VISSZAVONUL A DREHER SÖRGYÁRAK VEZÉRIGAZGATÓJA

Békefi Gábor közel 7 év után vonul vissza.

Békefi Gábor irányítása alatt gyökeresen megváltozott a vállalat termékportfóliója, jelentősen növekedett a hatékonyság és a kulcsfontosságú prémium szegmensben elért piaci részesedés, illetve a munkáltatói elkötelezettség. Ezeknek a kiemelkedő eredményeknek köszönhetően a magyar sörgyártás eddigi legnagyobb, 100 milliárd forintos beruházása indulhatott el Kőbányán.

Békefi Gábort a 2017-es tulajdonosváltással egyidőben nevezték ki a Dreher Sörgyárak élére. Korábban a The Coca-Cola Company regionális igazgatója volt, majd a Carlsberg Délkelet-Európáért felelős vezetőjeként dolgozott. Már a kezdetekben a nagy múltú vállalat stratégiájának megreformálását tűzte ki célul: a Drehertől-Dreherig szemléletet bevezetve a prémium termékekre és az innovációra fókuszált. Vezetése alatt a magyar cég az Asahi Group Holdings és az Asahi Europe & International egyik legnagyobb sikertörténetévé vált.

„Megtiszteltetés volt, hogy közel 30 évnyi, hazai és nemzetközi vezetői karrieremet az idén 170 éves Drehernél, a magyar ipartörténet egy kiemelkedő vállalatánál fejezhetem be. A Dreher dolgozói közösségével biztosítottuk, hogy az ország egyik leggazdagabb múltú vállalata a következő 30 évben is sikeres lehessen. Úgy érzem, hogy jó kezekben hagyom itt a gyárat” – mondta el a búcsúzó Békefi Gábor vezérigazgató.

2024. szeptember 1-től a magyar szakember az Asahi Europe & International központját támogatja jövő év tavaszáig.

Békefi Gábor utódjáról a későbbiekben ad hírt a vállalat.
( onBRANDS )