TV PIACI KÖRKÉP 2022. II. NEGYEDÉV

Bár a Covid 2020-as első hullámához képest kevesebbet tévéztünk, de még mindig lényegesen többet, mint az azt megelőző években.

A teljes, 4 évnél idősebb népesség tagjai 2022 második negyedévében naponta átlagosan 4 óra 41 percet tévéztek, ami szűk 1 perccel kevesebb 2021 második negyedévéhez képest. A napi átlagos tévénézési idő a 4-17 éveseknél 7 perccel, a 18-49 éveseknél 1,5 perccel, míg az 50 év felettieknél 1 perccel volt kevesebb, mint egy évvel korábban. A Covid első hulláma nagyrészt 2020 második negyedévére esett, és a „nagy bezárkózás” a tévénézési idő növekedését eredményezte. Ezt követően – ahogy az oltásoknak köszönhetően csökkentek a korlátozások – a képernyő előtt töltött idő is kevesebb lett, de még mindig több, mint a járványt megelőző években. Az elért nézők száma – akik egy átlagos napon legalább egy percet tévéztek – a tavalyi 6,29 millióról 6,13 millióra mérséklődött az idei második negyedévben, ugyanakkor,

aki a tévénézés mellett döntött, naponta átlagosan 6 óra 31 percet el is töltött a képernyő előtt, ami 5 perccel több mint egy évvel korábban.

A napi átlagos tévénézési idő életkor és iskolázottság szerint meglehetősen széles skálán mozgott: 2022. április – június közötti időszakban ezúttal is a 15-29 éves korosztály tévézett a legkevesebbet – átlagosan 2 óra 21 percet, míg a legintenzívebb tévénézők jellemzően a 60 év felettiek voltak, ahol egy fő naponta átlagosan 7 óra 19 percet töltött a képernyők előtt. Iskolázottság szempontjából az általános trendeknek megfelelően a diplomások tévénézési ideje a legalacsonyabb: 1 perc híján 4 óra, amely 5 perccel kevesebb, mint egy évvel korábban. Nemek tekintetében ezúttal is a hölgyek tévéztek az átlagnál többet: 4 óra 54 percet töltöttek a képernyők előtt, ami 28 perccel haladja meg a férfiak napi átlagos tévénézési idejét.

Az időeltolásos tévénézésre (Time-shifted Viewing, TSV) alkalmas készülékek, eszközök egyre inkább elterjednek, de

továbbra is az a jellemző, hogy a tévéműsorokat a sugárzással egy időben tekintjük meg,

míg a rögzített műsorok késleltetett visszanézése, más szóval az időeltolásos tévézés aránya évek óta stabilnak mondható. 2022 második negyedéve során a teljes népesség a napi tévénézéssel töltött idejének 1,8%-át, átlagosan 5 percet fordított időben eltolt televíziós tartalom fogyasztására (sugárzástól számított 7 napon belül). A TSV aránya a 4-17 és a 18-49 éveseknél volt a legmagasabb: az átlagos napi tévénézési idejükhöz 2,4% illetve 2,3%-ot tett hozzá a késleltetett, sugárzással nem egyidejű tévés tartalom fogyasztása, míg az 50 felettieknél ez az arány csupán 1,5% volt.

A Nielsen adatbázisában 2019 áprilisa óta elérhetők a panelháztartásokhoz érkező és ott regisztráltan tévét néző vendégek nézési adatai is – kiegészítve ezzel a paneltagokból álló alapcélcsoportok tévénézési adatát. 2022 második negyedévének adatai alapján a vendégek átlagosan 2 percet tettek hozzá a napi átlagos tévénézési időhöz, ami megfelel a korábbi negyedévekben mért értékeknek. A 4-17 évesek esetében az átlagnál nagyobb arányú volt a vendégnézés: az ugyanilyen korú vendégek 5 perccel egészítették ki az alapcélcsoport napi átlagos tévénézési idejét, míg a 18 év felettieknél 1-1 perc volt a vendégnézés.

