IDÉN MEGÚJUL AZ EFOTT

Az EFOTT célja, hogy a magyar fiatalok legfontosabb fesztiváljává váljon.

A 2020 óta tartó koronavírus-járvány vonzata, hogy számos ponton változott meg a fiatalok élete, és ez a fogyasztói igények változását is maga után vonta. Felértékelődtek a közösségi élmények, a családias hangulat, a célzottan fiataloknak szóló programok; valamint a megfizethetőség is prioritássá vált. Ezek a változások adják a „Tied a fesztivál” című koncepció alapját.

Az egyetemistákat és főiskolásokat fókuszba helyező koncepció

a magyar egyetemi és főiskolai hallgatók bevonásával kerül kialakításra. Várhatóan még ezen a héten bejelentik, kik lesznek az idei fesztivál húzónevei.

A 2019-es év még rekord látogatószámot hozott az EFOTT számára, több mint 119 ezren vettek részt a fesztiválon, 2020-ban azonban a koronavírus-világjárvány miatt elmaradt az esemény. A pandémia a 2021-ben megrendezett fesztivál programjára, gazdasági lehetőségeire is komoly hatással volt. Így az EFOTT – a komplett magyar fesztiválszervező szcénához hasonlóan – a nagy visszatérésre készül idén, az élő koncertek, a személyes találkozások ünnepére. Ezzel együtt a kulturális, turisztikai és sport programpaletta bővítésével és színesítésével is készülnek a szervezők.

„A koronavírus-járvány megmutatta, hogy mennyire tud hiányozni a fiatalok életéből a közösségi élmény. Az ország legnagyobb hallgatói fesztiválja, az EFOTT abban látja szerepét, hogy a közönség valódi találkozási pontja legyen, amely családias hangulatot, megfizethető lehetőségeket, különleges programokat kínál a magyar egyetemistáknak és főiskolásoknak” – fogalmaz Dr. Lasztovicza Gábor, az EFOTT ügyvezetője.

Az EFOTT közösségi jellegét erősíti az idén elindított „Tied a fesztivál” elnevezésű koncepció is, amely

a Z-generációs célközönségre szabja a fesztivált,

őket emeli a rendezvény középpontjába. Az eddigi tapasztalatokra alapozva az idei esemény sokkal jobban igazodik a célközönség igényeihez; izgalmasabb, a fiatalokhoz valóban közelebb álló fellépőkkel és programokkal. A megújulás a hallgatók elképzelései alapján valósul meg; akik az igényfelmérésen és tervezésen túl a megvalósításba is bevonásra kerülnek. A hallgatói igényekre alapozva a környezetvédelem és a fenntarthatóság lesz az idei EFOTT szervezésének egyik kiemelt fókuszpontja. Ennek megvalósulása a különböző egyetemi összefogások keretében, illetve a házigazdaegyetemmel, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel együttműködésben realizálódik.

A megújulás stratégiai tervezését és végrehajtását az EFOTT új kommunikációs ügynöksége, a NEST Communications látja el. A cég 2021 nyarán 1000 fős kutatásban vizsgálta a fesztiválokkal, élő eseményekkel kapcsolatos hazai várakozásokat. A vizsgálat során az derült ki, hogy az megkérdezettek 56 százaléka már 2021 nyarán vállalná a részvételt tömegrendezvényeken biztonsági korlátozások nélkül.

„A tavaly nyárra vonatkozó várakozásokhoz képest, az idei évre sokkal pozitívabbak a kilátások, hiszen tovább erősödött az emberekben a vírussal szembeni biztonságérzet. Ezt bizonyítja a PwC’s Global Entertainment és a Media Outlook nem rég megjelent előrejelzése is, mely szerint a könnyűzenei iparágban 2021 és 2025 között évente 17 százalékos bevételnövekedés várható. Izgalmas kihívás egy olyan márka megújításán dolgozni, amely ilyen jelentős értéket képvisel az egyetemisták és főiskolások körében. Célunk, hogy még közelebb hozzuk hozzájuk az eseményt, és az EFOTT legyen az a fesztivál, amelyhez a legjobban kötődnek a magyar fiatalok” – mondja Énekes Bence, a NEST Communications alapító-ügyvezetője.
( onBRANDS )