PROGRAMOKRA ÉS ÉLMÉNYEKRE VÁGYNAK A JÖVŐ VÁSÁRLÓI A BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOKBAN

Egyre tudatosabbak a bevásárlóközpontok látogatói.

A vásárlók a könnyen megközelíthető, környezetbarát, külső zöldterületekkel is rendelkező komplexumokat választják a legszívesebben – derül ki a Westend és a Marketing Resolution “A bevásárlóközpontok szerepe a 21. században” című reprezentatív kutatásából. A jelentés a Budapesten és vonzáskörzetében élők fogyasztói szokásait vizsgálta, többek között arra keresve a választ, hogy milyen gyakran keresik fel a kedvenc áruházukat a fővárosiak, milyen élményekre vágynak ott és melyek a legkeresettebb termékek.

A válaszadók többsége (20%) havonta egyszer látogat el egy komplexumba, de nagyjából ennyien (19%) megteszik ezt hetente,

a fővárosiak 14%-a számára pedig napi program, hogy beugorjanak valamelyik bevásárlóközpontba.

Összességében elmondható, hogy a válaszadók több mint fele legalább havonta egyszer, vagy még gyakrabban lépi át valamelyik üzletház küszöbét.A kutatás arra is kitért, hogy milyen szempontok és szolgáltatások fontosak a vásárlók szerint. Az látszik, hogy

egyre tudatosabbak a látogatók:

amellett, hogy továbbra is az üzletközpont elhelyezkedése a leglényegesebb, napjaink vásárlóinak számít az is, hogy az áruház környezettudatosan működjön, és rendelkezzen külső zöld felületekkel. A 21. században a közösségi terek, a látogatók számára kínált programok, élménygyűjtési lehetőségek is komoly súllyal szerepelnek az értékek között.„A kutatásból határozottan kirajzolódik a bevásárlóközpontok jövője: 360 fokos szolgáltatóközpontokká kell válniuk, ahol a vásárlási lehetőségeken túl közösségre és személyre szabott élményekre lelnek a látogatók. Mi már régóta ezen célkitűzések jegyében fejlesztjük a Westendet, és a jelentés igazolta, hogy jó úton járunk. A város szövetébe beépülő, központi elhelyezkedésű Westend közösségi munkaállomásaival, szabadtéri edzési lehetőségeivel, programkínálatával és tetőteraszával kiemelkedik a mezőnyből” – mondta el Kovács Orsolya, a Westend marketingigazgatója.

Amikor a falakon belül vannak, akkor a budapestiek elsősorban ruházati/divatcikkekre vadásznak (48%) és sokan érkeznek cipővásárlási céllal (36%) is. Érdekesség, hogy megkérdezettek

csaknem fele (40%) csak nézelődik,

ebben amúgy nincs nagy különbség a nők és a férfiak között. A válaszadók negyede nyilatkozott úgy, hogy szívesen intézi ügyeit a bevásárlóközpontban.

A reprezentatív kutatásban arra is rákérdeztek, hogy mennyit költenek a vásárlók a bevásárlóközpontokban. Ha a szupermarketekben beszerzett élelmiszert nem számoljuk bele, akkor ez az összeg havi 31 ezer 850 forintra jön ki. A válaszadók közel negyede (23%) mondta azt, hogy 20-40 ezer forintot szán nem élelmiszer jellegű termékekre, 17%-uk pedig ennek a felét, mintegy 10-20 ezer forintot vásárol el. 16% azoknak az aránya, akik saját bevallásuk szerint havi legalább 40 ezer forintot szánnak erre a célra.10 megkérdezettből 9 ismeri a Westend nevét (89%). Ebben a kategóriában a Mammut (83%) és az Árkád (82%) végzett még kiemelkedő eredménnyel. Amikor arra kérték a részvevőket, hogy maguktól nevezzenek meg egy bevásárlóközpontot, minden ötödiknek a Westend jutott először az eszébe (18%), a sorban az Árkád, az Allee, az Arena Mall és a Duna Plaza követte.
( onBRANDS )