KŐSZEGI ANDRÁS
Egyértelműen látszik, hogy sűrűn jársz fodrászhoz. Béla bácsi hogy van?
A Menedzserszövetség és a Linde Gáz Magyarország Zrt. 2022. évi közös Év Menedzsere a Környezettudatos Gazdaságért Különdíj kitüntetettje:
JAMNICZKY ZSOLT
Béla bácsi? Béla bácsi nagy szerelem. Tegnap voltam, kéthetente megyek, és nem tudjuk megállapítani, hogy mióta, de olyan harmincegynéhány évben tudtunk közös nevezőre jutni. Igen, vannak ilyen dolgok. Az történt – nagyon fiatal voltam -, hogy volt egy fodrászom még a Párizsi utcában, Vince, aki idézőjelben, de kissé elitta az agyát. Mellette volt Béla bácsi. Vince többször nem tudott bejönni és akkor beültem Béla bácsihoz, így indultunk.
Béla bácsi azért fontos, mert ez nyilván jelzésértékű, hogy mennyire vagy kitartó, mennyire vagy partner hosszú távú dolgokban. Persze, most üzletről beszélgetünk, de azért ezek a pici dolgok mutatják meg az élet fontosságait.
Igen, és ha ezt lefordítjuk az üzletre, akkor
nekem nagyon fontosak a minőségi kapcsolatok.
A minőségi emberi kapcsolatok mind a magánéletben, mind az üzletben. Persze az üzletnél ez egy idealizmus, mert ott nem én válogatom meg, de azért a karrierem minden szakaszából mindig vannak olyan kapcsolatok, amik munkakapcsolatok voltak és átalakultak barátsággá, emberi kapcsolattá. Nem járunk össze mindennap, de tudunk egymásról, és ha eltelik néhány év, akkor ugyanott folytatjuk. Ez valószínűleg ugyanaz, mint a fodrász.
Meg a teniszpartner.
A Forgács Pista is. 1998, de az még durvább volt, mert olyan tizenegy-két évig írtuk is. Aztán megállapodtunk abban, hogy mindig valahogy pariban vagyunk, tehát ne írjuk. Kedden öt órával kezdtünk, most csütörtök hat óra lett, de ez is ilyen fix pont.
Mindig érdekes, hogy különválasztjuk az üzletet, de mondod, hogy nagyon fontos az ember. Mindig azt mondjuk, van jó vállalat, rossz vállalat, de nincs jó vállalat és rossz vállalat, hanem emberek vannak, akik csinálják a vállalatokat. A vállalat, az egy papír, úgy hívják, hogy társasági szerződés. Mit gondolsz, miért van mégis mindig az, hogy az emberek többségének a fejében ez el van szeparálva, tehát van a menedzser, van a vállalat, és néha van az ember is? Eközben ezek a kapcsolatok határoznak meg minket, ez határozza meg, hogy ez a világ, amiben élünk, ez jó vagy éppen kevésbé jó.
Ez azért nagyon nehéz kérdés, mert én azt az életet, vagy azt a státuszt sosem tudtam megélni, és ahogy mondtad,
szeretem a stabilitást.
Én világéletemben alkalmazott voltam és sosem éreztem a késztetést, lehet, hogy egy kis félelmem is volt, hogy létrehozzak egy kft.-t, önálló legyek és magam köré gyűjtsek olyan embereket, akivel alkotunk valamit. Tehát ahová én mindig becsöppentem, ott egy adott setupba kerül az ember, ami egy kicsikét limitálja ezt a fajta kibontakozást. Viszont az a szerencse meg megadatik, amikor az ember vezető pozícióban van – és nekem meg megadatott -, hogy én már harmincéves koromban csapatokat felügyeltem, irányítottam. Ezek rossz szavak, inkább én azt mondtam mindig, hogy motiváltam, hogy olyanokat válasszak ki, akivel ez megvalósulhat. Említetted korábban például Károlyi Zsuzsát, akivel nagyon régóta dolgozunk együtt és ez működik, mert tudunk beszélgetni egymásról is, nem csak a munkáról. Ez nem azt jelenti, hogy az ember másnak a magánéletében vájkál. De ez nem az, amit szoktak, hogy bejön és akkor hogy vagy, és meg se várod a választ, de ha meg is várod, nem hallod meg. Szoktam kérdezni, hogy miért jössz be dolgozni. Ha azért jössz be dolgozni, hogy ötödikén-hatodikán az sms csöngessen, akkor nálam nagyon rossz helyen vagy. Lehet, hogy ez máshol elmegy, nem akarok minősíteni, de nálam ez nem működik.
Egyéni válaszokat szeretnél ilyenkor hallani, hogy miért jövök be, vagy a közös céges vízió és misszió az, amit egy kicsit vissza akarsz hallani?
