ALKOSS SZABADON!

Több mint 1200 alkotás érkezett a művészeti pályázatra.


Kihirdették szombaton az Alkoss szabadon – Szárnyalj szabadon! művészeti pályázat díjazottjait. A díjátadónak a Budapest Park adott otthont, a nyertesek a Halott Pénz együttes koncertje előtt, a színpadon vehették át elismeréseiket. A pályázat mindkét kategóriájában az első helyezettek párizsi utazást nyertek a Budapest Airport felajánlásával, de korosztályonként további hét-hét fiatal alkotóművész is különleges díjazásban részesült.

A legjobbnak választott alkotásokból kiállítást szerveznek,

majd a műveket elárverezik, a befolyt összegből pedig óvodákat támogat a kiíró Alkoss Szabadon Fiatal Művészekért Alapítvány. 

Több mint 1200 sokszínű és kreatív alkotás érkezett az idén második alkalommal meghirdetett Alkoss szabadon művészeti pályázatra, amely 8-13, valamint 14-20 év közötti fiatalokat ösztönzött kreativitásuk kibontakoztatására. A Szárnyalj szabadon! alcímet viselő kiírás főtámogatója a Budapest Airport, az álomutazás témaköre pedig igazán változatos alkotásokban öltött testet a kisebb és nagyobb művészek ceruzája vagy ecsete alatt. A múzeumi látogatásoktól a világ nagy nevezetességeinek bemutatásán át a tengerparti nyaralásig vagy az űrutazásig számtalan terület került reflektorfénybe, és a nagy gépmadarakkal való utazástól is sokan el tudtak rugaszkodni az álom úticéljuk eléréséhez.

A fenntarthatóságot is szem előtt tartva többen kerékpáron vagy rolleren járnák be a világot, de akadt olyan díjazott kreatív alkotó, aki nemes egyszerűséggel egy ejtőernyővel ereszkedne alá az általa kiszemelt földrészre. Mivel a fenntartható utazás megjelenítéséért a Budapest Airport különdíja járt mindkét korosztályban, a nyolctagú zsűri külön értékelte a nem mindennapi utazási módok megálmodóit.

„Tavaly, amikor életre hívtuk az Alkoss szabadon pályázatot, álmaimban sem gondoltam, hogy már a második évben több mint 1200 pályamű érkezik be, négy országból. Jó érzés volt látni, hogy a mai, technológia uralta világban még alkotnak a gyerekek. Nehéz döntés után született meg a végeredmény, de minden fiatal alkotót arra bíztatok, hogy alkosson tovább, élje meg a kreativitását a művészetben, hiszen minden alkotás egy kincs, személyiségünk lenyomata. Az alapítvánnyal készülünk a díjat nyert alkotások aukciójára is, és az ott befolyó összegből óvodákat segítünk majd a felnövekvő művész generáció alkotásra ösztönzésében” – mondta el a díjátadón Horváth Norbert, az Alkoss Szabadon Fiatal Művészekért Alapítvány vezetője.

„Számunkra is meglepő volt, hogy ennyi fiatalt ösztönzött alkotásra az idei pályázat témája, és ilyen sokan elküldték nekünk a még csak elképzelt vagy már megtörtént utazási álmaikról, élményeikről készült festményeket, rajzokat. Inspiráló volt a beérkezett alkotások közül a legjobbakat kiválogatni, az pedig, hogy sok fiatal művész a fenntarthatóságot vagy a környezetvédelmet is megjelenítette az alkotásában, egyértelmű jele annak, hogy hogyan gondolkodnak a fiatalok az utazás jövőjéről” – nyilatkozta a beérkezett pályaművek kapcsán Valentínyi Katalin, a Budapest Airport vállalati kommunikációért felelős vezérigazgató-helyettese.

A díjazott fiatal alkotók és felajánlott díjak

8-13 éves korcsoport

  1. helyezett – Tóth Orsolya Zoé, 2 főre szóló párizsi út a Budapest Airport felajánlásával

  2. helyezett – Aczél Gergő, Avalon Park élménynap a nyertes és barátai számára.


