MENTORPROGRAMOT INDÍT AZ EXPORTÁLNI VÁGYÓ MAGYAR E-KERESKEDŐK SZÁMÁRA A DKSZ

A program abban segít, hogy a résztvevők felkészülten, alapos tervezés után és a megfelelő stratégia mentén lépjenek be az új, ismeretlen piacokra.

Több, mint százezer euró összértékű, cégekre szabott, egyedülálló szakmai programmal segíti az érett, nemzetközi terjeszkedést tervező magyar e-kereskedő cégeket a Digitális Kereskedelmi Szövetség. A program célja, hogy a bekerülő cégek sikeres hazai szakértők segítségével lépjenek a következő szintre és sikertörténeteikkel egyre több kereskedőnek mutassanak példát, hogy

a nemzetközi terjeszkedés reális cél a magyar kereskedők számára is.

A Digitális Kereskedelmi Szövetség a jelentkezéseket június 9-ig várja. A mentorprogram díjmentes. A helyek száma limitált. A részletes program itt érhető el.

A Digitális Kereskedelmi Szövetség tagjai olyan magyar vagy Magyarországon működő nemzetközi cégek és szakmai szervezetek – mint az Adevinta Hungary; DHL Express; GKID; Google; Growww Digital; IVSZ; Mastercard, Oander és a Boxy – akik maguk is fontosnak tartják a digitális kereskedelem ügyét és a szektor megerősítését. A cégekre szabott, százezer eurót meghaladó összértékű szakmai programmal a szövetség

a külföldi terjeszkedésben még kihívásokkal küzdő magyar webáruházak további fejlődését támogatja,

hogy egyre több magyar e-kereskedő érhessen el nemzetközi szinten is látható sikereket.

Kiket várnak?

A programba azok a legígéretesebb hazai cégek kerülnek be, akik tervezik az új, külföldi piacok meghódítását vagy már meg is tették az első lépéseket, akiknek kiemelt célja a nemzetközi e-kereskedelemben rejlő lehetőségek kiaknázása és szeretnének jobban növekedni, mint amire a magyar piac lehetőséget ad. Az ideális jelentkezők a nemzetközi terjeszkedésre hosszú távú befektetésként tekintenek és nemcsak azonnali megtérülésben gondolkoznak, továbbá hajlandóak a vezetők idejét is ráfordítani a programban való részvételre.

Miről lesz szó a programban?

A mentorprogramban hazai és nemzetközi piacvezető cégek vezetése során tapasztalatot szerzett, elismert szakértők segítik a résztvevők fejlődését, hogy minél előbb készen álljanak a nemzetközi terjeszkedésre és a mainál nagyobb kihívások megoldására.

Szó lesz arról, hogy:

  • hogyan készíthetjük fel a szervezetet a nemzetközi terjeszkedésre,
  • milyen esélyekkel indulunk és hogyan szerezhetünk megfelelő információkat a külföldi piacra lépéshez,
  • hogyan lehet alkalmazkodni a helyi sajátosságokhoz,
  • hogyan nézzünk ki úgy, mint a helyiek,
  • hogyan juttathatjuk el termékeinket leghatékonyabban a leendő vásárlókhoz,
  • hogyan építhetünk az új piacokon stabil kereskedői márkát, amely támogatja az értékesítést,
  • hogyan érdemes folyamatainkat digitalizálni és milyen eszközöket érdemes bevezetni,
  • hogyan tervezzük megfelelően a jogi és pénzügyi folyamatokat és
  • mire kell figyelni az információbiztonság területé

A program abban segít, hogy a résztvevők felkészülten, alapos tervezés után és a megfelelő stratégia mentén lépjenek be az új, ismeretlen piacokra és hatékonyan találják meg vásárlóikat a világ bármely táján.

Miért érdemes jelentkezni?

A Digitális Kereskedelmi Szövetség alapítása óta sokat fáradozott azon, hogy mára a kisebb e-kereskedők számára is egyre vonzóbbá vált az export. A GKID és a Mastercard által publikált Digitális Kereskedelmi Körkép is rávilágított, hogy:

  • lejjebb húzódott az e-kereskedők külföldi piacra lépését meghatározó éves forgalmi határ;
  • a belföldi piacnak komoly korlátai vannak, legyen szó az új vásárlók megszerzéséről, a vásárlási frekvencia növeléséről vagy a megfelelő marketing stratégia alkalmazásáról;
  • erősödnek a külföldi kereskedő A felmérésből az is kiderült, hogy a 2022-es magyar online forgalom 16-18%-át, a tranzakciók 19-20%-át adják azok a külföldi kereskedők, akiknek bár az operációja nem hazánkban van, mégis helyinek tűnő lokalizált szolgáltatással vannak jelen Magyarországon.

Ezekre a kihívásokra kínál segítséget a Digitális Kereskedelmi Szövetség mentorprogramja, melynek legfontosabb célja, hogy elismert hazai szakemberek segítségével egyre több webáruházat inspiráljon és bátorítson a külföldi terjeszkedésre.
( onBRANDS )