AZ ÉV MENEDZSERE DÍJ 2020 KITÜNTETETTJEI

A Menedzserek Országos Szövetsége nagyszabású eseményen hét kategóriában díjazta 2020 legkiválóbb vezetőit.

A Menedzserszövetség védjegy oltalom alatt álló két díja az Év Menedzsere díj és az Év Fiatal Menedzsere díj mellett 5 további kategóriában tüntette ki azokat az elsőszámú vezetőket, akiknek meghatározó szerepük van vállalatuk, vállalkozásuk irányításában és sikereiben, valamint az elmúlt időszakban kimagasló vezetői teljesítményt nyújtottak.

A Menedzserszövetség Év Menedzsere Díj kitüntetettje:
Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója

„Köszönöm azoknak, akik hittek bennem és abban, hogy a Gránit Bank nem a hagyományos utat választotta. Külön köszönöm a részvényesek közül Demján Sándornak – aki ma nem lehet közöttünk, de talán most onnan fentről mosolyog ránk – aki bátor volt és a válság mélypontján bankot alapított. Tudom, hogy ez a díj nem pusztán nekem szól, hanem egy egész csapatnak –  a részvényeseknek, stakeholdereknek, a munkatársaimnak – akik egy olyan bank felépítésén dolgoztak velem együtt, amely tevékenységét kizárólag a digitális üzleti modellre alapozta.” – mondta el Hegedüs Éva a díjátadón. A díjat Kapitány István, a Menedzserszövetség elnöke, a Shell globális alelnöke adta át.
(Kapitány Istvánnal 2020 szeptemberében készült onBRANDS XTRA portré  interjúnkat itt olvashatod

A Menedzserszövetség Év Fiatal Menedzsere Díj kitüntetettje:
Tajta Ákos, a Wolt Magyarország ügyvezetője

„Kemény három év van mögöttünk, a Wolt életében különösen, hiszen egy nagyon gyorsan növekvő cég vagyunk. Kezdetben összesen 6-8 emberrel indultunk egy olyan lakásban, ahol csak az egyik szobában volt klíma, és mindenki értett mindenhez a marketingtől az ügyfélszolgálatig. Ma már 160-an vagyunk és nagyon bízom abban, hogy már nem is a piaci TOP 3-ba, hanem a TOP 1-be rangsorolnak.” – hangzott el Tajta Ákostól, miközben megköszönte a Menedzserszövetségnek a díjat. A díjat Mr. Graham Duncan, a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara elnöke adta át.

A Menedzserszövetség és a DAS Jogvédelmi Biztosító Év Menedzsere Életműdíj kitüntetettje:
Fekete István, az Interim Vezető Szolgáltató Kft. vezető tanácsadója 

„Én az élethosszig való tanulásban hiszek, abban, hogy a munkám során nem csak átadom a tudást, hanem folyton tanulok is a partnerektől és a kollégáktól. Az életműdíj számomra azt mondja: érdemes volt, és érdemes tovább csinálni. Nem hagyom abba, nem tudnék csak otthon ülni és rózsákat vagdosni a kertben – amit persze nagyon szeretek – de szükségem van arra is, hogy megmutassam mit tudok és azt átadjam a fiataloknak.”- mondta el az életműdíj büszke tulajdonosa, Fekete István a díjátadó estéjén. A díjat Szabó György, a DAS Jogvédelmi Biztosító vezérigazgatója adta át.

A Menedzserszövetség és az MVÜK Év Női Menedzsere Különdíj kitüntetettje:
Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója

„Megtisztelő és fontos ez a díj, mivel megerősíti azt a tényt, hogy a nők szerepe maghatározó az üzleti életben is, és elismerik a teljesítményüket.”- mondta Vidus Gabriella, aki üzenetében egyúttal gratulált a díjazottaknak. A díjat Horváth János, az MVÜK vezérigazgatója egy későbbi eseményen adja át.