Azt nem akarom visszahallani. Nem akarom visszahallani, mert azt a jól betrénelt papagáj is vissza tudja mondani. Egy válaszból, ha az egyéni, le lehet szűrni, hogy ő itt alkotni akar, és nem melegedni jön be, hanem valamit ma meg akar csinálni. De a 24 óra ugye nem csak abból áll, hogy az ember a cégnek viszi előre a dolgait. Pont tegnap egy érdekes pillanat volt, itt voltak német kollégák, és ritkán van ilyen, hogy egy-egy témakörbe – ezt úgy hívják, hogy deep dive, mélyfúrás – belemegyünk. Megmondom őszintén, hogy az erre való felkészülésnél eléggé meg kellett izzadnom, mert több kollégának négyszer-ötször el kellett mondani, hogy
gyerekek, nem PPT-t, nem győzelmi himnuszt kell gyártani. Gondolkodni kell!
Arról szól a dolog, hogy azt keressük, hogy magabiztosak vagyunk-e. Azt ne mondjuk, hogy tudjuk, mert azt senki nem tudja, de uraljuk a helyzetet, van egy víziónk, van egy elhatározásunk, egy elköteleződésünk, hogy megyünk egy irányba. Aztán hogy októberre
mit hoz az élet, azt nem tudjuk, de nem fog minket letörni és a célról letéríteni.
Mert azt mondjuk, hogy ez működőképes. És amikor már harmadszor mondom, hogy gyerekek, felejtsétek el, fehér papír, leülsz és elkezdesz írni, rajzolni, nem érdekel, most ne prezit gyártsunk, utána beszéljük meg, hogy mi jött ebből ki, és akkor azt egymást challengeljük. Ez a „sparring partner”-a teniszben.
Nagyon érdekes, amit mondasz, például az, hogy papír, rajzoljál és írjál, mert nekem ez alap működés. De ezért ufónak néznek, mondhatnám azt, hogy már-már öregnek. Pedig maga a kézírás és ezzel a gondolat kivetítése nekem nagyon-nagyon serkentő.
Lehet, hogy akkor együtt vagyunk öregek, de akik így elkezdték, azt mondták, hogy ebben tényleg van valami. Mondom, figyelj, most egy Wordöt, egy PPT-t, egy Excelt nyitsz ki, meg lehet csinálni, ha annyira digitális vagy, de elkezdesz bele írni dolgokat. Az ugyanolyan jó, csak
az összefüggéseket kell megrajzolni.
Azt, hogy hogyan vizualizálod magadnak, azt mindenki önmagának csinálja, amit jól meg tud értetni magával.
Visszatérve a vállalkozóval szemben a vállalati léthez, hogy ez limitált lehetőségeket ad, ez bizonyára így is van, de egyébiránt meg rengeteg olyan erőforrást tud mögéd rakni, ami pedig lehetővé teszi, hogy kibontakoztasd a víziódat, hogy megéld azt a jövőképet majd valamikor, amit szeretnél.
Igen, nem nulláról indulok, viszont a nagyon nagy előnye, és én ezt nagyon élvezem, hogy amit mondasz, hogy ad egy biztonságot. Nem arra kell figyelni, hogy összeálltunk ketten és meg fogunk-e élni jövő hónap elején. Mert általában így indul egy vállalkozás, kivéve, ha meglöknek egy támogatással, vagy akkora ötleted van, hogy holnap mindenki sorban áll.
Ez a ritkább.
Ezek a sztorik nem mindennapiak. Tehát itt van egy erőforrás és anyagi biztonság poolod, mert tudod, hogy az első fizetésedet meg fogod kapni, és pláne ha nemzetközi vállalatnál vagy, akkor meg azt mondom, hogy a világ előtted van és már csak rajtad múlik, hogy ezt a kapcsolatrendszert hogy tudod még jobban kihasználni, hogy azokat, amiket te keresel, azokhoz információt nyerjél, megerősítést nyerjél vagy teszteljed: az ott ezer kilométerre működik-e, vagy teljesen hülyeséget gondolok.
Nyilván sok előnye, de sok személyes veszélye is van egy ilyen nagy szervezetnek. De amit mondtál, nagyon érdekes volt nekem, hogy talán egy kicsit féltél is.
Igen.
Hogyan hogy élted meg ezt a félelmet, mert nyilván ezzel sokan vannak így, amikor egyáltalán elindulnak valamerre az életben.
Az első naptól, ahogy az egyetemről kijöttem, én a mai napig alkalmazott vagyok. Amikor én elkezdtem dolgozni, az 1991 eleje volt. Akkor volt az, hogy már mindenki vállalkozó akart lenni.
Igazán akkor indult be.
