Egy nap a paraszt szamara beleesett egy mély kútba. Az állat órákon át bőgött, miközben a paraszt azon töprengett, vajon is mit tehetne érte. Végül úgy döntött, az állat túlságosan öreg, semmi haszna már, nem éri meg időt, erőt, fáradságot pazarolni a megmentésére. A kutat pedig már úgyis ideje betemetni…
Úgy tűnt, ezzel az öreg szamár sorsa megpecsételődött.
A paraszt hívta a szomszédjait, együtt lapátot ragadtak és neki láttak feltölteni a kutat.
Hamar rádöbbent a szamár, hogy ó mi vár rá. Kétségbeesett üvöltésbe kezdett, egy idő után azonban mindenki csodálatára elhallgatott és megnyugodott.
Amikor a paraszt lenézett a kútba, látta, hogy a szamara minden egyes lapát földet, minden rá hajított lomot leráz magáról, majd alaposan megtapossa maga alatt, hogy kemény legyen, aztán sok várja a következő lapát földet. Így – miközben a paraszt és az ő szomszédai megállás nélkül hányták rá a földet, és sok más limlomot, amiktől szabadulni akartak, a szamár szép lassan egyre magasabbra emelkedett. Végül egyetlen szöketéssel átlépett a kút peremén és elsétált.
Manapság sokan temetnék, temetik is, azokat, akiket ők maguk vén szamaraknak tartanak.
Haszontalanoknak, akik úgymond már nem képesek haladni a korral, nem elég ügyesek, erősek, haszontalanok, akikkel már nem éri meg foglalkozni. Kezdetben mellőzik őket, aztán mindenféle szemetet hordanak rájuk, majd földet, hogy ne is lássák őket.
Nem kell azonban az öreg szamaraknak beletörődni mások döntésébe!
Nem kell eltűnniük csak azért, mert másoknak úgy kényelmesebb! Még a legmélyebb kútból is ki lehet mászni.
A kimászásnak pedig épp az a trükkje, hogy tegyél egy lépést előre, felfelé, amerre tudsz, még akkor is, amikor az élet soha nem látott kilátástalanságba sodort, és úgy érzed, innen már tényleg nincs tovább. Mit veszíthetsz, ha mégis megpróbálod? Csak úgy! Magadért!
Minden probléma egyben egy lehetőség is a továbblépésre. A továbbélésre. Mindig, minden helyzetből van kiút, csak rá kell találni, aztán már „csak” nem szabad feladni.
Rázd meg magad és lépj tovább! Óriási erő és akarat kell hozzá, de ezek mind megvannak benned, ahogy a hit is, hogy minden nehézség dacára képes vagy megcsinálni, meg lehet csinálni.
Nem igaz, hogy a külső körülmények örökre eldöntik a sorsodat.
Az ugyanis azon is, sőt, sokkal inkább azon dől el, miképpen reagálsz a körülményekre, miképpen alkalmazkodsz hozzájuk vagy változtatod meg azokat, hogy te magad milyen lépéseket teszel adott körülmények között.
Meglehet, elsőre úgy látod, képtelen vagy megtenni, amit kell. Talán még elképzelni sem tudod, adott helyzetben mit tehetnél. Vén szamárnak érzed magad, akit immár tényleg nem érdemes megmenteni. Várod a nyugdíjat, vagy már a halált? Beéred azzal, hogy meg- és túléled valahogy a holnapot.
Pedig sokkal erősebb vagy, mint gondolnád! Csak akkor leszel vén szamár, ha te mondod ki: Nincs tovább! Jól gondold meg hát, hogy miket gondolsz magadról és mit mondasz magadnak a kút mélyén!
Tudd: a sors nem azért vet a kút mélyére, hogy eltűntessen, hanem azért, hogy megtanítson kimászni belőle.
Hát csak vagy olyan okos, mint a vén szamár!?
(A szerző: Fekete Gy. Attila)