MAGYAR PRODUKCIÓVAL NYIT ÚJRA A FESTSPIELHAUS ST. PÖLTEN

A kortárs előadóművészet egyik kiemelkedő európai játszóhelye több mint fél év után nyit újra a magyar produkcióval.

Május 20-án a Recirquel legújabb, Solus Amor című produkciójával nyit újra az osztrák Festspielhaus St. Pölten.

A kortárs táncot a cirkuszművészettel egyesítő Vági Bence rendezte előadás – amelyet most első alkalommal láthat a nemzetközi közönség – a hitről és a szeretetről, a természetről és az univerzumról szól.

Tavaly ősszel a Müpa Fesztivál Színházában debütált Magyarországon a Recirquel Solus Amor című produkciója. Most újra színpadra állítják az előadást, amelyet tavaly mindössze néhány alkalommal láthatott a magyar közönség.

Az évi 70 ezer nézőt vendégül látó Festspielhaus St. Pölten évadonként több mint 70 produkciót mutat be a kortárs balettől a nemzetközi alkotásokon és klasszikus koncerteken át a dzsesszig.

Mint kiemelik, a tavaszi lezárások alatt már megjelent a színház online repertoárjában a társulat Non Solus című produkciója, amelyet márciusban vetített a Festspielhaus, majd tízezres megtekintéssel nézői csúcsot döntött a közvetítések között.

A Solus Amor című előadásban az újcirkusz, a klasszikus és a modern tánc egyesül. A darab nem egy történetet mond el, hanem azt vizsgálja, mennyire fontos az ember számára a bolygónkon jelen lévő szeretet.

“A produkció feleleveníti a szeretet különféle rétegeit, a szerelem és a gyűlölet változatait, de mindenekelőtt azt az egyetlen és ősi hajtóerőt kutatja, mely időtől és tértől függetlenül mindannyiunkat összeköt” – áll az előadás ismertetőjében.

Mint írják, az elmélyülés és az ámulatba ejtés kettősségét a darabhoz komponált zene, a különleges díszlet és a speciális technika is segíti. A légiesség érzését a díszleten túl a különféle cirkuszi levegőzsáner-számok – gurtni, lebegő kínai rúd, magas drót – teszik teljessé. “A produkcióban speciális reptető-technikának köszönhetően a néző úgy érezheti: repülni olyan könnyű, mint amikor álmodik róla.”

Az előadásban egy mitikus medvebáb is megjelenik. A neves dél-afrikai bábtervező Janni Younge által készített báb a valódit tökéletesen imitáló mozgásait táncosok irányítják. A produkcióban meghatározó szerepet játszik a zene, amely Szirtes Edina Mókus zeneszerző és Terjék Gábor sound designer munkája.

A Solus Amor Magyarországon is újra látható lesz. A Recirquel művészeivel a közönség először június 4-én a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban találkozhat, ahol a társulat a My Land című produkcióját mutatja be.
( onBRANDS – MTI )