EURÓPA EGYRE JOBBAN FELKÉSZÜL AZ ELEKTROMOS AUTÓZÁSRA

Magyarországon 2021-ben közel 20 ezer tisztán elektromos autó volt forgalomban.

Kína után négy európai ország – Norvégia, Svédország, Németország és az Egyesült Királyság készült fel leginkább az elektromos autók elterjedésére – derül ki a világ 14 legnagyobb járműpiacát vizsgáló EY kutatásból.

Magyarországon 2 év alatt megháromszorozódott a villanyautók száma.

Továbbra is Kína áll a leginkább készen az elektromos járművek térnyerésére mind a kereslet-kínálat, mind pedig a szabályozási környezet szempontjából.

A világ 200 legnagyobb lítium-gyárából 122 ebben az országban található, 2021-ig a világ egyenáramú gyorstöltőinek 41 százalékát is ide telepítették.

Kína egyben az árammal működő gépkocsik legnagyobb piaca, a vásárlók több mint fele (51%) legközelebb már villanyautót választana.

A szigorodó normák, a gyártási kapacitás és az infrastruktúra egyre felkészültebbé tette Európát is az elektromos autózásra. Norvégiában (2. hely) például adókedvezményekkel, külön forgalmi sávok és parkolóhelyek kialakításával ösztönzik a fogyasztókat, így a 2021-ben vásárolt új kocsik több mint 70 százaléka elektromos hajtású volt. Németország (3.) és az Egyesült Királyság (5.) a helyi akkumulátorgyártással és az elektromos járművek bevezetésével biztosította be előkelő szerepét. Bár Olaszországban a legmagasabb a villanyautót vásárolni szándékozók aránya (73%), az infrastruktúra hiányosságai és a fejlesztésre szoruló energiagazdálkodás miatt lemaradt a többi európai ország mögött.

Érdekesség, hogy a világ egyik legnagyobb piaca, az Egyesült Államok csak a hetedik helyen áll a listán. Az USA-ban elsősorban az alacsony kereslet gátolja a technológia elterjedését. Az újonnan regisztrált autók kevesebb mint 4 százaléka elektromos és a kutatás szerint az amerikai fogyasztók mindössze 29 százaléka szeretne ilyen meghajtású járművet vásárolni, ami a legalacsonyabb a vizsgált országok közül.

A KSH adatai szerint

Magyarországon 2021-ben közel 20 ezer tisztán elektromos autó volt forgalomban.

Gyors ütemű a fejlődés, mivel 2019-hez képest megháromszorozódott itthon az ilyen típusú járművek száma. Magyarország az elmúlt években az elektromos akkumulátoriparban is megerősítette pozícióját. Eddig összesen 20 cég több mint 2800 milliárd forintot fektetett be ebbe az iparágba idehaza. A CATL idén ősszel bejelentett gyára további 3000 milliárdos beruházást jelent, ami Debrecenben valósul meg.

„Az energiaárak emelkedése és a szigorodó uniós szabályozások hatására itthon is egyre népszerűbbé válnak a villanyautók. A magyar vezetők több mint fele egy kedvező ajánlat esetén megfontolná, hogy alternatív hajtású járműre váltson. Az átalakuló igények a hazai forgalmazók és kereskedők számára is komoly kihívást jelentenek mind technológiai, mind szolgáltatási szempontból. A folyamatok optimalizálásához komoly segítséget jelenthet egy tapasztalt külső szakértő bevonása. A közvetlen szakmai támogatás érdekében bővítette tevékenységét az EY Magyarországon” – emelte ki László Roland, az EY üzleti tanácsadással foglalkozó területének vezetője.
( onBRANDS )