A Menedzserszövetség és a Shell Hungary Év Menedzsere a Társadalomért Különdíj kitüntetettje:
Pistyur Veronika, a Bridge Budapest és az Oktogon Ventures Kft. ügyvezető igazgatója

„Én az értékek világában dolgozom, így a mai estén két számomra nagyon fontos értéket szeretnék kiemelni. Az egyik ilyen érték a hosszútávúság. Furcsa lehet manapság a hosszútávúságról beszélni, amikor az elmúlt másfél évben mindenhonnan azt hallhattuk, hogy dobjuk ki a kukába a nagyívű terveinket. Mi mégis a hosszútávúság mellé tesszük le a voksunkat, ami egy nagyon nehezen értelmezhető fogalom, mégis fontos referenciapontjaink lehetnek ebben az elképesztő bizonytalanságban. A másik számomra fontos érték a kedvesség. Hiszem, hogy a 21. század vezetője akkor lesz jó és sikeres, ha sokkal kevesebb arroganciával és sokkal több empátiával építi fel üzleti vállalkozását. Ha minden vezető egy kicsivel többet tudna tenni a környezetéért, akkor azt hiszem, hogy egy sokkal jobb világban élhetnénk.” – hangzott el Pistyur Veronikától. A díjat Istenesné Solti Andrea, a Shell Hungary igazgatóságának elnöke adta át.

 

A Menedzserszövetség és a Volkswagen Kék Innovációs Különdíj kitüntetettje:
Karikó Katalin, a BioNTech alelnöke

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Menedzserszövetség a Kék Innovációs Díjat 2020-ban nekem ajándékozta. Jómagam 2013-ban kerültem a BioNTech-hez. Akkor 150 alkalmazottja volt a cégnek, ma már 2000. 7 év alatt növekedett ekkorára. Amikor oda kerültem, még senki sem hallott a BioNTech-ről, eleinte még website-unk sem volt. Ma már az emberek a karjukban érzik a BioNTech-Pfizer által kifejlesztett vakcinát. Köszönöm szépen az elismerést.” – mondta el Karikó Katalin a Gálán is levetített videó üzenetében. A díjat Papp Zoltán, a Volkswagen márkaigazgatója adta át Katalin májusi magyarországi tartózkodása alatt. A díjátadásról szóló kisfilm, Katalin üzenetével együtt levetítésre került.

A Menedzserszövetség és a MetLife Magyarország Jövő Menedzsere Különdíj kitüntetettje:
Madaras Liz, a Poliloop alapítója

„A 2020-as év a Poliloop számára is a változások éve volt. Ebben az évben kezdtünk nemzetközileg is sikeresek lenni, ami azt jelentette, hogy le kellett vennem a kutató köpenyem és felvennem az aktatáskámat, és igazi ügyvezetőként képviselnem a céget. Nagyon felemelő, hogy a Menedzserszövetség ezzel a díjjal koronázta meg a munkámat. Egyértelmű visszajelzés arról, hogy nem volt hiába..” – Madaras Liz ezekkel a szavakkal köszönte meg a díjat. A díjat Zolnay Judit, a Metlife Magyarország és Bulgária vezérigazgatója, a Menedzserszövetség elnökségi tagja adta át.

A Jelölő Bizottság, valamint a Menedzserszövetség Elnöksége kategóriánként változó szempontrendszer alapján választotta ki a díjakra legérdemesebbnek talált cégvezetőket.

A 2020-as év díjazottjainak kiválasztását felügyelő Jelölő Bizottság elnöke: Dr. Beck György, a Jelölő Bizottság tagjai: Czakó Borbála, Fekete István, Jaksity György és Liptay Gabriella.

Menedzserszövetség – Év Menedzsere Díj

A Menedzserszövetség legrégebbi és legfontosabb védjegy oltalom alatt álló díja, 26. éve kerül átadásra. A díjazottnak legalább tízéves sikeres vezetői múlttal kell rendelkeznie és előnyt élveznek azok a jelöltek, akiknek kimagasló vezetői teljesítményéről az adott évben az általuk vezetett vállalat által elért eredmény, mérföldkő is tanúskodik.  

Menedzserszövetség – Év Fiatal Menedzsere Díj

A Menedzserszövetség második legrégebbi védjegy oltalom alatt álló díja, 20. éve kerül átadásra.

