ÚJ CROSSPLATFORM FŐSZERKESZTŐK AZ ÉVA ÉS AZ INSTYLE ÉLÉN

Pócsik Anita eddigi főszerkesztő távozik a Marquard Mediától.

A Marquard Media első saját márkája, az ÉVA és az idén 10 éves magyarországi születésnapját ünneplő nemzetközi divatmagazin, az InStyle új crossplatform főszerkesztőkkel, integrált offline-online szerkesztőségi csapatokkal kezdték meg a 2019-es évet.

Pócsik Anita, az Éva magazint megálmodó csapat tagja és alapító főszerkesztője új kihívásokat keresve így búcsúzik a márkáktól és a Marquard Mediától:

„Az Éva magazin egy baráti beszélgetésből született meg 11 évvel ezelőtt. Olyan lett, amilyennek akartam, akartuk. Modern nőknek szól, akik zsonglőrködnek az életükkel, hogy meg tudják teremteni a munkájuk és  családjuk egyensúlyát, akiket éppúgy érdekel a körülöttük lévő világ, mint a divat és a szépségápolás, akik két lábbal állnak a földön, de a lelkük és a gondolataik szárnyalnak, akik tudják, hogy a világ nemcsak álom, hanem sokszor fájdalommal teli döntésekből áll, de soha nem hagyja el őket a humorérzékük, akik pozitív életfilozófiát vallva képesek maguk körül támogató közösséget teremteni, amelyben a modern nők magukra és egymásra találnak. A 11 év alatt sokan ismertünk magunkra az Évában. Ez idő alatt munkatársaimmal nemcsak kollégák lettünk, hanem sokukkal barátok is. Kiváló szakemberek és emberek. Igaz ez az InStyle szerkesztőségére is. Ezért sem könnyű a szakítás. De hozzá vagyok szokva a nehéz döntésekhez és nem félek az új helyzetektől. Biztos vagyok magamban. Biztos jövőt remélek az Éva Magazinnak és az olvasóinak is.”

Óhidi Zsuzsanna, a médiavállalat ügyvezető igazgatója így folytatja: „Anita vezetése alatt mind az Éva, mind az InStyle erős, biztos piaci pozíciót vívott ki magának, a saját kategóriájában mindkét márka egyedi és utánozhatatlan hanggal, arculattal, kiemelkedően magas minőségű tartalommal vált meghatározó szereplővé. Hálásak vagyunk Anitának például az olyan, a mai napig egyedi ötletért, mint a Címlapon az olvasó, mindkét lap esetében az online platform alapjainak lerakásáért, a sikerekért, a tartalmas közös munkáért, és szívből kívánjuk neki a legjobbakat a jövőre. Ezzel egy időben nagy örömmel üdvözöljük az új főszerkesztőket, akik új korszakot nyitnak a márkák élén, új alapokra helyezve és megújítva a hozzájuk kapcsolódó tartalomgyártási folyamatokat minden hozzájuk tartozó csatornán.”

Tomsits Tímea – aki korábban a Shape, a Runner’s World és a Men’s Health magazinok főszerkesztői pozícióját töltötte be, a tavaly indult Gyereklélek magazinnak pedig alapító főszerkesztője – így foglalja össze gondolatait az új pozíciója kapcsán:

„Az Éva egyedi színfolt a hazai női magazinok között, értéket teremtett, elkötelezett olvasótábort épített. Az első szám megjelenése után 12 évvel – megőrizve ezt az értéket – újragondoljuk a tartalmat és a formát. A májusi lapszámtól ismét főszerephez jut az olvasó a címlapon és nagy hangsúlyt kap a hazai újságírásból egyre inkább kikopó riport műfaja is. Remek csapatban dolgozhatok, és amikor rájuk nézek, tudom, hogy valami nagyszerű dologba kezdtünk.”

Az InStyle új crossplatform főszerkesztője, Ribánszky Ágota – aki korábban az Éva magazin szerkesztője, online szerkesztője, azt megelőzően pedig a Glamour magazin divat-, majd vezető szerkesztője is volt, így nyilatkozik az új szakmai kihívásokról:

“Két dologért rajongok, amióta az eszemet tudom: a divatért és a jó történetekért. Ezért különösen szerencsésnek érzem magam, hiszen egészen közelről ismerhettem meg mind a hazai, mind pedig a nemzetközi divatvilágot, Budapest, New York, London, Milánó és Párizs kifutóit róva, nemzetközi topmodellként. Azzal, hogy az InStyle crossplatform főszerkesztője lehetek, hatalmas álmom vált valóra. Olyan ez, mint egy régóta áhított, különleges dizájnerruha: stílusos, páratlan, tökéletesen testreszabott, amit öröm, de egyben izgalmas kihívás is viselni. A crossplatform tartalomgyártással ráadásul a történetmesélés is új fejezethez érkezett. Az olvasói elvárások kiszolgálásának új dimenziói nyíltak meg előttünk: ma már mind formátumban, mind pedig tartalomban maximálisan igazodni tudunk az adott emberi helyzet igényeihez. A jövő kétségtelenül a nőké, és az InStyle ott lesz mellettük!”
( onBRANDS )