LEGEREDMÉNYESEBB KOLLÉGÁIT DÍJAZTA A GROUPAMA BIZTOSÍTÓ

A Groupama Biztosító rendezvényét a Silhouette Consulting online valósította meg.

A Netgála, mint ahogy a neve is mutatja, egy elegáns díjátadó esemény, többéves hagyománnyal, beszédekkel, díjakkal, szórakoztató programmal, vacsorával és a közösségi találkozás minden előnyével.

„2020-ban az elsők között voltunk, akik beléptek az online rendezvények világába, ezért az idei díjátadó gálánk kapcsán még magasabbra tettük a lécet. Szerettük volna, ha a tavalyi évben kiváló teljesítményt nyújtó kollégák a lehetőségekhez képest méltó módon elismerésben részesülnek és mellette pedig szórakozást, kikapcsolódást és közösségi élményt, vagyis egy igazi showműsort tudunk adni minden munkatársunknak. Az volt a célunk, hogy minél többen kapcsoljanak ránk.” – mondta Koháry András a Groupama Biztosító kommunikáció és PR vezetője.

Így született meg a Kapcsolj ránk! szlogennel futó 3 órás exkluzív műsor, ami a Groupama Biztosító kollégáit a képernyők elé hívta, hogy együtt köszönthessék és ünnepelhessék az elmúlt év legsikeresebb munkavállalóit. A privát TV műsornak beillő produkció egész estés programot nyújtott a nézőknek, a beszédek mellett interakciós felületekkel és szórakoztató elemekkel. A díjazottak számára további figyelmességet jelentettet, hogy a rendezvény előtt party boxokat vehettek át, melybe a finomságokon túl egy üveg pezsgő is került, így az adás végén a koccintás bár virtuális, de igazán közös élmény lehetett.

A díjátadót rekord idő alatt szervezte meg a Silhouette, akiknek a pályázat elnyerésétől számítva 4 hét állt rendelkezésére, hogy a nagy hagyománnyal rendelkező díjátadó struktúrájának, a vállalat arculati, és az innovatív, digitális elvárásoknak megfelelően kialakítsa és legyártsa a műsort. Az adást megelőző héten greenbox technikával kisfilmek készültek több kollégával, akik – így belekóstolva a stúdiók világába is – megosztották, miért olyan sikeresek abban, amit csinálnak.

Mint minden jó műsor, a gála is egy olyan produkcióval kezdődött, ami a képernyőre tapasztotta a szemeket és felcsigázta a kíváncsiságot. Négy ledruhába öltözött táncos nyitotta meg az estét Szabó Tomi koreográfiája alapján, mely tökéletesen passzolt a kialakított arculathoz és belengette a már mindenki által nagyon várt forró nyár esték hangulatát. Házigazdaként Császár Kata, a Groupama Biztosító Hálózati Értékesítési Igazgatóság szakmai vezetője és a rádiózás egyik fenegyereke, Garami Gábor párosa debütált, nem kis sikerrel. A stúdióban személyesen voltak jelen és mondtak beszédet a biztosítótársaság felsővezetői, sőt még a Groupama Facebook oldalát követők által már jó ismert hős, Titán kapitány is bejelentkezett. A személyesség és valósidejűség fokozásához élőben, az otthonukból kapcsoltak 12 kollégát, akik a moderátorokkal beszélgetve valódi részei lehettek a műsornak.

Az interaktív szórakozásról egy, a vezetőkkel kapcsolatos élő kvízjáték, illetve a humorukkal és improvizációs képességükkel taroló Momentán Társulat gondoskodott. A műsor afterpartyval zárult, melynek dalait ugyancsak előre megszavazhatták a Groupama dolgozói!

„Új műfaj született, az online rendezvények már bizonyítottan kiléptek a webinárok pixeles világából és létrehozták a személyes TV produkciók műfaját, otthonokban élvezhető cateringgel, ajándékokkal, kis baráti társaságokkal. Az online rendezvény mára már nem kényszermegoldás egy járványhelyzetre, hanem valódi választás azoknak a cégeknek, akiknek esetenként alternatívára van szükségük földrajzi távolság, időnyomás, fenntarthatósági kérdések áthidalására.” – foglalja össze Brunner Orsolya, a Silhouette Consulting ügyvezető igazgatója.
( onBRANDS )