Igen, akkor akikkel beszéltem, mindenki kérdezte, hogy te miért nem vállalkozó leszel? Valószínűleg a családi indíttatás is ez volt, mert mindig mondták nekem, hogy figyelj, inkább a biztonság. Azért ez beleivódik az embernek a tudatalattijába is, és megmondom őszintén, ezzel akkor nem is igazán foglalkoztam. Most ha utólag felidézem, akkor így indultam el és igazából ottmaradtam.
Van benned a biztonságérzet és stabilitás, ehhez képest én úgy látom, hogy meglehetősen, mondjuk úgy, hogy érzékeny iparágak közelében voltál. Legyen az a politika, úgy értem, hogy diplomáciaközelség, az energetikáról pedig nem kell mondanom, hogy mennyire érzékeny terület, főleg most. Ezek veszélyes, érzékeny területek.
Igen, de engem
mindig az inspirál, ahol valami stratégiát kell kialakítani.
Azért jelentkeztem a nemzetközi kapcsolatok szakra még a Marx Károly Közgazdasági Egyetemen, mert én diplomata szerettem volna lenni. Ez volt a második legjobb opcióm, mert a gyerekkori álmom az volt, hogy pilóta leszek. Ez aztán sehogy nem jött össze, mert oroszul egy kukkot nem tudok és akkor ez csak a Szovjetunióban volt. A családi indíttatás miatt is, nálunk inkább a Szabad Európa szólt, minthogy párttagság és én a Szovjetunióban kössek ki. Akkor volt a B opció, a diplomácia, mert ez megint nagyon inspiratív dolog. Ez azonnal a politika közelébe vitt, és nem azt mondom, hogy sodort. Ez egy nagyon érdekes időszak volt, mert olyan emberek mellett dolgozni, mint Szabad György, vagy olyanokkal rendszeresen találkozni, mint Antall József, vagy Göncz Árpád, az nem adatott meg sok huszonévesnek. Azért
az mély víz volt,
akkor hat parlamenti párt volt, és azt nem lehetett mondani, hogy mindenben nagy egyetértés volt, így belülről szemlélve nagyon sok mindent meg tudtam tanulni. Amit azóta is vallok, hogy
nem tudok semmit mikromenedzselni.
Ez mondjuk jó hír. Kollegáidnak biztosan.
Igen, mindenki eléggé szabadon van engedve, fel van hatalmazva, mert
engem mindig a nagy összefüggések érdekeltek és érdekelnek.
A nagy gordiuszi csomók, amiket meg kell próbálni valahogy átvágni, és ezért landoltam az úgynevezett szabályozott iparágakban, például ’96-ban a dohányiparba. Miért keveredtem oda? Az iparág nagy változás előtt állt, nevezetesen lehessen-e reklámozni? ’97-ben lett elfogadva a reklámtörvény, amely lehetővé tette a dohány reklámozását. Most hogy ez utólag jó, vagy rossz döntés volt az egy más kérdés?
Ezt utólag tudjuk már csak megítélni. Amikor ott benne voltunk, más szemüvegen keresztül láttunk rá.
Az egy nagyon nagy menet volt és ahogy mondod, ez nem mond ellent azzal, hogy az ember biztonságra, kiszámíthatóságra törekszik, hanem itt megint ezt a csomót ki kellett bogozni és a végén valahogy átvágni. Akkor az az iparág egy dologról szólt, annyit keresel,amennyit el tudsz adni, és ehhez a marketing, a kommunikáció elengedhetetlen volt, gondoljunk csa a Forma 1-re.
Azt mondod, hogy a stratégiát szereted, a stratégia szó magában foglal valamilyen távlati előrelátást. Ma ez elég nehéz. Taktika inkább lehet, tehát ha most itt ülünk nyár közepén és megkérdezem tőled, hogy mi lesz karácsonykor, milyen világban fogunk élni, élek a gyanúperrel, hogy nehezen tudsz rá válaszolni.
Biztosan nem is fogok válaszolni rá, mert nem tudok, és én olyan dologra nem nagyon szeretek választ adni. Az ember persze mindig spekulál. Mondok egy példát, ha engem megkérdezel januárban, hogy lesz-e a spot gázár 20-25 euró között fél éven belül, azt mondtam volna neked, hogy ilyen kérdést ne tegyél föl, mert elmentek otthonról. Na, most az a helyzet, hogy annyi. Ha megkérdezel, hogy
ez miért van, hát azért, mert van.
Tudok neked mondani érveket, de nem tudok mondani mellé nagy összefüggésrendszert, de ez összejött. Ezért igazad van,
a stratégia szó most már inkább arról szól, hogy állapodjunk meg abban, hogy merre megyünk.
