JÖVŐ HÉTVÉGÉN STARTOL A 38. TELEKOM VIVICITTÁ

A Telekom kollégái a mozgássérültek sportolását segítő Suhanj! Alapítványt támogatják.

A mozgás szerelmesei idén is közös futással ünneplik a tavaszt, a 150 éves Budapestet és a versenyszezon kezdetét: április 22-én elrajtol a 38. Telekom Vivicittá a Margitszigeten. A kétnapos, népszerű esemény a sport és a mozgás öröme, közösségi élménye mellett jó ügyet is szolgál: a Telekom kollégái nevezési díjainak összegével és további 2 millió forinttal támogatja a mozgássérültek sportolását segítő Suhanj! Alapítványt.

Az eseményt évről évre egyre nagyobb várakozás övezi, ami nem csak Magyarország, de Európa futóközönségét is megmozgatja: a várhatóan 20 000 főt megközelítő résztvevőből a hazai nevezők az ország minden megyéjéből, 830 településről érkeznek, valamint az eddig beérkezett nevezések alapján 80 országból 1300 külföldi futó áll majd rajthoz.

„A mozgás mindenkié’” – a kezdetektől e gondolat köré szerveződnek a Telekom Vivicittá futóverseny-sorozat rendezvényei.  Révész Máriusz, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára rámutatott: “Egy éve került a szabadidősport az Aktív Magyarország Államtitkárságához. Az a feladatunk, hogy hazánkban többen éljenek egészségesen és minél többen mozogjanak rendszeresen. Egy kutatás szerint Magyarországon a halálozások 9,7 százalékáért a mozgáshiány felelős, ez naponta 40 embert jelent. Sokkal többet kellene mozognunk, kellenek a mindennapi célok, ami miatt reggelente, esténként összeszedjük magunkat és mozgunk, sportolunk. Indítottunk új programokat, a Millió lépés az iskoládért akcióban például már 150 ezer ember gyűjti a lépéseket. A Telekom Vivicittának köszönhetően azonban már 38 éve, kora tavasszal sok ezren kezdik el a futóedzéseiket. Köszönjük a BSI-nek, hogy évente több tízezer embernek professzionálisan és magas színvonalon szervezi meg ezt az eseményt.” A politikus a Telekom Vivicittán is rajthoz áll, megerősítve az aktív életmód és a közösségi sporttevékenységek iránti elkötelezettségét.

A Telekom, mint minden évben, idén is extra bázisállomással készül a futóversenyre, valamint a rendezvény teljes futótávján elérhető az 5G, ami stabil és gyors kapcsolatot biztosít az élmények megosztására az online térben.

„Azt gondolom, mindenki, aki rajthoz áll, büszke lehet arra, hogy aktívan tesz egészsége megőrzése érdekében. Telekomos közösségünk ezúttal is megmozdul, több száz kollégánk teljesít távot az eseményen, mellyel egy jó ügyet is támogatnak. Kollégáink nevezési díjainak összegével és további 2 millió forinttal támogatjuk a Suhanj! Alapítványt, amely az összeget a Suhanj! Fitness sportolási feltételeinek javítására fordítja annak érdekében, hogy korlátainkat legyőzve, a mozgás élménye valóban mindenkié lehessen. Az eseményt 5G hálózatunkkal támogatjuk és a résztvevők számára digitális megoldással igyekszünk maradandóvá tenni az élményt.” – tette hozzá Pereszlényi Zoltán, a Magyar Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettese.

