IDÉN KIS KÖLTSÉGVETÉSŰ KAMPÁNY ÉRDEMELTE KI A LEGJOBBNAK JÁRÓ EFFIE PLATINA DÍJAT

Az Effie magyarországi szervezői - az IAA Hungary és a MAKSZ - online díjátadón osztották ki a 120 fős zsűri értékelése alapján az idei hatékonysági díjakat.

A 19. hazai Effie-n döntőbe jutott 47 pályamű közül 1 Platina, 4 Arany, 10 Ezüst, 9 Bronz és 24 Finalist díjas alkotás született.

A Platina-zsűri indoklása szerint

a Double Shot Coffee kávézó és a DOT Creative ügynökség „Kis költségvetésű, gazdasági célú kampányok” kategóriában indított pályaműve bizonyult idén a leghatékonyabbnak:

„Példamutató, ahogy kreatív hozzáállással, egyszerű, de számukra kiválónak bizonyult eszközökkel, integrált módon tudta megvalósítani, sőt túlszárnyalni a kitűzött célokat egy fiatalokból álló kisvállalkozás kis költségvetéséből úgy, hogy ráadásul hosszú távra is kiható eredményességet ért el.” 

A megbízók közül az elért Arany/Ezüst/Bronz/Finalist helyezéseik alapján a legeredményesebbek:

Magyar Máltai Szeretetszolgálat (4 Ezüst), Coca-Cola Szolgáltató Kft. (2 Arany, 1 Ezüst), Heineken Hungária Sörgyárak Zrt.(1 Ezüst, 3 Bronz, 1 Finalist), Müpa Budapest Nonprofit Kft. (3 Ezüst), Telenor Magyarország Zrt. 1 Bronz, 6 Finalist), Országos Mentőszolgálat Alapítvány (1 Arany, 1 Ezüst).

Az idei Effie „Év Megbízója” címet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nyerte el.

Az ügynökségek közül – szintén az elért Arany/Ezüst/Bronz/Finalist díjaik alapján – a legeredményesebbek:

Tendencies21 (2 Arany, 1 Ezüst), Uniomedia Communications (1 Ezüst, 2 Bronz, 1 Finalist), Human Dialog (1 Arany, 1 Ezüst), Artificial Group (1 Bronz, 4 Finalist), DOT Creative (1 Platina/Arany).

Az idei Effie „Év Ügynöksége” címet a Tendencies21 érdemelte ki.

A teljes ranglista, valamint minden Finalist/Bronz/Ezüst/Arany díjazottról további információ: www.effie.hu

A Microsoft Innovációs Különdíjat a Vigyél Haza Alapítvány Netpincérrel közös kampánya kapta, a zsűri szerint „A pályázó olyan szektorban alkalmazott innovatív megoldást példaértékűen, ahol az infokommunikációs technológia és a kreativitás ilyen jellegű együttes alkalmazása még nem jellemző. Az együttműködés során a partnerség előnyei is bizonyítást nyertek.”

Az Effie-re bármilyen sikeres marketing aktivitással lehet nevezni.

A teljesítmény globális szimbólumaként számon tartott Effie kétfordulós zsűrijében, valamint a Platina- és a Microsoft Innovációs Különdíj zsűrijében ezúttal is összesen mintegy 120 zsűritag, iparágunk elismert, vezető beosztású szakemberei foglaltak helyet, akik az Effie nemzetközi standard szabályrendszere alapján értékelték a beérkezett pályaműveket. A díjazottak publikus esettanulmányai elérhetők az Effie weboldalon a digitális évkönyvben. A zsűritagok szakmai kommentjei a pályaművekről szintén elérhetők az adott pályázó részére.

Az Effie Awards Hungary 2021-ben ünnepli megrendezésének 20. évfordulóját, így a következő év szintén különlegesnek ígérkezik a hazai Effie történetében.
( onBRANDS )