KETTŐS ADÓZTATÁS VESZÉLYE FENYEGETI A VÁLLALATOKAT

Világszerte egyre kiszámíthatatlanabbá válnak a transzferárazási feltételek a globális adóreformok és az infláció miatt.

A hazai cégeknek az amerikai-magyar adóegyezmény megszűnésével és számos hazai jogszabályváltozás hatásával is számolniuk kell.

Leginkább a kettős adóztatástól tart a megkérdezettek döntő többsége (84%) a nemzetközi adózásban bevezetett reformok következtében. Az infláció a szakemberek 71 százaléka, a magasabb kamatok pedig a kutatásban résztvevők több mint fele (51%) szerint hosszú távon befolyásolja majd a kapcsolt ügyletek árazást.

„A szemünk előtt zajlik a nemzetközi adórendszer reformja, ami a hazai vállalatok életében is drasztikus változásokat hoz. Az amerikai-magyar adóegyezmény megszűnése és a globális minimum adó bevezetése mellett is számos új feladat hárul a cégekre, hiszen módosult a többek között a társasági adó és változtak a számviteli szabályok is” – mutatott rá Módos András az EY adópartnere.

A legkockázatosabb adóterület továbbra is a transzferárazás

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) évek óta kiemelt hangsúlyt fektet a transzferárazás ellenőrzésére. Ez várhatóan idén sem változik, hiszen új adatszolgáltatási kötelezettség terheli a nyilvántartás készítésére kötelezett vállalatcsoportokat. A vonatkozó jogszabály ráadásul kiköti azt is, hogy információt kell szolgáltatniuk a kapcsolt tranzakcióikról a társaságiadó-bevallásukban.

A területen tapasztalható technológiai hiányosságokat a válaszadók háromnegyede (75%), a rossz minőségű adatokat a megkérdezettek kétharmada (67%) tartja komoly nehézségnek. Az IT-befektetésektől a vezetők háromnegyede (73%) ugyanakkor jelentős javulást vár a kockázatkezelésben, a fejlesztésektől pedig tízből kilencen (88%) kiadáscsökkentésre is számítanak.

„A transzferárazás területén a tényeknek, az adatoknak és a megfelelő dokumentálásnak kulcsfontosságú szerepe van. A hatékony digitális megoldások, hatalmas segítséget tudnak nyújtani abban, hogy az érintett cégek megfeleljenek a követelményeknek” – hangsúlyozta az EY szakértője.
( onBRANDS )