új szereplőket juttasson helyzetbe pontosan a megfelelő időpontban, az új növekedési időszak kezdetén.

Az állami szerepvállalás a hazai tapasztatatok szerint tehát megfelelően támogatja a kockázati tőke piac kialakulását, bizonytalan piaci helyzetben pedig válságállóvá teheti annak szereplőit. De vajon milyen hatása van az állami tőkének közép és hosszú távon; milyen előnyök származnak az állami és a magán szektor kooperációjából, illetve milyen veszélyekkel jár az összefonódás? Az MFB Invest Zrt. vezetője Bugár Csaba előadásában arról is beszél, hogy hogyan néz ki az ideális társbefektető egy co-investment projekt esetében, illetve, hogy mi különbözteti meg a versenytársat a partnertől egy ilyen helyzetben.

Recesszió és fellendülés idején is érvényes mondás, hogy az alapkezelő a minél nagyobb hozam elérésére törekszik. Ennek érdekében egyedi portfóliót állít össze, s annak összetételét időről időre változtatja. De vajon mennyire szóljon bele a pénzügyi befektető a portfóliócég működtetésébe? Erre a kérdésre ad választ előadásában Szűcs Gergely PhD. az egyik legnagyobb független, magántulajdonban lévő pénzügyi csoport, a Cachline Holding Zrt. vezetője.

Az OXO csoport idén önálló holdingba szervezte teljes befektetési portfólióját, melyet bejelentett tervei szerint nyilvános piacra kíván vinni, ezzel új, tőzsdén is jegyzett befektetési instrumentumot teremtve a hazai kockázati tőkepiacon. Oszkó Péter, az OXO Technologies Holding alapító tulajdonosa ennek kapcsán a piaci alapú eszközök fejlődését veszi górcső alá előadásában, és segít megérteni, hogy meddig jelent valóban segítséget az állami beavatkozás, s milyen esetben érdemes inkább más típusú befektetőt keríteni. Emellett kitér arra is, hogy általában a teljes ökoszisztéma tekintetében milyen mértékben és meddig egészséges az állami szerepvállalás és milyen átmeneti mechanizmusok és szereplők lehetnek szükségesek a tartós, egészséges piaci működéshez és fejlődéshez.

A konferencián képviselteti magát a Deutsche Telekom Capital Partners (DTCP), Európa legnagyobb kockázatitőke-társasága közel 2 milliárd eurós tőkealappal és egy közel 70 cégből álló portfólióval, amely kockázati tőkét, tanácsadást, kínál akár a különleges helyzetben lévő startup-ok számára is. A vállalat hídként funkcionál a Szilikon völgy, Izrael és az európai befektetők között, így ők pontosan tudják, hogy

mit várnak a befektetők az innovátoroktól, s hogy mi tehet vonzóvá egy kezdő céget a világ legnagyobb befektetői számára.

Michael Rager, a társaság elnöke  legfontosabb szempontokról beszél előadásában és bemutatja a kockázati tőkepiac válságváró időszakában megfigyelhető trendjeit.

Az MKB Bank Zrt. szintén bővítette portfólióját, sőt, míg korábban kifejezetten a Fintech megoldásokra fókuszált, a tavalyi évtől a nem-Fintech startupok irányába is nyitottá vált – a jelenlegi portfólióról, válságvédelemről és az egyéb befektetésekről osztja meg tapasztalatait Balog Ádám, az MKB Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A Venture Capital Summit-on minden alkalommal szerepelnek olyan előadók, akikkel máshol lehetetlen volna a találkozás: az idei esemény kerekasztal beszélgetései egyikén részt vesz Veres Tibor (Wallis), aki nagyon ritkán szólal fel rendezvényeken. A dr. Szabó Pál (Bird & Bird) moderálásával zajló beszélgetés alapkérdése az, hogy vajon a kockázatitőke-piacra épp most belépő milliárdosnak hova lenne érdemes befektetnie:  private equity-vel foglalkozzon inkább vagy kockázati tőkével? A részt vevők arra is választ kaphatnak a beszélgetésből, hogy várhatóan mely iparágakban lehet elérni a legnagyobb hozamot, illetve, hogy milyen típusú cégekbe érdemes fektetni.

A 7. Venture Capital Summit a tavasz egyetlen független, szakmai kockázati tőke csúcskonferenciája, amelyen a pénzügyi szektor legkiválóbb szakembereivel találkozhatnak azok, akik sikeresen szeretnék építeni cégüket és kapcsolatrendszerüket, tőkebefektetést keresnek, befektetnék pénzüket, vagy éppen okos tanácsokra, információkra van szükségük a vállalat hatékonyabb működtetéséhez.

Időpont: 2019. március 24.
Helyszín: BMC – Budapest Music Center, Budapest, 1093, IX. kerület Mátyás u. 8.
( onBRANDS )