Most ha mondom az energetikát, akkor mondjuk azt, hogy szeretnénk megújuló energiát, szeretnénk nukleáris energiát, ebből következik ez meg ez, és akkor hozzá kell tenni a másik oldalt is, hogy akkor oké, mi van a fogyasztásoldalon. Ki, mikor fogyaszt, ez mennyibe kerül, és akkor van legalább egy keretrendszer. Azt nem lehet mondani, hogy ma szeretnék egy atomerőművet, három év múlva nem szeretnék. Ezek nem így működnek és ráadásul az energetika, az azért egy érdekes műfaj, mert ott egy döntésnek a konzekvenciája negyven-ötven év. Már rég, idézőjelben nem leszünk, és ez nem a stop and go megoldás.
Vagy jól élünk, vagy mind meghalunk.
Én manapság
azért dolgozom, hogy jobban éljünk, fenntarhatóbban,
energiahatékonybban és legfontosabb, hogy energiabiztonságban.
Felsővezetőként a gordiuszi csomókat szereted átvágni, azért ez egy elég komoly csomó. Hogyan lehet úgy embereket vezetni, hogyan lehet úgy nagyot álmodni – maradjunk akkor a stratégia szónál, az érthetőbb –, amikor a számomra négy fontos terület a gazdaság, a technológia, a társadalom, és most már hozzá kell tennünk a geopolitika egy adott pillanatában lehet értelmezni valamit, mert ezek változnak a leggyorsabban.
Ilyenkor az a legfontosabb és azt mondom a kollégáimnak is, hogy figyeljetek, ne legyünk nagyképűek, azért ne gondoljuk azt, hogy mi meg tudjuk változtatni Magyarországon ezt meg azt meg amazt, Európáról és a világról meg ne is beszéljünk. Próbáljuk meg ezt kicsiben. Itt ha mi csak a magunk háza táján rendet tudunk tenni, először is a fejekben, utána az üzletben, az üzlet irányában, dinamikájában, körülbelül gondoljuk át, hogy ha beüt valami a geopolitikában, akkor mi lesz a B opció. Nem tudjuk, hogy pont az lesz, de legyen mindig egy B opciód és
azonnal tudjál változtatni, alkalmazkodi.
Most már az a helyzet, hogy minden tervezést úgy csinálunk, hogy szcenáriókat nézünk, azokból választunk és havonta nézzük az esetleges eltéréseket, azok gyökérokait feltárjuk és módosítunk a pályán. Amúgy ebben semmi forradalmi nincs, csak életre kel sok korábbi bűvös szó, mint az, agilis működés, lean eszközök, vagy akár a PDCA-ciklus.
Persze, vannak bűvszavak, a reziliencia, a fenntarthatóság kérdése, ami egyáltalán jó, hogy mára a szó közkeletű lett, de még mindig inkább azt látom, hogy vállalatok szintjén is mondják, hogy értünk hozzá, hogy csináljuk, de aztán eljön az igazság pillanata, nagyon sokszor látszik, hogy ez nem így van. Nálad ez nagy mélységében mit jelent, hogyan élsz ezzel együtt?
A fenntarthatóság bő tíz éve a mindennapjaim részévé vált a vállalatnál és a szerepvállalásaimban is meghatározó lett, ha vesszük a BCSDH-t, szerintem én vagyok a legidősebb elnökségi tag, mert még a Salgó Pistával élesztettük újra a szervezetet. Azóta most már lassan tíz éve Chikán Attilával dolgozunk együtt, és nagyon hasonlóan gondolkodunk. Mindig mondom neki, hogy egy dologért irigyellek, hogy te, zöldmezősen tudtad az ALTEO-t nemcsak rávezetni erre, hanem ezt a DNS-be beégetni, míg egy évszázados multú közműszolgáltatónál, ez sokkal nehezebb. Nekem szerencsém, hogy az ügyfélmegoldások és a kereskedelmi területeken talán egy picikét könnyebb. Ami nagyon nagy lehetőség most, ami borzasztóan fölgyorsult az elmúlt időszakban, hogy értelmet nyerjen a fenntarthatóság, a megújuló beruházásokon az elektrifikáción és az önellátásra való törekvésen keresztül, csak néhány példa. Az elektrifikáció továbbá csökkentheti a gázfüggőséget. De mondok más példát: a PET palackok eltüntetése az irodákból vagy ötéves zsörtölődés eredménye, de a papírmentesség elérésével nem vagyok elégedett.
Szelektív hulladékgyűjtés.
Ez tényleg fontos dolog, és ez úgy nem működik, hogy előírod. Hogyha nem evangelizálsz, nem érsz el mindset változást, ami arról szól, hogy rájön a többség miért is jó ez neki és a közösségének. Ellenkezőleg hasonló lesz a gyorshajtáshoz, ha van rendőr akkor lassít, de nem azért közlekedik szanbályosan, mert ezzel másokat is óv. Tehát ez egy elég nehéz, hosszú út, de ami jó hír, hogy
a fiatal generációknál a környezet tudatosság komolyan látható.
