8 TREND, AMI HASÍTANI FOG 2022-BEN AZ E-KERESKEDELEMBEN

Sikeres vállalkozás ma már nem létezhet hatékony online jelenlét nélkül.

A világjárvány hazánkban is példátlan e-commerce robbanást hozott magával: 2021 első félévében 30%-os bővülés mellett bruttó 494 milliárd forintos belföldi forgalmat bonyolított a magyar online kiskereskedelmi piac. A képlet tehát egyszerű, de korántsem olyan könnyű kitalálni, mire harapnak a vásárlók az egymással versengő webáruházak zajában, miközben a körülöttünk lévő világ minden eddiginél gyorsabban változik. A Markestic összeszedte a nyolc legfontosabb trendet, melyre mindenképpen érdemes odafigyelnie a hosszú távra tervező kereskedelmi vállalkozásoknak.

Míg a járványt megelőzően némi lemaradásban volt a magyar e-kereskedelmi piac, az elmúlt két évben óriásit ugrott a szegmens, ráadásul

olyan vásárlói csoportok is megjelentek az online térben, akik korábban szinte sohasem választották ezt az opciót.

Együtt böngészi tehát a webáruházakat idős és fiatal, fővárosi és vidéki lakos, tapasztalt e-vevő és bizonytalan új ügyfél. A fogyasztói igények tehát ezen a területen is igencsak változatosan alakulnak, miközben mindenki azt várja, hogy személyre szabott ajánlatokkal keressék meg, és hogy pontosan olyan vásárlói élményben lehessen részük, mint a járvány előtti, biztonságos világban.

A korábbi vevők visszacsábítása és az új érdeklődők elvezetése a megrendelésig tehát élet-halál kérdés az e-kereskedelemben, melyben a digitális technológia a vállalkozások legfőbb szövetségese.

De hogyan érdemes hozzákezdeni?

2022: fenntarthatóság, live shopping és hangalapú-megoldások vonzzák a vásárlókat

A Markestic ügyvezetője, Fodor Ákos úgy látja: „egyre több magyar cég ismeri fel a jövőbemutató webmarketing megoldások fontosságát, azonban továbbra is ritka az, hogy a vállalkozások tudatosan, komplex szemlélettel forduljanak a kérdés felé, leginkább erőforrásbeli hiányosságaik miatt. Ha be is építenek egy-egy újítást a szolgáltatásaik közé, gyakran nem jól vagy nem a megfelelő célokra használják őket, így nem tudják maximálisan kiaknázni a bennük rejlő lehetőségeket”. Természetesen nem arról van szó, hogy az e-kereskedelem legújabb trendjeit mindenkinek követnie kell, sokkal inkább arról, hogy a vállalkozás megismerje azokat az eszközöket, melyekből a legtöbbet tudja profitálni.

  1. Hangalapú asszisztensek és chatbotok

A hangalapú keresés egyre népszerűbb világszerte, ma már a vásárlók harmada találkozik ilyen eszközökkel napi rendszerességgel, és mind több webáruház kínál arra lehetőséget, hogy a keresett termék pusztán nevének kimondása után rendelkezésre álljon. Az ügyfélkiszolgálást pedig az ún. voice chatbotok forradalmasítják, melyek képesek rögzíteni, értelmezni és elemezni a beszélő által adott vokális inputot a mesterséges intelligencia segítségével.

  1. Új őrület: live stream shopping

A közösségi médiafelületek és az élő közvetítések találkozásából igen ütős kombináció jött létre: az érdeklődők valós időben ismerhetik meg a termékeket, élőben láthatják, hogyan működnek és milyen a minőségük, eközben pedig választ kaphatnak a felmerülő kérdésekre is. Az egész streaming alatt a fogyasztók egy chatboxon keresztül interakcióba léphetnek egymással és a márkával, emellett kényelmesen, otthonról vásárolhatják meg a kiszemelt árut.

  1. „Zöld” megoldások „zöld” fogyasztóknak

A statisztikák szerint a vásárlók 60%-a hajlandó többet fizetni a környezetkímélő termékekért, és ez a szám jelentősen emelkedni fog a közeljövőben. Ráadásul az, hogy az egész vállalat környezettudatos legyen, a vásárlók kívánatos márkacselekvéseinek listáján az első helyen áll. A sikeres cégek nem csak magukra figyelnek: olyan fenntartható gyakorlatokat vezetnek be működésükbe, mint a lebomló csomagolás vagy a környezetvédő szervezetek támogatása.

  1. Még mindig az influenszerek

Hiába a fanyalgók, úgy tűnik, az influenszerek nem mennek sehova. A kisebb és nagyobb követőtáborral rendelkező fiatal véleményvezérek közreműködése könnyedén növelheti a márka ismertségét és elérését, illetve segítheti az értékesítési lead-ek megszerzését – mindezt költséghatékony és időtakarékos módon. Habár ma még sokan az Instagramban látják az influenzáért marketing fő platformját, érdemes jobban odafigyelni a TikTokra is.

  1. Virtuális vásárlás mesterfokon

Életünk egyre több és több területére lépnek be a virtuális- és kiterjesztett valóság alapú technológiák. Hiába szorulunk a négy fal közé a járvány idején, a termékvizualizáció, a 3D-s térképezés és sok más AR/VR megoldás használatával a látogatók felidézhetik az offline kiskereskedelmi élmény érzését, és szívesebben vásárolnak nálunk vagy térnek vissza a későbbiekben is. A jövőbeli fejlesztések ráadásul abba az irányba mutatnak, hogy a virtuális terek ne csak a szemünknek kedvezzenek, hanem akár a termékek illatát vagy tapintását is megtapasztalhassuk a távolból.

  1. Fizetni csak okosan – és biztonságosan

Tapasztalatok szerint az online vásárlók mintegy 7%-a hagyja el a kosarat a változatos fizetési opciók hiánya miatt – ez figyelemreméltó szám. Mivel a vevők egyre inkább igénylik a rugalmasságot a webáruházakban is, érdemes ismert és megbízható fizetési módokat kínálni számukra, amelyek közül szabadon választhatnak. Ilyen például a Google Páty, a PayPal, a magyar Barion, vagy az itthon népszerű utánvétes fizetés, de fontos lehet az is, hogy mennyire átlátható és könnyen használható a fizetési felület.

  1. Becsüld meg a vásárlód!

Az egyszer már megnyert vásárlók megtartása a megtérülés egyik legfőbb záloga az e-kereskedelemben, ezért minden olyan stratégiát érdemes megfontolni, mely ebben segítségünkre lehet: főként, hogy már egy egyszerű, kedvezménykódot tartalmazó köszönő e-maillel is kimutathatjuk megbecsülésünket ügyfeleink felé. Az ilyen gesztusok 67%-os megnyitási arányt és 6,3%-os átkattintási arányt mutatnak, ami több mint 300%-kal magasabb, mint a hagyományos e-mail kampányoknál.

  1. Visszatér az SMS

2022-ben új erőre kapnak a szöveges üzenetek: az sms-ek több mint 95%-át megnyitják az emberek, 90%-át pedig a megnyitástól számított 3 percen belül el is olvassák. Ez nem csak az egyik legközvetlenebb módja az ügyfelek elérésének, de azt is figyelembe kell venni, hogy hatalmas potenciál rejlik benne az elköteleződés és a konverzió növelésében. Érdemes bevetni!
( onBRANDS )