A 40. évét még az adott évben be nem töltött díjazottnak legalább ötéves sikeres vezetői múlttal kell rendelkeznie, és előnyt élveznek azok a jelöltek, akiknek kimagasló vezetői teljesítményéről az adott évben az általuk vezetett vállalat által elért eredmény, mérföldkő is tanúskodik.

A Menedzserszövetség és a DAS Jogvédelmi Biztosító közös Év Menedzsere Életműdíja

A Menedzserszövetség és a DAS számára kiemelten fontos a felsővezetők társadalmi és gazdasági tevékenységének elismerése, munkájuk megbecsülése, ami motiváló erőként segíti őket a folyamatos fejlődésben és a jövő pozitív irányba való formálásában. Ezért is bír nagy jelentőséggel a DAS Jogvédelmi Biztosító számára a Menedzserszövetséggel közös Év Menedzsere Életműdíj átadása, hiszen segítségével nem csak a fiatalokat tudja motiválni egy pozitív példával, hanem hozzájárul a magyarországi vezetői kultúra kialakításához, fejlesztéséhez.

A Menedzserszövetség és az MVÜK közös Év Női Menedzsere Különdíja

A női vezetők kiemelt támogatójaként a Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közössége a női vezetők piaci pozíciójának erősítését célul kitűző stratégiai programjának részeként adta át az Év Női Menedzsere Különdíjat már második alkalommal a Menedzserszövetséggel közösen. A Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közössége Női Vezetői Klubjának missziója a női vezetők pozíciójának erősítése, számuk növelése a szervezetek közösségén belül és bővebben a magyar piacon is. Az MVÜK választ ad a női vezetők igényeire: tudásmegosztást, üzleti inspirációt, szakmai fejlődést és kapcsolati tőke építést kínálnak. Ennek eredményeként a női vezetők száma az MVÜK tagságon belül 3 év alatt 6%-ról közel 30%-ra nőtt. A Menedzserszövetség kiemelten fontos feladatának érzi, hogy felhívja a figyelmet a női vezetők szerepére, ezért 2021-ben kampányt indított “Legyen Divat a Női Vezető!” címmel. A kampány a Menedzserszövetség női vezetőinek főszereplésével felhívta a figyelmet számos sikeres női közép- és felsővezetőre, akik szakmájukban elért sikereik által példaképek lehetnek, pozitív, követendő utat mutathatnak a fiatalabb generáció tagjai számára. Ez a Szövetség célja az Év Női Menedzsere Díj átadásával is.

A Menedzserszövetség és a Shell Hungary közös Év Menedzsere a Társadalomért Különdíja

A Shell Hungary büszke támogatója az idei Év Menedzsere a Társadalomért Díjnak és rendkívüli öröm a cég számára, hogy ezúttal Pistyur Veronikának, a Bridge Budapest inspiráló társalapítójának és vezérigazgatójának adhatta át a díjat. A díj olyan értékekre irányítja a figyelmet, mint társadalmi és az üzleti fenntarthatóság, az etikus üzletvezetés, amelyek a Shell alapértékei is. A Menedszerszövetség nagy hangsúlyt fektet a társadalmi felelősségvállalás jelentőségére, és számos alapítványt, társadalmi ügyet támogatott rendezvényein keresztül az elmúlt évek során. A Menedzserszövetség kiemelten fontosnak tartja az ismert és elismert vezetők példamutató társadalmi szerepvállalását, és az erre való figyelemfelhívást minden fórumon. A Menedzserszövetség legfontosabb eseményén, az Év Menedzsere Díjátadó Gálán harmadik alkalommal adja át az Év Menedzsere a Társadalomért Különdíjat, idén a Shell Hungary támogatásával.