Eddig az adományozással volt egyenlő, most a környezetvédelemmel.
Odaadom a pénzt, vagy lefestem, készül rólam négy kép, és le van tudva, mindenki szuper happy. Most azért várok egy transzformációt, mert megjelent a Damoklész kardja is. Csúnya ez így tőlem, de
egy külső nyomás mindig katalizátor: ez ma az ESG.
Szerintem azon vállalatok számára akiknél a fenntarhatóság mostanáig egy kipipálandó feladat volt, most elgondolgodnak, pláne azért, mert ez egy sztenderd módon számon dokumentáltatja a fenntarthatóság aspektusait, nem csak a környezetvédelmi, hanem az S-t, mint társadalmi meg a G-t, mint vállalatirányítási szempontokat.
Nagyon érdekes élményem volt, egy televíziós beszélgetést láttam a minap, és alapvetően a nagyvállalatok fenntarthatósága, társadalmi szerepvállalása volt a téma. Nyilván nem érdek nélkül volt a beszélgetés, de azt mondták, hogy ez az egész ESG téma csak a nagyvállalatokra rá van kényszerítve a nagypolitikai szereplők által, és ez tulajdonképpen a régi ideológiáknak az ördög köntösébe bújtatott mása, egy agymosás. Egy ilyennel mit tudsz kezdeni, amikor a hétköznapokban meg arról beszélgetünk, hogy mi lesz az autók jövője, valóban fenntarthatóbb lesz-e hosszú távon az elektromos autó, mi lesz az akkumulátorokkal, mi lesz az emberekkel, és akkor jönnek ezek a típusú megközelítések?
Megmondom őszintén, nagyon egyszerű, lehet, hogy azt deriválod ebből, hogy nem szeretek konfrontálódni, de van egy bizonyos szint, amiben nem igazán kívánok részt venni, mert nagyon nehéz. Ez már azért egész fura érzelmi síkokra elviszi a beszélgetést. Fogjuk ezt meg másképpen. Mi már nem a húszévesek vagyunk, és akit be kellene vonzanunk, azok a húsz-harminc év közöttiek. A mostani tizenévesekről meg ne beszéljünk, mert még harsányabbak a fenntarthatóság szempontjából. Azt hiszem a Deloitte kutatása szerint a fiatalok negyven-valamennyi százaléka munkahelyet váltana csak azért, mert a másik munkahely fenntarthatóbb. A másik kérdés a finanszírozás. A BlackRock CEO-tól már pár éve a szokásos egy év eleji körlevélében kimondta, hogy csak fenntartható üzletbe, vállalkozásba fektetnek és a saját kritérium rendszerüket alapul véve. Azért
elmozdul a világ.
Lehet azt mondani, hogy ez valakinek az összeesküvése, de ha nincs valami nyomás, akkor általában ebből a langyos vízből mindenki kisiklik. Amit mondtam, hogy ha mindenütt van egy rendőr, azzal nem fogunk előbbre jutni, de valahol ezt egy kicsit meg kell nyomni az elején. Mert azt kell mondani, hogy
ennek a komplex értelmezésének még az elején vagyunk.
Gyönyörű azt mondani, hogy 2050-ben net zero Európa. Hú, de jó! Pont nem leszek abban érdekelt, mert nem vagyok már ott, ugye? Amikor őszintén ki akarod belőle húzni egy pár pohár után, lehet, azt mondja, persze, megyünk, de majd. És akkor el lehet azon gondolkozni, hogy akkor most miért van a héten 36 fok Amszterdamban.
Neked mik a legnagyobb dilemmáid, kihívásaid a döntéseidben? Akkor nevezzük ezt erkölcsi, etikai, vagy nagyon racionális dilemmának. Inkább racionálisnak tűnőnek, mert ugye tudjuk, nincs százszázalékos racionális döntés.
A kihívás ennek a kettőnek az egymáshoz való megfeleltetése az én ízlésemnek, az én értékrendemnek megfelelően. Merthogy amit mondasz, ez teljesen így van. Nem lehet vagy, így vagy úgy dönteni, a kettő az mindig valahol egy elegyet képez. Az az egészben a legfontosabb, hogy ha azt mondjuk, hogy az egy teljesen gazdasági,
teljesen racionális döntés, az ne jelentse azt, hogy bemegyünk egy egyirányú utcába,
amelyből nagyon nehéz vagy, nagyon nagy vér, veríték, költség, vagy bármi árán lehet már csak kitolatni. Említetted az elektromos autót. Erről is tudunk vitatkozni sok emberrel órákat, napokat, hogy akkor ennek a karbonlábnyoma mennyi. Merthogy majd az akkumulátor. Azt szoktam mondani, hogy ma ennél nincs jobb. Ez valószínűleg jobb, mint a pöfögő húszéves belsőégésű autó. Vagy mi lesz a napelemekkel harminc év után? Ezek ott vannak, tehát sajnos nem fogunk oda eljutni, hogy a Föld egy kis hímes tojás lesz. Egy dolgot kell szem előtt tartani, hogy ha már valamit elértünk,
próbáljon meg mindenki csak arra ráhatni, amire tud.
