ÚJ ARCULATOT KAPOTT A TUTTI BISCOTTI

A cég 2022 elején új marketing és kommunikációs igazgatóval kapcsolt magasabb fokozatba.

A sütigyár története nem ma kezdődött, sőt egészen 2008-ig nyúlik vissza, amikor Kelényi-Kovács Zsuzsanna megalapította a helyet, majd később a Szamos Marcipán családi vállalkozás egyik meghatározó szereplőjével, Kelényi Kolossal szószerint kézen fogva (hiszen ők már évek óta egy boldog családot alkotnak) vezették be a céget történetének következő időszakába.

2019-ben a Tutti Biscotti kivált a Szamos csoportból és önálló entitásként folytatta útját.

A két tulajdonos 2021 végén határozott úgy, hogy ideje a marketing és kommunikációs területet egy szakember kezébe adni és végül úgy döntöttek, hogy az újonnan létrejött terület igazgatói pozíciójával Fazekas Lászlónak szavaznak bizalmat.

Fazekas László (képünkön) 17 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik marketing területén. Közel 10 éven keresztül ügynökségi oldalon tevékenykedett ügyfélkapcsolati és digitális területek vezetőjeként olyan cégeknél, mint például a HD Group és a hat Márka Művek. Olyan márkákon dolgozott, mint az AXA, a Bayer, a Generali, a Heineken, a Johnson&Johnson, a Leo Pharma, a Milli, a Pöttyös, a Magyar Telekom vagy a Suzuki. Ezt követően a Müpa Budapesthez csatlakozott 2014-ben, mint digitális marketing vezető. Ezt a pozícióját 2018-ban hagyta el és ezt követően főként B2B, valamint startup vonalra koncentrált. 2022 elejéig nagyon tevékeny időszakot élt meg, hiszen ebben a közel 4 évben külső tanácsadóként segített több hazai startupot is, közöttük a RECnGO nevű többszörösen díjazott élő közvetítéses alkalmazást fejlesztő céget, valamint olyan vállalatoknál látott el marketing, illetve sales vezetői pozíciót, mint a BOOKR Kids és a Games for Business.

“Kolossal még 2012 környékén találkoztunk először és pillanatok alatt egy hullámhosszon voltunk szakmai kérdésekben és világnézetben is. Azóta több alkalommal volt közöttünk beszélgetés róla, hogy miként tudnánk közelebb húzni a szakmai szálakat és 2021 végén elérkezettnek láttuk az időt, hogy leüljünk komolyabban is beszélgetni erről. Zsuzsával és Kolossal sok tekintetben hasonlóan látjuk a dolgokat, viszont abban is partnerek vagyunk, hogy challengelni tudjuk egymást és konstruktív beszélgetéseken keresztül előrébb tudjuk mozdítani az üzletet. Nagy terveink vannak az elkövetkező évekre, kifejezetten izgalmas időszak lesz. Az első mérföldkövünkön, ami az új arculat kialakítása volt, már sikeresen túl is vagyunk és büszkén mondhatom, hogy olyan irányt hoztunk létre Csapó Tamás művészeti vezetésével, ami mindannyiunk számára nagy megelégedettséget ad.” – mondja Fazekas László, a cég év elején kinevezett marketing és kommunikációs igazgatója.

A 2022-es és 2023-as év során nagyon izgalmas újításokkal jelennek majd meg a piacon, ami termékfejlesztéseket is jelent.

Céljuk továbbra is változatlan: Magyarország legfinomabb vajas linzereit és süteményeit tervezik készíteni prémium minőségben, a magyarok és szomszédaink legnagyobb örömére.

“Az elkövetkező években a Tutti Biscotti gyártói márkájának felépítése mellett, több fogyasztói márkát is tervezünk felépíteni, különböző termékcsaládokra. Ügynökségi tenderünk, melynek során lead ügynökségünket választjuk ki az elkövetkező időszakra, már folyamatban van László vezetésével.” – nyilatkozta Kelényi Kovács Zsuzsanna, a cég ügyvezetője.
( onBRANDS )