A TAVALYI LUXUS MA MÁR BELÉPŐ SZINT

Így változott az autók kényelmi felszereltsége alig pár év alatt.

Az autók felszereltsége néhány modellciklus leforgásával már alapszinten nyújtja mindazt, ami korábban feláras luxus volt: nagy felbontású központi kijelzők, LED fényszórók, tiszta képet adó tolatókamera, okostelefon integráció képernyőtükrözéssel. A szabályozásoknak köszönhetően a biztonsági, vezetéstámogató rendszerek többsége ma már szériában jár, miközben a mindennapi komfortot egyre inkább a konnektivitás és a digitális szórakoztatás minősége határozza meg.

Az Ayvens szakértője végigvezet az autók kényelmi felszereltségének fejlődésén, és bemutatja, hogyan váltak belépő elvárássá az egykori különlegességek.

Az autós kényelmi megoldások hagyományosan a prémium szegmensben mutatkoznak be,

ahonnan leszivárognak a tömegpiacra. 1940-ben az amerikai Packard mutatta be gyárilag szerelt extraként a légkondicionálást – igaz, egy évvel később már ki is vezették a gyakori meghibásodások miatt. 1966-ban a luxus Cadillac Fleetwoodban jelent meg először opcióként az ülésfűtés, majd a Saab 1972-es modellévében már szériában kapott termosztátos, elektromos fűtést a vezetőülés.

A digitális korszak előszobájaként 2008-ban a Mercedes elsőként kínált kifejezetten iPod/iPhone-integrációra tervezett hi-fi rendszert, ezt követően 2014-ben debütált a teljesebb okostelefon-integrációt biztosító Apple CarPlay, először a Ferrari FF-ben. 2015-ben pedig megérkezett ennek az Androidos változata is, az Android Auto, elsőként a Hyundai Sonata fedélzetén.

Aki ma nézelődik az újautó-piacon – például kifutó lízing miatt – ösztönösen a 4-5 évvel ezelőtt választott felszereltségből indul ki, ám azóta nagyot változott a világ.

Ami korábban drága extra volt, mára sok esetben a széria része,

ami pár éve még csak a magasabb kategóriához járt, mostanra mindennapos a kisebb modellekben is.

„A CarPlay és az Android Auto tipikusan ilyen, de a LED fényszórókra is igaz ez: néhány éve opcióként lehetett kérni, ma már ritkán hiányoznak az új autókból” – mondja Csiki Szabolcs, az Ayvens újautó-beszerzési csoportvezetője.

A trend: a „vastól” haladunk a szoftver felé

Mindeközben

a hangsúly a fizikai kényelmi extrákról a digitális megoldások, az infotainment és a konnektivitás felé tolódott.

Nem véletlen, hogy manapság a futómű vagy a teljesítmény kevesebb figyelmet kap egy modellbemutató rendezvényen. A modern korszak fordulópontja az okostelefon-integráció lett: itt az számít, mennyire zökkenőmentes az autó és a telefon kapcsolata, illetve milyen gyors és áttekinthető a kezelőfelület. Ezzel kapcsolatban érdekes trend, hogy miközben a központi kijelzők mérete egyre nő, és szinte minden beállítás innen érhető el, az autósok visszajelzései miatt

sok gyártó már inkább visszahozná a gombokat.

„Modernizáció címén mindent érintőképernyőre költöztettek, de ha több menüszinten kell bolyonganunk egy egyszerű klímabeállításért, elveszítjük a fókuszt az útról, ami biztonsági kockázat. A vakon is kitapintható kezelőszervek gyorsabbak és biztonságosabbak, ezért egyre több márka ismeri fel: a leggyakrabban használt funkciókhoz, mint a klíma, hangerő, páramentesítés, jó, ha vannak hagyományos gombok is az érintőfelület mellett.” – mondja Csiki Szabolcs.

Mit kérnek ma a vezetők?

Az uniós szabályozásoknak köszönhetően ma már minden új autóban találunk vezetéstámogató rendszereket, például sávtartót, vészfékasszisztenst és sebességszabályozót. A kívánságlista tehát innen indul, ezen felül pedig alapelvárás a jó fényszóró, a kamerarendszer legalább egy tiszta, széles látószögű hátsó kamerával (sokan igénylik az autó teljes környezetét mutató 360 fokos változatot is), valamint a nagy és világos kijelző. Kedvelt opció az adaptív tempomat, amit sokszor gyárilag beépítenek, és külön díjfizetés ellenében akár utólag aktiválnak. A szakértő megjegyzi: bár az adaptív sebességszabályozó kényelmesebbé és biztonságosabbá teszi a hosszabb utakat, gyakori fékezés és gyorsítás esetén nem feltétlenül eredményez takarékos működést – nem beszélve arról, hogy hazánkban a többi autós még a legkisebb biztonságos követési távolság beállítása esetén is kiváló lehetőséget láthat a tolakodásra.

Elektromos autóknál egyre keresettebb a hőszivattyús fűtés. „Bár ez is akkumulátorról működik, a fűtőszálas megoldáshoz képest sokkal jobb hatásfokkal fűti az utasteret, így nagyobb hatótávot érhetünk el vele” – mondja Csiki Szabolcs. Végül a panorámatető talán a leglátványosabb extra, ami az új autó árát nagy mértékben növeli, miközben a használó csak időnként élvezheti, illetve ahogy öregszik az autó, a rendszeres karbantartás és tisztítás elhanyagolása miatt inkább nyűggé válik a későbbi tulajdonos számára.

Szép, szép, de megéri?

A flottaautók esetében nemcsak az extrák kényelmi értéke számít, hanem az is, hogy mennyibe kerül az esetleges javításuk, valamint hogy miként hatnak a maradványértékre. Egy különleges karosszériaszín, ami az első használó ízlésvilágába beleillik, valószínűleg nehezebben adható el a használtpiacon. Ugyanez igaz a túlságosan drága vagy bonyolult felszereltségre is: minél több érzékeny alkatrészt – például komplex fényszórót, szenzorokat – tartalmaz az autó, annál nagyobb lehet a javítási költség még kisebb sérülésnél is.

„A mai autókon rengeteg vezetéstámogató szenzor van a szélvédő mögött, nem beszélve a szélvédőfűtésről vagy a hővisszaverő bevonatokról. Ezek cseréje rendkívül sokba kerül, ráadásul a szenzorokat minden esetben újra kell kalibrálni, ami tovább növeli a költségeket. A legokosabb konfiguráció az, ami megtalálja az egyensúlyt a mindennapi kényelem és az értékállóság között. Pár jól megválasztott opció többet érhet, mint ha a teljes menüsort kérjük” – magyarázza Csiki Szabolcs az Ayvens szakértője.
( onBRANDS )