Én most nem tudok mondani egy alternatívát az akkumulátoros autó ellenében, ami sokkal jobb. Tudok, menjünk gyalog.
Ezek nagyon nagy viták, dilemmák, sokszor olyan viták, hogy nincs is mögötte tudás, nincs biztos információ. Ez köszönhető annak is, hogy a közbeszéd színvonala, ez legyen a nagypolitika, legyen a közösségi média, a hétköznapinak mondott emberek közösségi média megszólalásai, mondjuk úgy, hogy nem túl pallérozottak. Vagy legalábbis nem szerethető. Nem vagy a Facebookon, nem szerepelsz túl sokat, és mégis a közéletben jelen vagy. Neked mi a zsinórmérték?
Azt mondtad, hogy a vitáknak az egyik alapja, hogy nincs túl sok információ. Én ezt megfordítanám. Visszamegyek a közösségi médiára, túl sok hír van. A fake news most egy új fogalom. Túl sok zagyvaság van, tisztelet a kivételnek, bármit kinyitsz, egy internetportál, a közösségi média, és teljesen elveszel. Egyrészt azért, mert
sok az információ, és az olyan, amilyen.
Nem lehet visszahozni a régi világot, fölgyorsult a világ, pont az információáramlás. De ha belegondolunk, régebben voltak olyan meghatározó személyiségek, mondok valakit nagyon régről, mondjuk Öveges professzor. Hallgattad, és aha, ez „makes sense”. És nem volt három ellen-Öveges, aki azt mondta, hogy ez egy akkora barom, hogy na.
Igen.
Ugye? Az egyszerűbb volt. Most az a probléma, hogy itt van ez a nagy kavalkád, és ez nagyon félre tud vinni embereket, továbbfejleszti, belegondolja a sajátját, és aztán
csípőből lő, mert ma ez a divat.
Ha nem vagyok biztos magamban, akkor mi történik? A kutya ugat. Végül nem fog megharapni, de mindenki kiabál. Vannak emberek, akik nem bírják a kutyaugatást, mert már eleve fölugrasz a kerítésre vagy a fára, ha megugat a kutya. Van, aki fél tőle. Ez így nagyon nehéz. Ez különben
egy nagyon komoly társadalmi probléma lesz.
Utána jön a következő, hogy nem beszélgetünk. Mindenki csak nyomkod. Nem is merek belegondolni, hogy az ifjúság hova fog eljutni. Valóban, egy nagyon fontos ok miatt nem vagyok a Facebookon, engem ez igazán sosem vonzott, nem vagyok egy magamutogató típus.
Ez személyiség kérdése.
Ez nem azt jelenti, hogy introvertált vagyok, de nekem nem okoz egy plusz örömforrást, hogy óriási címlapfotókon szerepelek és itt van, a tuti megmondó. Ismerek ilyen embereket. Jólesik, ha van egy jó interjú, de engem nem ez hajt. Egyedül egy helyen vagyok ott.
Remélem, ezt majd jól meggondolod.
Egy helyen vagyok ott, a LinkedIn-en, és ott azért vagyok, mert a mai világban már valahol ott kell lenni. Ez még egy olyan közösségi oldal, szócső, ahol vannak minőségi dolgok, ahol az embernek ha vannak gondolatai, akkor azt jó leírni. Időnként blogot írok, ha van valami, de nem rendszeresen.
Nézel magadra, gondolsz magadra tudatosan, hogy a Jamniczky Zsolt egy személyes márka? Mint üzletember, mint vezető?
Nem.
Mint magánember?
Nem, engem valószínűleg a sors nagyon elkényeztetett. Képzeld el, hogy én még nem jártam „headhunter”-nél.
Engem mindig megtalált a feladat vagy a pozíció.
Valaki mindig szólt. Ez valószínűleg elkényelmesített engem, és ezért igazán nem brandeltem magam. A dorozsmai élőállatvásáron a legjobb fogú ló legyek azon a napon, viszont lassan azt szoktam mondani, az E.ON már a másodállásommá válik, mert nagyon sok szervezetben aktív vagyok. Nagyon sok helyre elhívnak, amik nem publikusak, ahol megkérdezik a véleményemet. Ez lehet akár kormányzati szint, think tankek, amikről nem nagyon jelenik meg semmi, mert „Chatham House” – szabályok vannak. De az látszik, ahogy mondod, hogy lett egy bizonyos ismertségem.