A Menedzserszövetség és a Volkswagen közös Kék Innovációs Különdíja

A Menedzserszövetség számára kiemelt téma a fenntarthatóság és az innováció. Menedzserek a Társadalomért – Fókuszban a Jövő digitális konferenciáját is a fenntartható gazdaság témának szentelte 2021 februárjában. A Volkswagennel közösen már negyedik éve díjazzák közösen azokat az első számú vezetőket, akik kimagaslóan sokat tettek környezettudatos fejlesztések, innováció, a környezettudatos vállalatvezetés, a fenntartható gazdaság jegyében. „Napjainkban az autóipar soha korábban nem látott változáson megy keresztül, és ennek a transzformációnak a Volkswagen jár az élén. Célunk a mobilitás formálása – az eljövendő generációk számára. Az elektromos modellekkel, a digitális megoldásokkal, a hálózatba kapcsolat közlekedési szereplőkkel és infrastruktúrával, valamint az autonóm vezetéssel tisztábbá, csendesebbé, intelligensebbé és biztonságosabbá tesszük a közlekedést. Ahogy az iparág, úgy a Volkswagen Kék Innovációs Különdíj koncepciója is sokat változott az elmúlt pár évben. Az eredetileg az e-mobilitás vállalati népszerűsítésének elismerésére alapított díj idei nevezettjei között olyan magyar vállalatvezetők szerepeltek, akik első számú vezetőként kimagaslóan sokat tettek a legtágabb értelemben vett innováció jegyében. A sok nagyszerű jelölt közül is kiemelkedett Karikó Katalin, aki a szintetikus mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatójaként és cégvezetőként is sokat tett a 2019-ben kirobbant világjárvány kezeléséért. Rendkívül büszkék vagyunk rá, hogy a Menedzserszövetség Jelölő Bizottsága és Elnöksége idén neki ítélte a Volkswagen Kék Innovációs Különdíjat.„ Papp Zoltán, Volkswagen márkaigazgató

A Menedzserszövetség és a MetLife Magyarország közös Jövő Menedzsere Különdíja

A Jövő Menedzsere Különdíjjal a Szövetség az általa elindított mentor programot kívánja erősíteni, és a figyelmet felhívni a jövő vezetőinek támogatására, a tudásmegosztás fontos szerepére, a tehetséges fiatalok mentorálására, bemutatására. „Folyamatosan keressük azokat a tehetségeket, akik saját maguk akarják alakítani az életüket, vagy adott esetben már régóta tervezik, hogy pénzügyekkel foglalkozzanak. Minden szakma csúcsa a tudásátadás. Azon alapértékek egyike, melyben mindenki érdekelt. A MetLife működésében is ez a legfontosabb: generációkon átívelően adunk pénzügyi tanácsokat és teremtünk biztonságot. Ez biztosít állandó fejlődést és örökös üzleti körforgást.” Dr. Zolnay Judit, Vezérigazgató, MetLife Magyarország & Bulgária

A Díjátadó Gála háziasszonya Bombera Krisztina volt. Az idei évben a gála jótékonysági tombolasorsolásának kedvezményezettje a dr. Áder János köztársasági elnök úr által létrehozott Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért és a György Ádám világhírű zongoraművész nevével fémjelzett Kastélyakadémia Alapítvány volt, mely rászoruló gyermekek, fiatalok zenei taníttatását hivatott támogatni. A Gálán befolyó teljes tombolabevétel a két alapítványnak került felajánlásra.

Korunk egyik legkiválóbb Liszt Ferenc díjas zongoraművésze, György Ádám, március 7-én, pont a tavalyi Év Menedzsere Díjátadó Gála estéjén, a New York-i Carnegie Hall-ban tartotta legutóbbi kirobbanó sikerű teltházas koncertjét. A koronavírus helyzet miatt csaknem másfél éves kihagyás után, az idei Év Menedzsere Díjátadó Gálán lépett újra színpadra egy rövid műsor erejéig. György Ádámot a közösségi médiában több milliós követőtáborával, a világ legnépszerűbb klasszikus művészeként jegyzik.

Az esten nagy sikerű koncertet adott Tóth Gabi és Tóth Vera Sister Act műsorukkal, zenekari kísérettel.

A 26. Év Menedzsere Díjátadó Gála támogatója a Budapest Marriott Hotel és a Foxconn, együttműködő partnerei a Time for Wine Prémium, a Bognár pincészet, a Panyolai Pálinkák, a Colossal Rental és a Visual Creative. A rendezvény szervezője a Lime Creative ügynökség volt.
( onBRANDS )