A PROLOGIS ÚJABB LÉPÉSEI AZ ÉLHETŐ JÖVŐ ÉRDEKÉBEN

A szén-dioxid mentesítést ösztönző raktárak már nem csak a tervezőasztalon léteznek.

A világ egyik legnagyobb logisztikai ingatlanfejlesztő cége, a Prologis 2023/2024-es ESG jelentéséből egyértelműen kiderül, a fenntarthatóság egyre nagyobb szerepet játszik az ellátási lánc minden területén.

2023-ban a Prologis globálisan több mint 500 megawatt beépített napenergia- és energiatárolási kapacitást ért el, ezzel teljesítve a 2025-re kitűzött, 1 gigawattos cél felét – derült ki a cég ESG jelentéséből. A magyar portfólió épületei is készen állnak a fenntartható beruházásokra, a legtöbb raktár tetőszerkezete alkalmas a napelemek igény szerinti telepítésére.

„Büszkék vagyunk arra, hogy a saját fenntarthatósági alapelveinknek köszönhetően gyorsan és rugalmasan tudjuk kezelni és támogatni ügyfeleink ezirányú igényeit” – mondta Hunyadi Zsuzsanna, a Prologis magyarországi bérbeadásért és ügyfélelégedettségért felelős igazgatója.

„Magyarországon is egyre több cég törekszik arra, hogy a lehető legfenntarthatóbb módon folytassa működését. Ennek természetesen nem elhanyagolható motorja a költséghatékonyság növelése sem, de a társadalmi felelősségvállalás és a környezetvédelem is egyre többször jelenik meg szempontként a döntések meghozatalában.” – tette hozzá Hunyadi Zsuzsanna.

Már nem csak vízió, valóság is

A szén-dioxid mentesítés ösztönzésére megálmodott innovatív és fenntartható raktározási megoldások biztosításával a Prologis közelebb került a 2040-re tervezett nettó-nulla kibocsátási célkitűzés teljesítéséhez, miközben ügyfeleiket is segítik környezetvédelmi céljaik elérésben. A hollandiai Eidhoven DC4 raktárépület 2023-ban például az egész világon elsőként szerezte meg ipari épületek közül az International Living Future Institute nulla szén-dioxid-kibocsátási tanúsítványát.

A Prologis csapata azonban más fenntarthatósági területeken is kiváló eredményekkel zárta a 2023-as évet. A cég globális portfóliójának 74 százalékában LED-es világítást telepítettek, ez a szám Magyarországon közel 100 százalékos, azaz már valamennyi raktárépületben megvalósult.

Helyszínen gyártott falrendszer és újrahasznosított üveg a betonba

Az új fejlesztésekkel foglalkozó munkatársak olyan innovatív ötleteket próbáltak ki sikerrel, mint a már tíz projektben telepített Falkbuilt előregyártott falrendszer, amellyel a falakat és a burkolatokat a helyszínen gyártják újrahasznosított alumínium és MDF felhasználásával, vagy a Pozzotive, amely újrahasznosított üvegből a betonban a cementet helyettesítő port állít elő, ezzel akár 50 százalékkal is csökkentve az épített környezeti szén-dioxid-kibocsátást.

A környezet mellett a közösség is fontos

A vállalat számára ugyancsak fontos, hogy a közösségeket is támogassa: munkahelyi képzési programokat biztosít, javítja az ipari parkok és a hozzájuk kapcsolódó közlekedési hálózatok infrastruktúráját, a Prologis Alapítványon keresztül pedig mintegy 8 millió dollár értékben, gazdasági, oktatási és környezetvédelmi támogatások révén segíti a helyi közösségek gyarapodását. A Prologis alkalmazottai tavaly több mint 16 400 órát áldoztak idejükből közösségi szervezeteknek, és emellett kisebb-nagyobb meglepetésekről is folyamatosan gondoskodnak a parkokban működő cégek dolgozói számára.

A labdarúgó Európa-bajnokság alkalmából például közös meccsnézést szerveztek a Prologis Park Budapest – Gyál kispályás focipályája mellett, és az őszi parkok közti kispályás focibajnokság szervezése is javában zajlik. Emellett családi napokkal és a pihenőparkok folyamatos fejlesztésével is folyamatosan gondoskodnak az itt dolgozók életminőségének javításáról. A leglátványosabb magyarországi történés talán mégis a Prologis Park Budapest-Sziget II-ben 2024 tavaszán átadott különleges installáció volt: a park ultramodern tűzoltó rendszeréhez tartozó sprinkler tartályon létrehozott, 350 négyzetméteres festmény a környék állat- és növényvilágának tiszteletben tartására segít felhívni a figyelmet.

A Prologis több mint 5.600 raktára jelenleg mintegy 6.700 ügyfelet szolgál ki kulcsfontosságú globális és regionális piacokon, összesen tizenkilenc országban. Ezen belül Európában 1.112 épülete található meg 22,5 millió négyzetméter területen. A világ GDP-jének 2,8 százaléka a cég épületein keresztül áramlik át. A cég egyúttal 2023-ban 8,02 milliárd dollár vállalati rekordbevételt tudhat magáénak.
( onBRANDS )