A NETICLE-T VÁLASZTOTTÁK BUDAPEST EGYIK LEGJOBB STARTUPJÁNAK

Több rangos nemzetközi díjjal is méltatták a Neticle sikereit.

Nagy utat járt be az idén tíz éves, startupként indult Neticle a kezdetek óta. Az intelligens szövegelemzési megoldásokat kínáló cég termékei mögött álló Natural Language Processing motor immár több, mint 30 nyelven ért, és ez a lista folyamatosan bővül.

A cég rövidtávú célja a teljes európai nyelvi lefedettség elérése, majd a közel-keleti és távol-keleti nyelvek implementálása.

Az intenzív nyelvi fejlesztéseknek köszönhetően egyre több országban elérhetőek már a Neticle szolgáltatásai, mind a social listening, mind az ügyfélélmény javítása terén: a skandináv és a nyugat-európai piacra belépve, valamint a tengerentúlon és Ázsiában is terjeszkedve olyan nagy brandek tették le voksukat mellettük, mint a Veritone, a Telkom Indonesia, az Erste Group, a Decathlon és a Fraport AG.

“A Neticle-nél átlátjuk a komplex nagyvállalati kihívásokat a szöveges adatok és ügyfélhangok kapcsán, és ezekre adunk pontosan illeszkedő megoldásokat. A nyelvi képességek mellett funkcionalitásban is folyamatosan fejlesztjük termékeinket, így az automatizálással jelentős ügyfélszolgálati időt és erőforrást szabadítunk fel az ügyfeleinknek, segítjük az upsellt és csökkentjük a churnt” – emelte ki Szekeres Péter, a Neticle ügyvezetője és társalapítója.

Mindeközben a felhasználói felület is letisztult és modern marad. Ebben a szellemiségben létrejött fejlesztés volt a közelmúltban például a white labeling funkció, a véleménydriverek automatikus felismerése, valamint CX területén a Net Promoter és CSAT pontszámok kiszámítása és összekötése automatikus témafelismeréssel.

A növekedés mellett fontos a munkaadói stabilitás

A Neticle következő években sem tervez lassítani: intenzív növekedés a cél, ugyanakkor menet közben mindig jólesik az elismerés. Tavaly a Neticle már harmadik alkalommal nyerte el a DreamJobs “Szerethető Munkahelyek” díját, valamint idén először a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara “Megbízható Munkaadó” minősítését is elnyerték.

Szintén mérföldkő a Neticle történetében, hogy tevékenységüket a világszerte több mint 3 millió olvasót számláló HackerNoon.com is elismerte: Budapest legjobb startupjának a Neticle-t szavazták meg.
( onBRANDS )