TÖBB MINT HÁROMMILLIÓ LÁTOGATÓRA SZÁMÍT AZ IDEI BLACK FRIDAY-EN AZ EMAG

Az eMAG összesen hárommilliárd forint értékű kedvezményt kínál majd.

Ahogy a korábbi hat év során, az eMAG ezúttal is szigorúan egyetlen napon – idén november 20-án – rendez Black Friday-t, hogy ütős online akciókkal rukkolhasson elő a magyar vásárlóknak a járvány alatt is biztonságos beszerzési lehetőséget biztosítva.

Többszázezer féle árucikk lesz leértékelve a fekete pénteken, az eMAG összesen hárommilliárd forint értékű kedvezményt kínál majd a magyar vásárlóknak négyezer Marketplace eladójával együttműködve. Mintegy kilencezer darab televízió, tízezer okostelefon, négyezer laptop, kilencezer háztartási nagygép, huszonegyezer játék, és ötvenezer lakberendezési cikk lesz leértékelve a Black Friday-en.

A vállalat kutatásai szerint míg öt évvel ezelőtt még csupán a magyar vásárlók 54 százaléka hallott a Black Fridayről, idénre már

92 százalékuk van tudatában a fekete pénteki akcióknak,

sőt, 30 százalékuk tervez is venni valamit a fekete pénteken. Ennek nyomán az eMAG Magyarország tavalyhoz képest 27 százalékkal nagyobb fekete pénteki forgalomra számít.

A Black Friday napján érdeklődők száma is jelentősen nőtt: 2014-ben még egymillió felhasználó kereste fel az eMAG oldalát, tavaly pedig már 2,8 millióan voltak kíváncsiak az akciós ajánlatokra. Idén várhatóan több mint hárommillióan keresik majd fel az emag.hu-t. Annak érdekében, hogy a legnagyobb rohamot is állja a weboldal, az eMAG mintegy 3,5 millió eurót fordított a szerver és az infrastruktúra fejlesztéseire az elmúlt évben.

Az első emagos Black Fridayen még alig több, mint a látogatók negyede érkezett valamilyen mobil eszközről, tavaly viszont már csaknem az emberek háromnegyede böngészett számítógép helyett okostelefonról vagy tabletről.

Idén az eMAG legalább olyan látványos vizuális koncepcióval készül a valódi magyarországi Black Friday-re.

A fekete pénteki rendelések 70 százaléka várhatóan 5 napon belül eljut majd a vásárlókhoz, míg az eMAG a Black Friday-es rendelések teljesítését 14 napon belül vállalja. Idén először az eMAG Black Friday-en megrendelt termékeket személyesen is át lehet venni a vállalat két budapesti, illetve pécsi üzletében, amelyekben a járványhelyzet miatt fokozott biztonsági intézkedésekkel óvják mind a vásárlók, mind a személyzet egészségét. A kompakt méretű termékek érintésmentes átvétele lehetséges továbbá easybox csomagautomatákban is, amelyből az eMAG Black Friday kezdetéig közel hetven darab működik majd Budapesten.
( onBRANDS )