ÚJ FŐSZERKESZTŐVEL FOLYTATJA A KÉPMÁS.HU

Az új főszerkesztővel bátrabb, markánsabb hangon, a fiatalabb korosztályhoz igyekeznek szólni.

Új főszerkesztővel folytatja működését a képmás.hu – a nemrég kinevezett Jámbor-Miniska Zsejke korábban a lap online tartalomfejlesztésért felelős vezetője volt. 

Az új főszerkesztő 2012-ben televíziós műsorszerkesztőként és riporterként kezdte pályafutását, dolgozott a Magyar Televíziónak, valamint a kultúra.hu-nál, az Echo TV-nél és a Magyar Hírlapnál is. A Képmás magazin és a képmás.hu számára 2018-ban írta az első cikkeit, 2022-ben a felület tartalomfejlesztésért felelős vezetője lett. 2024 szeptemberétől az online magazin főszerkesztője.

„Hiszem, hogy egy főszerkesztőnek ma nemcsak feladata, hanem felelőssége is társadalmi párbeszédre hívni az embereket. A kinevezés lehetőséget jelent számomra, hogy közös gondolkodásra invitáljam az olvasókat. Célunk egy olyan sajtótermék létrehozása, mely nyitott szemmel és szívvel fürkészi a világot, ugyanakkor őrzi a hagyományos értékeket” – mondja Jámbor-Miniska Zsejke.

A képmás.hu a konzervatív értékek mellett elkötelezett online női és családi magazin.

A szerkesztőség tagjai kiemelten fontosnak tartják a családban élők számára releváns élethelyzetek és problémák bemutatását, ugyanakkor az online magazinban hangsúlyosan jelennek meg a keresztény értékek, az altruizmus, a hazaszeretet, a környezetvédelem, az életvédelem, az egyenjogúság, a gyermekvédelem, az erőszak elleni küzdelem, az egészség és az időskori életminőség, foglalkoznak ugyanakkor kulturális témákkal – elsősorban irodalommal, zenével és filmmel – is.

A képmás.hu kiadójának, a Képmás Online-nak a többségi tulajdonosa Molnár-Bánffy Kata kommunikációs és médiaszakember. Az új főszerkesztő kinevezéséhez fűződően azt hangsúlyozta, hogy Jámbor-Miniska Zsejkét mindenekelőtt vérbeli, mondanivalóval és munkakedvvel bíró, a világra kíváncsi újságírónak látja, aki reményei szerint ebben a szellemben fogja a képmás.hu tartalmait is meghatározni.

„Főszerkesztőként azt várom Zsejkétől, hogy csapatával bátran és egyértelműen tegyen tanúságot az élet és a teremtett világ értékessége, valamint a bennünket meghatározó közösségek mellett, legyenek ezek családi, nemzeti vagy vallási jellegűek. A képmás.hu a jövőben is erősítse meg olvasóit abban, hogy keresztény-konzervatív értékrendjük valid és életképes erőforrás lehet számukra a változó világban is” – fogalmazott Molnár-Bánffy Kata.

A Képmás magazin – amelynek főszerkesztője Szám Kati –, valamint a képmás.hu szerkesztőségei együttműködve, de önállóan végzik munkájukat. A képmás.hu 2018 óta működik saját tartalommal, az online platformon megjelenő cikkek jelenleg átlagosan havi félmillió embert érnek el, webdizájnját 2020-ban az Év honlapja különdíjjal is elismerték.

Az új főszerkesztő kinevezésével az online médiafelület a korábbinál bátrabb és markánsabb hangon, elsősorban a munkahelyükön és a családjukban leginkább aktív 30-55 éves korosztályhoz szeretne szólni.
( onBRANDS )