BIOTECHUSA A GROWWW DIGITALRA BÍZTA KÉT MÁRKÁJÁNAK GOOGLE ADS KAMPÁNYAIT NÉGY SZOMSZÉDOS ORSZÁGBAN

Nem ez a két vállalat első együttműködése.

A Growww Digital digitálismarketing-ügynökség februártól menedzseli a Shop.Builder webáruház és a Scitec Nutrition táplálékkiegészítők Google Ads kampányait, előbbit a cseh és szlovák, utóbbit a cseh, horvát, román és szlovák piacokon. Ezenfelül mindkét márka használja a Growww Digital ROIshopper CSS licencét mind a négy országra, ezzel aktívabb jelenlétet biztosítva a Google Shopping felületén.

„Szeretnénk erősíteni a két márka régiós jelenlétét. Úgy gondoljuk, a Growww Digital nemzetközi tapasztalatai révén ebben maximálisan segíteni tud majd bennünket” – mondta Nagy Szabolcs, a Scitec & Shop.Builder marketingvezetője.

Nem ez a két vállalat első együttműködése. Korábban már volt közöttük kapcsolat a ROIshopper révén, és a Growww Digital segítette a Shop.Builder nemzetközi terjeszkedését még a BioTechUSA felvásárlása előtti években.

„Az a küldetésünk, hogy minél több hazai e-kereskedőnek segítsünk nemzetközi piacokra lépni. Ezért is örülünk, hogy részesei lehetünk a BioTechUSA sikertörténetének, ami nemzetközi terjeszkedésével inspiráló példa a hazai e-kereskedőknek” – adott hangot örömének Szabó László, a Growww Digital ügyvezető partnere.
( onBRANDS )