SOKSZEREPLŐS PIAC A FENNTARTHATÓSÁGI INNOVÁCIÓK SZOLGÁLATÁBAN

A fenntartható jövő megteremtését szolgáló innovációk irányába fordulnak a startupok.

Az elmúlt két évben népszerű egészségüggyel és életmóddal kapcsolatos fejlesztések azonban lecsengeni látszanak, ehelyett inkább a fenntartható jövő megteremtését szolgáló innovációk irányába fordulnak a startupok.

Hatalmasat mozdult előre a hazai startup ökoszisztéma: az alulról szerveződő startup közösségekből mára egy szervezett, sokszereplős piac növekedett ki, amiben nagy szerepe van annak, hogy

globális szinten a startup világ egyre meghatározóbb gazdasági szerepet tölt be.

Sőt, az állami ösztönzés és a nagyvállalati inkubátorprogramok is mind ezt segítik elő. Ez pedig a külföldi befektetők figyelmét is hazánkra irányítja, idevonzva a nemzetközi tőkealapokat és a szellemi tőkét.

A hazai startup élet fejlesztésében lép most újra a legnagyobb hazai nagyvállalati inkubátor, a Start it @K&H. Lezárult ugyanis a tavaszi kiválasztási kör, és a rekordszámú 60 nevezést követően 11 új csapat került a programba. A korai fázisban lévő startupok 12 hónapon keresztül kapnak segítséget a fejlődéshez az irodai és digitális infrastruktúra, a hazai és nemzetközi kapcsolati rendszer és a szakmai fejlődést szolgáló rendezvények által.

„A startupok visszajelzései alapján évről évre bővítjük az inkubátorprogramot, hogy minél több értéket nyújtsunk az új csapatoknak. A most érkezők ezért az iparáguk, illetve a szükségleteik alapján saját kulcsmentort kapnak a K&H felsővezetői közül, akik a nagyvállalati szemléletmóddal és szervezettséggel, illetve sokéves tapasztalatukkal is erősíteni tudják a startupok előrelépését” – tájékoztatott Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

Az új csapatoknak a szakmai segítségre most talán még nagyobb szükségük van, mint valaha. A pandémia helyett ugyanis egy új bizonytalansággal, az orosz-ukrán konfliktus hatásaival kell majd megbirkózniuk. Az energiaszektor felborulása vagy a nyersanyag- és gyártáskapacitás hiánya akár a működésüket is veszélyeztetheti, aminek hatására a befektetők és a magán tőkealapok biztosabb befektetési lehetőségek felé nyúlhatnak.

„A startupok működésük és méretük miatt is gyorsan reagálnak a váratlan helyzetekre. A járvány alatt is sok új megoldás született, a már működő csapatok pedig a megváltozott körülményekre szolgáltatásuk kibővítésével, módosításával válaszoltak. Így jó eséllyel állják majd meg a helyüket az új kihívások mentén is!” – hangsúlyozta Németh Balázs az inkubátor sajtótájékoztatóján.

A pandémia miatt az elmúlt két évben az egészségre, életmódra fókuszáló megoldások kaptak kiemelt szerepet. Most viszont

sok csapat a társadalmi és környezeti szerepvállalás irányába lép tovább.

Hiszen a fenntarthatóság egyre inkább egy saját iparággá növi ki magát.

„A K&H stratégiájának meghatározó része, hogy fenntarthatósági stratégiája keretében segítse a környezeti értékek megóvását. Az új csapatok kiválasztásánál ezért kiemelt fókuszt kaptak a fenntarthatósági megoldások, 3 startup kifejezetten ennek jegyében került be az inkubátorba” – tette hozzá Németh Balázs. A csapatok olyan hétköznapi problémákra keresnek új, innovatív válaszokat, mint az elektromos autók akkumulátorának újrahasznosítása vagy a vízszennyezés automatizált elemzése. A jövőben azonban a természeti erőforrások megóvása mellett a társadalmi értékek – így például a tanulási lehetőségek és a nemi esélyegyenlőség – is egyre hangsúlyosabb szerepet kaphatnak.

A Start it @K&H új csapatai:

Water MiniLab: automata vízelemző eszköz és rendszer, amely a jelenlegi megoldásoknál költséghatékonyabb, könnyebben kezelhető és alacsonyabb energiaigényű

Systems: az autókból kinyert használt akkumulátorokat rendszerbe építve egy energia tárolóeszközt alakít ki, aminek a segítségével áthidalható a napi energiaár ingadozás

Filamass: 3D nyomtatókhoz fejlesztett periféria

Betterdose: okos gyógyszeradagoló eszköz

Birosign: aláírás hitelesítő megoldás, biztonságos azonosítást tesz lehetővé a digitális világban

AC: automatizált szoftveres tesztkörnyezet, ami időt, energiát és pénzt spórol meg

Kontekt: idősek számára fejlesztett eszköz, ami videóhívással segíti összekötni a generációkat

Márminálunk: kézműves programokat szolgáltató online platform

Fornix: biztonságos tárolóeszköz, ami az SD kártyák tartalmát tölti le és menti el

Kidea: digitális óvodai szolgáltatás, ami egyszerűsíti és biztonságosabbá teszi az intézmény és a szülők közötti kommunikációt.

FoodOn: az applikáció az étteremben való fogyasztást ösztönzi, a felhasználó az ízlése alapján válogathat a helyek közül, egyéni promóciók és akciók közül is választhat
( onBRANDS )