    3. helyezett – Kránitz Luca, CarolynArt workshop Sávolt Karolinával és alkotócsomag


    4. helyezett – Seprenyi Tamás, CarolynArt workshop Sávolt Karolinával és alkotócsomag


    5. helyezett – Kliment Villő Zselyke, alkotócsomag, a CarolynArt és a Bodó Galéria ajándéka

Az Avalon Park különdíjaPilinyi Panna, Avalon Park gokart festés a díjazott alkotás képével és családi élménynap

A REGIO Játék különdíja Bolvári Anna, REGIO JÁTÉK ajándékutalvány és ajándékcsomag

Fenntarthatósági különdíjVarga András, családi repülőtér túra a Budapest Airport felajánlásával, 1 éves InspiKid online előfizetés, Inspibox.

14-20 éves korcsoport

  1. helyezett – Fanta Júlia, 2 főre szóló párizsi út a Budapest Airport felajánlásával

  2. helyezett – Zombori Zoltán, Budapest Park Skybox használat

  3. helyezett – Tóth-Rigler Emma, páros Sziget napijegy a Vesta Home felajánlásával

  4. helyezett – Juhász Maja, páros Sziget napijegy a Vesta Home felajánlásával

  5. helyezett – Hetényi Lili, páros Sziget napijegy a Vesta Home felajánlásával

A CarolynArt különdíja Szikora Anna, CarolynArt worskhop Sávolt Karolinával

A CarolynArt és a Bodó Galéria különdíjaKaló Nikolett, nagy értékű alkotócsomag

Fenntarthatósági különdíjPintér Hanna Rita, családi repülőtér túra a Budapest Airport felajánlásával.

A legjobbnak választott pályaművek alkotóinak elismerésével nem ér véget az idei pályázat, közönségszavazás indul ugyanis a mai naptól az alkossszabadon.com oldalon, ahol bárki leadhat egy szavazatot a neki tetsző pályaművekre. A közönségszavazás határideje: 2023. június 22., ezt követően nyerteseket hirdetnek mindkét korosztályban, akik izgalmas nyereményben részesülnek.

A pályaművek nyomtatott formában is láthatók lesznek a nyár folyamán: először a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2A és 2B terminálját összekötő folyosón, majd ezt követően több nagyváros és az Avalon Resort&Spa Superior is teret ad az alkotások nagyközönség előtti bemutatkozására. A kiállításokról a pályázat honlapján, valamint social media felületein tájékozódhatnak.

Az alapítvány ősszel egy különleges aukción értékesíti a nyertes pályaműveket a Bodó Galéria és Aukciósház közreműködésével, a befolyt összegből pedig országszerte tíz óvoda udvari árnyékolását oldják meg, valamint fejlesztő eszközöket és játékokat vásárolnak az intézmények egyéni igényei szerint. A kezdeményezés jótékonysági részének megvalósulását az Örökbe Fogadok Egy Ovit Mozgalom és vezetője, Barát Hella segíti.

A társművészetek összekapcsolására különleges együttműködés is kezdődött a pályázat apropóján Emily és az Alkoss Szabadon Alapítvány között, miután a szervezet felkérésére Emily Alkoss szabadon címmel megírta a pályázat himnuszát.

A pályázat támogatói:

  • Budapest Airport – főtámogató,
  • Avalon Resort&Spa Superior,
  • Budapest Park,
  • REGIO JÁTÉK,
  • ViktoriaVarga,
  • Vesta Home Zrt.

Szakmai partnerként csatlakozott:

  • Sávolt Karolina, Magyarország egyik legfiatalabb alkotóművésze,
  • Bodó János, a Bodó Galéria és Aukciósház tulajdonosa,
  • Marsalkó Dávid, a Halott Pénz zenekar frontembere,
  • EMILY,
  • Barát Hella, az Örökbe Fogadok Egy Ovit Mozgalom alapítója,
  • Csorba Anita, az InspiKid megálmodója.

A pályázatról és a zsűriről bővebben ITT olvashatsz.

( onBRANDS )