“CSAK EGY FOTÓ, NEM NAGY ÜGY!”

„Nem vagy egyedül, merj segítséget kérni!”

Évek óta a gyermekek online szexuális bántalmazásával összefüggésben érkezik a legtöbb bejelentés a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolgálatához. Az Internet Hotline (IH) elemzői arra figyelmeztetnek, hogy a digitális térben már rendkívül fiatal, akár 7-8 éves gyermekeket is rávesznek arra, hogy felvételt küldjenek magukról, és bár a lányok továbbra is fokozottabb veszélynek vannak kitéve, egyre több fiúgyermek is áldozattá válik.

A címben szereplő idézet és a mögötte húzódó történet szinte mindennapos az Internet Hotline működésében. A mondat egy internetes behálózás során hangzott el, ahol az

álprofil mögé bújt felnőtt egy chatszolgáltatáson keresztül próbálta meg szexuális tevékenységre rávenni

a 13 év körüli gyermeket. Az esetet a kiskorú szülője jelezte az Internet Hotline-nak, a jogsegélyszolgálat pedig azonnal felvette a kapcsolatot a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársaival. Ez egy szerencsés kimenetelű ügy volt, mert a gyermek megbízott a szülőjében és megosztotta vele a problémáját, ugyanakkor a szülő is kellően tudatos volt és segítséget kért.

Az NMHH jogsegélyszolgálatánál gyermekpornográfia kategóriában lehet bejelenteni a kiskorúak online szexuális bántalmazásával, kizsákmányolásával összefüggő tartalmakat, vagyis minden olyan tartalmat, amely kiskorút szeméremsértő nyíltsággal, célzottan a nemi vágy felkeltésére irányuló helyzetben ábrázol.

Az Internet Hotline elemzői továbbra is úgy tapasztalják, hogy a lányok fokozottabb veszélynek vannak kitéve az online térben: a jogsegélyszolgálat 2023-as beszámolója szerint a bejelentett tartalmak 71,2%-a készült lánygyermekekről. A szakértők ugyanakkor kiemelik: ez nem jelenti azt, hogy a fiúkat egyáltalán nem veszélyezteti az online szexuális bántalmazás, hiszen az áldozatok között egyre több a fiúgyermek.

Az Internet Hotline a bejelentések vizsgálatakor rendszeresen találkozik olyan, a kiskorúakat súlyosan veszélyeztető online jelenségekkel is, mint a szexting (amikor valaki online csevegésben, konszenzusos alapon intim képet küld magáról egy másik félnek) vagy a

gyermekek online behálózása, szexuális célú zsarolása.

2023-ban a gyermekpornográf bejelentések közel 17 százalékáról, tehát majdnem minden hatodikról feltételezték a hotline elemzői, hogy azok szexting során készültek, és ugyanilyen arányban voltak a feltehetően online behálózás során kicsalt tartalmak is.

Az elemzők a bejelentett és a vizsgálatuk alapján feltétezetten gyermekpornográf felvételek 64,45 százalékáról vélték úgy, hogy otthoni környezetben készültek, valamint a 36,6 százalékukról, hogy azt a gyermek saját magáról készítette, majd továbbította – jellemzően kortárs nyomás vagy egyéb zsarolás hatására. A jogsegélyszolgálat munkatársai szerint sok esetben már rendkívül fiatal, 13 év alatti, akár 7-8 éves gyermekeket is rávesznek arra, hogy felvételt küldjenek vagy webkamerán keresztül ilyen tartalmat közvetítsenek magukról.

Azon esetekben, amikor egy gyermeket a saját magáról készített intim felvétel nyilvános megosztásával zsarolnak, az Internet Hotline haladéktalanul felveszi a kapcsolatot legfőbb együttműködő partnerével, a Nemzeti Nyomozó Irodával (NNI). Az NNI munkatársai gyakran felhívják a figyelmet, hogy a legtöbb zsaroló nem tartja be az ígéretét, és a követelés teljesítésével a zsarolás nem szűnik meg, ezért a legjobb, ha nem kommunikálunk velük és minél előbb segítséget kérünk. Az Internet Hotline emellett arra bátorítja kiskorú bejelentőit, hogy forduljanak azokhoz a környezetükben élő felnőttekhez, akikben megbíznak, és beszéljenek a velük történtekről – összhangban a jogsegélyszolgálat legfőbb üzenetével: „Nem vagy egyedül, merj segítséget kérni!”

Az Internet Hotline-t 2011 óta működteti az NMHH hivatala közérdekű feladatellátás keretében. Tavaly a gyermekpornográfiával kapcsolatos bejelentések az évi összes jelzés 42 százalékát tették ki, ami 850 bejelentést és azon belül összesen 1434 URL-cím vizsgálatát jelentette. Az elemzők a szóban forgó bejelentések több mint feléről, összesen 737 URL-címen elérhető tartalomról feltételezték, hogy azok valóban gyermekek szexuális bántalmazását ábrázolták.
( onBRANDS )