Tematikus csatornák közönsége a 4 évnél idősebb népesség körében

A tévénézésre szánt időnk 36,2%-át fordítottuk a sokféle nézői igényt kielégítő, és legtöbb csatornát (23 db a sorozat csatornák nélkül, a vizsgált 118 csatornából – Ideértve a DVD/video-t, a külföldi csatornákat, egyéb képernyőhasználatot tömörítő “Egyéb” kategóriát) magában foglaló „általános szórakoztató” csatorna csoportra, mely naponta átlagosan 4,6 millió nézőt ért el, és egy átlagos néző 3 óra 9 percet töltött el ezeken a csatornákon (Az adott csatorna vagy csatorna-csoport által legalább 1 percig elért nézők átlagos nézett ideje (ATS – average time spent) ) A műsoridejük legalább felében különböző sorozatokat kínáló „sorozat csatornák” a tévénézési idő közel 10 százalékát képviselték, és naponta átlagosan 2,1 millió nézőt értek el, akik átlagosan 1 óra 56 percet szántak a nézésükre.

Hasonló arányt képviseltek a filmcsatornák is: a napi tévénézési idő 10,2 százalékát fedték le, naponta átlagosan 2,5 millió nézőhöz jutottak el, és egy néző átlagosan 1 óra 37 percet töltött el velük.

A hírcsatornák esetében érezhető a háború, illetve annak a gazdaságra és mindennapi életünkre gyakorolt hatása: együttesen 9,1%-os közönségarányt mondhattak magukénak, ami 1,6 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban. Napi átlagos elérésük 2,24 millió fő volt, ami alig magasabb tavalyhoz képest (2,23 millió), ugyanakkor az elért nézők naponta átlagosan 15 perccel több időt – 1 óra 37 percet – szántak a hírcsatornák műsoraira.

A gyerekcsatornák a tévénézési idő 4,6%-át tették ki az idei második negyedévben, napi elérésük a tavaly mért 1,34 millióról 1,14 millió főre mérséklődött, ugyanakkor az elért nézők naponta átlagosan 1 óra 37 percet fordítottak rájuk, ami 6 perccel több, mint 1 évvel korábban.

A sportcsatornák közönségaránya 4,7% volt 2022 második negyedében, amely enyhén, 0,4 százalékponttal alacsonyabb tavalyhoz képest. Naponta átlagosan 1,42 millió nézőt értek el, ami 129 ezerrel kevesebb, mint tavaly, ugyanakkor egy elért néző 3 perccel többet, naponta átlagosan 1 óra 16 percet szánt rájuk.

Az „Egyéb” gyűjtőkategória a teljes, 4 évnél idősebb, tévés háztartásban élő lakosság tévénézési idejének 14%-át képviselte 2022 második három hónapjában, ami 1,5 százalékpontos növekedést jelent 2021-hez képest. Ezen kategória magában foglalja a külföldi csatornák mellett a videójáték (pl. XBOX, Playstation) használatot, a tévékészülékhez csatlakoztatott asztali számítógép, laptop, tablet vagy okostelefon használatot, tévékészülék USB portján keresztül történő tartalomfogyasztást, SmartTV funkciókat, vagy éppen a különböző előfizetéses streaming szolgáltatások igénybevételét is. Naponta átlagosan 4,66 millió néző töltött el legalább 1 percet ezen kategória tartalmának megtekintésével: ez pedig mintegy 162 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Egy elért néző átlagosan 1 óra 12 percet fordított az ezen kategóriában foglalt tartalmakra, amely 5 perccel több, mint 2021 második negyedében. Fontos megjegyeznünk, hogy ezek az értékek, arányok az egyes korosztályok, illetve nemek tekintetében jelentős mértékben is eltérhetnek, eltolódhatnak. Érdemes példaként megemlíteni, hogy a 18 év alattiak esetében az Egyéb kategória tévénézési időből való részesedése a tavaly mért 26,4%-ról idén elérte a 37%-ot, tehát ez a korcsoport a tévénézési idejének már több mint egyharmadát ezekre a tartalmakra fordította 2022 második negyedévében.

( onBRANDS )