A TOYOTA LEÁLLÍTJA AZ OLIMPIAI HIRDETÉSEIT

Néhány nappal az Olimpia kezdete előtt az autóóriás gyakorlatilag elhatárolódik az eseménytől.

A Toyota egyike a mintegy 60 japán vállalatnak, amelyek rekordösszeget, több mint hárommilliárd dollárt költöttek szponzori jogokba a 2021-es olimpiára.

A Toyota egyike annak 15 globális vállalatnak, amelyek az – Olimpiai Partnerek (TOP) programot – olimpiai szponzorálás legmagasabb szintjét alkotják, amely kategória-kizárólagos marketing jogokat biztosít számukra a nyári, téli és ifjúsági olimpiai játékokra. A Toyota 2015- ben vált az Olimpiai Partner program részévé – írja a CNN.

A már elkészített,

a játékokhoz kapcsolódó reklámokat nem sugározzák

– közölte a társaság. A Toyota vezérigazgatója, Akio Toyoda és más képviselők sem vesznek részt a július 23.-án a nyitóünnepségen. Ennek oka a sok szerencsétlenség és a fertőző helyzet miatt nézők nélkül zajló versenyek.

Nemzetközi szakértők szerint elképzelhető, hogy a Coca-Cola, az Alibaba, a Visa vagy a Samsung is, akik szintén főszponzorok, és akiknek engedélyezett a “Tokyo 2020” névvel hirdetni, szintén visszalépnek. A Rakuten vezetője, Hiroshi Mikitani még a játékok tervezett megtartását is “öngyilkossági missziónak” nevezte és súlyos következményekre figyelmeztet. A Reuters felmérésében a résztvevő vállalatok 37 százaléka támogatta a játékok lemondását, 32 százaléka a halasztást. -írja a leadersnet.

Az Airbnb más megközelítést alkalmaz, és digitális eseményeket tervez. A rajongók a weboldalon felár ellenében élő kapcsolatba léphetnek sportolókkal és volt sportolókkal.

A 2021-es olimpiának valójában a világjárvány kezdete óta a legnagyobb globális eseménynek kellene lennie, több mint 80 000 sportolóval, fellendítve Japánban a gazdaságot, a sportcikkek forgalmát és az idegenforgalmat. A játékokra 40 millió vendéget vártak a világ minden tájáról. A szállodákban és a közelmúltban az Olimpiai Faluban bekövetkezett pozitív koronaesetek most minden reményt eloszlatnak.
( onBRANDS )