A STARBUCKS MAGYARORSZÁG SZEPTEMBERBEN INDÍTOTTA EL BOLYGÓ-POZITÍV KEZDEMÉNYEZÉSÉT

Faültetés céljára adományoznak a Közösségi Erdőkért Alapítványnak (MyForest).

Az első faültetést, amelyen a Starbucks önkéntesei is részt vettek a Nógrád megyei Szarvasgedén szervezték meg, ahol

több mint húszezer facsemetét ültettek el a résztvevők.

A Starbucks Magyarország az elmúlt években az olyan megoldásokkal, mint a szívószálmentes fedő bevezetése, a műanyagszívószálak lecserélése papírszívószálakra, valamint a fenntartható forrásból származó faevőeszközök bevezetése üzleteiben, folyamatosan arra törekszik, hogy a működését és a kínálatát is zöldebbé tegye. A legújabb kezdeményezés célja, hogy kávézólánc vendégeivel közösen járuljon hozzá Magyarország zöld területeinek növeléséhez.

Szeptember hetedikétől a Starbucks Magyarország országszerte húsz forintot számol fel minden, üzleteiben értékesített, egyszer használatos műanyag-, vagy papírpohár árára, az ebből összegyűlt összeget pedig faültetés céljára adományozza a Közösségi Erdőkért Alapítványnak (MyForest). Annak érdekében, hogy a vásárlókat a zöld megoldások választására ösztönözze a vállalat, azok a vendégek, akik saját termoszukba, vagy reusable cup-ba kérik italukat, továbbra is 160 forint kedvezményt kapnak a Starbucks kávézóiban.

A 2021. november 13-i faültetésen közel száz önkéntes vett részt a Közösségi Erdőkért Alapítvány (MyForest) szervezésében. Az eseményen a Starbucks önkéntesei is hozzájárultak a 2,3 hektárnyi terület beültetéséhez. A kávézólánc továbbra is folytatja a gyűjtést, hogy a következő évben már a vállalat kezdeményezéséből összegyűlt felajánlásból valósulhasson meg az újabb területeken a faültetés.

„Nagy élmény volt számunkra, hogy a számos kezdeményezés mellett, amellyel a Starbucks kiáll a fenntartható megoldások mellett, most a terepen tehettünk a hazai zöldterületek növelésének érdekében. Amellett, hogy jelentős mennyiségű új facsemetét ültettünk, nagyszerű tapasztalat volt számunkra, hogy a kezdeményezés bevezetése óta egyre több vendégünk választ kávézóinkban zöld megoldást. Augusztushoz képest 236 százalékos növekedést értünk el a többször használható reusable cup poharak értékesítésében. A Közösségi Erdőkért Alapítvány (MyForest) felkészültségének és szakmaiságának köszönhetően az első faültetés hatalmas siker volt. Nagyon várjuk a következő közös ültetést, amelyre vendégeinket is örömmel várjuk!” – mondta Kerek Fanni, a Starbucks magyarországi brand managere.
( onBRANDS )