KÉKSZÍVŰSÉG A FESZTIVÁLOKON

Adományozásra hív az Együtt az Autistákért Alapítvány és az MBH Bank.

Együttműködésre lépett az Együtt az Autistákért Alapítvány és az MBH Bank, aminek keretében a felek idén három népszerű nyári fesztiválon jelennek majd meg közösen, az érzékenyítés jegyében.

A közös kitelepülések két meghatározó célja, egyrészről, hogy az alapítvány és az MBH Bank felhívják a fesztiválozók figyelmét a társadalmi szolidaritás és az elfogadás fontosságára, másrészről pedig az adományozási kultúra elmélyítése. Ennek érdekében a partnerek mindhárom helyszínen egy adományozó totemet helyeznek el, amely által a fesztiválozók kártyás fizetéssel támogathatják az egyesület munkáját. A fesztiválokon a korábbi évekből már ismert Nagy Kék Szív installációt is felállítják, ahol az érdeklődőknek lehetőségük nyílik üzenetet hagyni az autizmussal élőknek, ezáltal is kifejezve szolidaritásukat.

Az Együtt az Autistákért Alapítvány 2018 óta rendszeres résztvevője a legnépszerűbb hazai fesztiváloknak.

Ez idén sem lesz másképp, hiszen ismét beköltözik a kékszívűség a szezon néhány legizgalmasabb rendezvényére. Az Alapítvány és az MBH Bank megállapodásának köszönhetően most először közösen települnek ki a Veszprém Festre, a Paloznaki Jazzpiknikre és a Strand Fesztiválra, az érzékenyítés jegyében. Az együttműködéssel széles körben szeretnék felhívni a figyelmet, hogy

az önfeledt nyári emlékek mellett a jószívűség is összeköt minket.

Az együttműködés célja:

A cél, hogy a partnerek minél inkább felhívják a figyelmet az adományozás és az elfogadás fontosságára. Mivel a fesztiválokon feltöltős kártyákkal vagy bankkártyákkal lehet fizetni, ezért az MBH Bankkal közös kitelepülés idei különlegessége, hogy most már kártyás fizetéssel is lehetőség nyílik a felajánlásokra. Mindhárom fesztivál helyszínén elérhető lesz egy adományozó totem, ahol gyorsan és egyszerűen, mindössze egyetlen érintéssel segíthetik a jószívűek az Autista Mintaház fenntartását. Az épület 2022-es átadása óta közel 900 gyermek kapott ellátást, és a fiatalok mellett az autizmusban érintett családoknak is segítenek a szakértők.

„Az MBH Bank társadalmi felelősségvállalási stratégiája többek között arra irányul, hogy minél hatékonyabban támogathassuk az arra rászorulókat. Az Alapítvánnyal való együttműködésen keresztül nem csupán az adományozási szokások népszerűsítéséhez járulunk hozzá, hanem a lakosság szemléletformálását is támogathatjuk az autisták nagyobb társadalmi elfogadása érdekében. Ez pedig különösen fontos számunkra, hiszen felelős pénzintézetként szeretnénk minél több ember figyelmét felhívni az együttérzés, az elfogadás és a szolidaritás fontosságára” – mondta el Kutas István, az MBH Bank kommunikációs ügyvezető igazgatója.

A fesztiválozók emellett kedves üzenetekkel vagy képekkel is támogathatják az autizmussal élőket és hozzátartozóikat.

A Nagy Kék Szív installáció célja, hogy az emberek személyes bevonásán és érzékenyítésén keresztül közelebb hozza a szélesebb társadalomhoz az autizmus ügyét. Minden egyes installációnál készült, QR-kóddal feltöltött kép után az MBH Bank és a MOL ezer forinttal támogatja az Autista Mintaház Diagnosztikai és Terápiás Centrum fenntartását. A Nagy Kék Szívvel fényképet készítők pedig most először akár a nagyszínpad kivetítőjén is viszontláthatják magukat.

„Fontos a kikapcsolódás a nyári időszakban, de hisszük, hogy az elfogadásnak és nyitott gondolkodásnak is teret kell adni ezekben a hónapokban. Az autizmusban érintett családokat egész évben támogatjuk, emellett pedig azon is folyamatosan dolgozunk, hogy az autizmussal kapcsolatos előítéleteket, tévedéseket felszámoljuk. Szeretnénk a fesztiválozóknak is megmutatni, hogy az autizmussal élőknek is kijár az önfeledt szórakozás a nyári időszakban, legyen szó egy könnyűzenei koncertről, sporteseményről, vagy akár egy családi strandolásról” – emelte ki Szijjártó-Nagy Szilvia, az alapítvány elnöke.
( onBRANDS )