Arra mindig vigyázok, hogy a megnyilvánulásaim mindig valami minőséget képviseljenek
és ezt a minőséget pedig én tudjam beállítani magamnak és hogy én nem lufit fújok.
Beállítod a távolságokat is?
Be. Mindenképpen. Az embernek időnként védeni kell magát.
Nem engedsz közel?
Ha fölteszed a direkt kérdést, nem sok barátom van.
Az nem baj.
Nem. Azoktól meg igazán ódzkodom, akik barátomnak neveznek és pontosan tudom, hogy nem, és éppen nem jut eszébe a keresztnevem sem.
Vagy így egy jó vivőhullám vagy valakinek.
Igen. Ezt próbálom nagyon tudatosan csinálni.
Nagyon szeretek minőségi emberek társaságában lenni.
Most neveket direkt nem akarok mondani, de nekem azok nagyon inspiráló és megtisztelő dolgok. Ez nem azt jelenti, hogy valaki egy akadémikus. Lehet egy nagyon egyszerű ember, aki tisztán gondolkodik, tisztában van magával, az nagyon lejön. Nagyon szeretem ezt a kifejezést, hogy jóban van magával.
Fontos.
Nagyon.
Szűkítjük a teret körülötted anélkül, hogy nagyon intim szférába kerülnénk. Életed társa, a párod is mondjuk úgy, hogy menedzser. Felső vezető. Amikor hazamész, hazamentek, mennyire maradtok egy kicsit menedzserek, vagy mennyire nem? Lehet, hogy erre nálatok a válasz egyszerű, de azért ez mégis egy komoly kihívás. Azért mégis valahogyan ezt élni kell.
Pontosítok, a mennyasszonyom! Megpróbáljuk tényleg a házon kívül hagyni a menedzserséget. Pont tegnap beszéltünk is erről, hogy a munkát lehető legkisebb mértékben vigyük haza, mert neki is megvannak a saját frusztrációi, jó, rossz napjai, de azért természetesen megbeszélünk dolgokat.
Az eredményét ott is látjuk.
Ami nagyon fontos, hogy nagyon más személyiségek vagyunk. Ez sokszor nagyon jó is, ő a pénzügyes, nagyon rendszerszemléletű, én meg inkább az ötletgyártó vagyok, tehát szokott segíteni, mondjuk a vizionálásból egy kicsit vissza húz: elmondja nekem, hogy figyelj, amit már így összeraktál, az már nagyon holisztikus. Inkább ne hagyjál szét magad körül semmit, mert sajnos van egy ilyen rossz szokásom is. Megmondom őszintén,
nagyon tisztelem őt,
mert ő is mentorál és nagyon sok helyen vállal feladatot. Az elmúlt éve két nagy fordulatot is hozott, a Covid az elsőt, hogy pékké avanzsált, mert ő süti a legjobb kovászos kenyeret vaslábosban és azóta megkérem, hogy készüljön el vasárnap egy ilyen kopogós héjú remekmű, amit akár egy hétig is lehet enni. A másik, kreatívitásának kibontása volt, hisz mindig virágkötő akart lenni, de most ez horgolásban bontakozhatott ki, amit anyukájától tanult.
Az a horgolás komoly márkaépítés.
Így van! Nem csak horgolni kezdett, termékeket fejleszteni, hanem létrehozta a La Vida Yarn márkát.
De az már egy másik interjú.
Erről Timi biztos sokkal hitelesebben tud beszélni, de azt negyon jó látni, hogy mindenütt van egy termék, egy termékképződmény otthonunkban, aminek van egy klassz bája, és nagyon jó azt látni, hogy ez neki valami más, látni a szemében azt, hogy ez a fajta dolog nem fárasztja, hanem föltölti.
Akkor marad a főzés meg a kertészkedés.
Most én lettem a kertész, mert megmondom őszintén, volt egy kertész, kettő kertész, három kertész, de utána mindig az volt, hogy ahhoz, hogy az én ízlésemnek megfelelő legyen, körülbelül ugyanannyit kellett utánuk dolgozni, csak még az a rossz érzés is meg volt, hogy egy csomót fizettem érte. De azért automatizáltam, mert robotfűnyíró van. Most van egy nagyon jó, egy igazi becsületes kertészem Győrben, olyan típusú ember, aki szívből csinálja és lehet vele beszélni, és ő nekem a távoktatóm.
A kertészek Béla bácsija.