„A futásban az a szép, hogy mindenki futó: az is, aki fél óra alatt lekocog 3 kilométert, és az is, aki másfél óra alatt félmaratont teljesít. A futás tanít, fegyelmezetté, boldogabbá és egészségesebbé tesz: pont annyit kapunk tőle, mint amennyit beletettünk. Az a sok ezer ember, aki eljön ünnepelni a saját egészségét és Budapestet a Telekom Vivicittára, mind ezt ünnepli. A BP150: összefutunk című programban pedig tovább megyünk, azokat is ünnepeljük, akik elég bátrak ahhoz, hogy előszőr húzzanak futócipőt: a városegyesítés emlékéve ugyanis azzal a kérdéssel fordul a leendő futókhoz és azokhoz is, akik régóta futnak, hogy mit jelent nekik a 150. A Vivicittával elindul a nagy kilométergyűjtés, és egészen a SPAR Budapest Maratonig tart. Minden megtett 150 kilométer után sorsjegy jár, a szerencsések pedig a 150 éves Budapestet ünneplő színházi díszelőadásra nyerhetnek belépőt. A kilométergyűjtés közben nem csak a fővárost, de önmagunkat is jobban megismerhetjük. Ez egy külső-belső utazás. Mindenkit arra biztatok, hogy legyen részese!” – hívta fel a figyelmet Bősz Anett, humán területekért felelős főpolgármester-helyettes, aki hozzátette, hogy Budapest fontos pontként szerepeljen a városi futások rajongóinak nemzetközi térképén is.

A szervező Budapest Sportiroda (BSI) szándékai szerint – hasonlóan a korábbiakhoz – az idei rendezvény is színes futóünnepnek ígérkezik, ahol mindenki talál kedvérevaló kihívást. Az előzetes jelentkezések alapján az idei részvételi szám kimagaslónak ígérkezik. Kocsis Árpád, a főszervező Budapest Sportiroda vezetője elmondta: „A múlt héten benevezett a budapesti Vivicitták 400.000-dik futója, ami jól mutatja e tradicionális esemény erejét. A covid után is tovább erősödünk, a nevezések száma idén ismét megközelítheti a 20.000 főt. A futóturizmus is éledezik, hiszen ismét 80 ország 1300 külföldi futója jön Budapestre. A hazai nevezések 830 településről érkeztek, a hazai nevezők 46%-a vidékről érkezik. Az eddigi adatok alapján a legidősebb induló a hétvégén 88 éves, aki a gyalogláson indul.”

Az idei esemény kulcsgondolata, hogy

az igazi győzelem a saját korlátaink átlépése, így mindenki, aki teljesíti a kitűzött távot, a saját futásának hőse.

Ezt az üzenetet tolmácsolja Péterfy Bori Kitartás indulója és az a személyre szabott, névre szóló, megosztható videó, amely perszonalizálva érkezik meg a 7, 10, 21 km-en induló résztvevők e-mail címére a befutót követően.

„Mindig az volt az egyik életfilozófiám, hogy ha a testem erős, rugalmas és egészséges akkor védettebb vagyok ez élet nehézségeivel szemben. A mozgás- akár sport, tán vagy őrjöngés a színpadon – hihetetlen energiákat szabadít fel és olyan eufóriát okoz, ami semmivel sem pótolható. Az pedig tényleg a legnagyobb élmény, ha ezt sokan együtt csináljuk. Hajrá Telekom Vivicittá!!!!” – fogalmazott az énekesnő.

A Suhanj! Alapítvány évek óta partnere a Telekom Vivicittának, és több mint egy évtizede dolgozik azon, hogy elérhetővé tegye a mozgás örömét a fogyatékkal élő emberek számára, mert a közös sportolás fontos szerepet játszik az integrációban. Az alapítvány képviseletében Putyera Laura kiemelte: „A SUHANJ! által a sport a hétköznapjaim részévé vált. Az alapítvány rendszeres sportolási lehetőséget, befogadó közösséget, változatos programokat biztosít nekem, aki látássérült vagyok és a többi fogyatékkal élő társam számára. Az edzőteremben megvalósuló elfogadás inspiráló mindenki számára. Ez a közeg támogatja a fogyatékkal élőket az önelfogadásban, az egészségtudatos életvitel kialakításában, szociális életük kiteljesítésében. Mi pedig ép társainknak adunk erőt azzal, hogy megmutatjuk nekik: sosem szabad feladni.” A Suhanj! futamon az eddig jelentkezések alapján 500 induló várható.
( onBRANDS )