István fiatalabb, de úgy működik, hogy fotót küldök neki, fölhív és elmondja az instrukcióit. És ez működik. Egy évben talán egyszer eljön és akkor van valami kis igazítás. A főzés még egy ilyen kikapcsolódás, ami titokban azért egy konfliktusforrás is, mert „állítólag”
ha én főzök, akkor mindig fut a konyha,
merthogy nem egy tojásrántottát szoktam megcsinálni, és az több edényt igényel, de nagyon kikapcsol: én így alkotok!
Kell is, hogy kikapcsoljon valami. A kertészkedés kapcsolódás a természethez, a saját fenntarthatóságunk működtetése. Ez a tevékenység, mondjuk úgy, hogy életfilozófia, amit képviselsz, azon túl, hogy már Magyar Érdemrend lovagkereszted is van, most egy újabb díjjal gazdagodtál.
Nagyon megtisztelő, hogy a zsűri nekem ítélte a díjat.
A “Linde Gáz Magyarország Zrt. közös Év Menedzsere a Környezettudatos Gazdaságért Különdíj” kitüntetettjeinek a körébe tartozol. Azért erről kell, hogy beszéljünk, mert onnan indultunk, hogy menedzser voltál mindig is a szónak a felső kategóriás értelmében. Díjat kapni nyilván jó, de azért ennek van egy mélysége. Ezek a díjak, vagy ez a konkrét díj, nálad hogyan csapódik le?
Azért is nagyon megtiszteltető, mert ez egy jelölés, nem egyedül vagy jelölt, és van egy olyan bírálóbizottság, zsűri, akik olyan személyekből állnak, akikre én azt mondom, hogy minőséget képviselnek. És ha ők megszavaztak engem, akkor igen,
ez egy nagyon nagy öröm.
Tényleg annyira örültem neki amikor Buday-Kollarik Timi elmondta titokban, hogy mire kell készülni. Ugyanakkor ez két dolgot hoz nekem. Az egyik, hogy ad egy újabb motivációt. Amit csinálok, csináltam, annak van értelme, látszott valahol, impact, ugye ez a csúnya angol szó.
Ad egy újabb inspirációt ezen az úton menni, csinálni, merthogy az út ezek szerint jó.
Komoly visszajelzés és a következő, hogy
ez további felelősséget ad,
azt nem azt mondom, hogy terhet, de hogy ezt még jobban kell csinálni. Ha nagyon patetikus vagyok, hogy ezt meg kell szolgálni. Merthogy én így működök. Nekem ezek a díjak, igen, erről szólnak. És most ez ki van téve, mert engem
nagyon felvértez és megyek tovább,
és gyűjtöm magam köré a támogatókat, a hasonlóan gondolkodókat, akikkel tényleg nagyobb htást tudunk elérni.
Beszélgettem a minap valakivel, aki egyébként építész, egy gyönyörű szakma, és egy komoly, más szektorban, de komoly menedzseri, vezetői funkcióban van most már egy évtizede. Kérdeztem, hogyan tovább, és mondta, hogy lejár most a mandátumom és van még úgy 15 évem, visszamegyek építésznek. Nagyon sokszor nagyon sok embernél tapasztalom, hogy bizonyos kor, siker, tapasztalat után elkezdi birizgálni az a fiatalkori izgalom, hogy ezt még egyszer, még nekem be kell teljesítenem. A mély bugyraidban a diplomatavágyakkal, tényleg, igazán őszintén hogy vagy?
Rátapintottál, mert ezek a gondolatok azért időről időre előjönnek, és erre az a válaszom, hogy ne zárjunk ki semmit.
Most itt, amit csinálok, ebben nagyon jól érzem magam.
Merthogy tényleg a BCSDH-tól a Joint Venture Szövetségen keresztül tanácsadó testületekben, a HBLF-ben igazgatóként is nagyon sok olyan tér van alkotásra. Egy kicsit ezt a bizsergés, diplomata, nemzetközi világ, akkor azért én az elmúlt több mint egy évtizedben az áramiparág európai szervezetében is dolgozom, pont jövő héten leszek Brüsszelben emiatt, ami pedig adja ezt a multilaterális, nagy nemzetközi közeget, merthogy abban az a trükk, hogy az a szervezet szövetségek szövetsége. Tehát nem vállalati képviselők vannak ott, és én a magyar szövetségen keresztül vagyok ott.
Kicsi diplomácia.
Piciben az, igen.
De azért álmodod?
Nem szoktam álmodni, viszont ezt, hogy soha ne mondd, hogy soha, ezt vallom. Megmondom őszintén, nem sok időm van álmodni.
Azért álmodjál, ígérd meg, hogy így lesz!
Jó! Mennyi mindent tudsz te rólam! Béla bácsi…
Az onBRANDS interjúk hangfelvételének gépelését partnerünk az OGDI készíti el.
