ITT A PREXA SHORTLISTJE

A Magyar PR Szövetség második alkalommal hirdette meg a PR Excellence Hungary Award elnevezésű szakmai díjat.

A pályázatra több mint 70 pályázat érkezett. A 19 fős szakmai zsűri kiválasztotta a legígéretesebb kampányokat, amelyeket június 9-én egy nyilvános prezentációs eseményen hallgathatnak meg az érdeklődők.

A legtöbb nevezés társadalmi kommunikáció kategóriába érkezett.

A tudásmegosztás, szakmai fejlődés támogatása az MPRSZ egyik fő célja. Ezért évek óta valamennyi pályázatának díjnyertes anyagait nyilvánosságra hozta a szövetség. A PREXA kapcsán pedig az anyagok elolvasása mellett, egy nyilvános prezentáció keretében is megismerhetik a shortlistre kerülő pályamunkákat az érdeklődők. Az eseménynek a PREXA szakmai partnere, a Budapesti Metropolitan Egyetem ad otthont. A zsűri a prezentációkat követően fogja eldönteni, hogy mely pályázatokat ítél díjra érdemesnek.

„Valódi inspiráló, szakmai légkört szeretnénk teremteni, ahol a tanulságokból, bizonyos problémákra adott válaszokból tanulhatnak egymástól a szakma képviselői. A PR terület alapján tíz kategóriába, iparág alapján hét területre, összesen hetven pályázat érkezett. A shortlistre pedig több, mint 50 pályázat került, amelyek mindegyikét személyesen is megismerhetik az érdeklődők” – mondta Sztaniszláv András, az MPRSZ elnöke. 

A június 9-ei esemény az MPRSZ tagoknak, pályázóknak és az egyetem hallgatóinak ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Mindenki más jelképes összegért vehet részt az eseményen. A Magyar Bankholding által támogatott díjátadót pedig június 23-án este fogják tartani. A PREXA pályázaton elért helyezések beleszámítanak a Kreatív Magazin által minden évben összeállított  PR Toplista rangsorának meghatározásába.

PREXA 2022 – Shortlist:

PR területek alapján

Általános hírnévmenedzsment

1. Avantgarde Group: A Nagy Vasúti Kvíz

Megbízó:Dunakeszi Járműjavító
Leírás: Felkaroltuk a hazai vasúti rajongókat és a Nagy Vasúti Kvíz keretében országos versenyt hirdettünk lelkes amatőröknek, vasúti szakértőknek és vonatfanatikusoknak. A kétfordulós vetélkedőbe külső szakértőt és szakmai partnert vontunk be, saját logót és kvízoldalt terveztünk, és a döntőn egy igazi élő vetélkedő hangulatát teremtettük meg. A sajtókommunikáció, a médiaegyüttműködések és a social média aktivitások is hozzájárultak a Dunakeszi Járműjavító pozicionálásához és ismertségének növeléséhez

2. BioTechUSA: PR és hírnévmenedzsment CSR program kialakításával

Leírás: A BioTechUSA magyar családi vállalatból az elmúlt két évtizedben nemzetközi cégcsoporttá nőtte ki magát, amely megkövetelte a tudatos imázsépítést. A vállalat 2020 év végéig nem rendelkezett PR- és vállalati kommunikációs stratégiával, sem társadalmi felelősségvállalási programmal. Ebből a célból létrejött egy új osztály, kiépítésre kerültek a folyamatok és felületek, melynek eredményeképp a vállalat kiterjedt karitatív tevékenységbe kezdett, ismertsége nőtt, PR megjelenéseinek száma megsokszorozódott, társadalmi megítélése pedig pozitív irányba tolódott.

3. Ferling: A Hauniból Körber lett – rebranding és névváltási kampány a Körber pécsi gyárában

Megbízó:Körber Hungária Gépgyártó Kft.

Leírás: A Hauni Hungária pécsi gépgyára felvette a tulajdonos cégcsoport nevét. A névváltás teljes grafikai arculatváltást jelentett nagyon sok különféle felületem, emellett helyi kampány indult a név megismertetésére Pécs és környéke lakosaival. A céghez kapcsolódó fő üzenetek – világszínvonalú gépgyártás, valódi szakmai lehetőségek – nem változtak, a cél, hogy a Hauni jó híre átörökítődjön a Körberre. Nagyjából háromnegyed év alatt sikerült elérni az évtizedes Hauni brand ismertségének több mint 50%-át.

4. LA Communications: A K&H innovációs imidzsének erősítése

Megbízó: K&H Csoport

Leírás: A kutatási anyagok tartalom szempontjából magas értéket képviseltek a sajtó számára, a megjelenések javarészt az online sajtót érdekelték, az MTI 6 alkalommal is foglalkozott a témával. A podcast jól működött ezen a területen, a szakértői megnyilvánulásoknak van ereje, hiszen a személyhez köthető kommunikáció a pandémia óta csak erősödött. Közel 400 megjelenést ért el a projekt az év során, a legtöbbet ők foglalkoztak a témával: Napi.hu, MM Online, Blikk.hu, Piac & Profit, RTL Klub, Karc FM.

5. Open Communications: „Krízisből sikerek” – a Magyar Tojásszövetség reputációjának építése egy tévhitekkel teli környezetben

Megbízó: Magyar Tojásszövetség

Leírás: Tojást szinte mindenki eszik, mégis a termelőket képviselő Magyar Tojásszövetséget, a gazdák munkáját kevesen ismerik, megbecsültségük alacsony. A fiatalok fejében „a gonosz, ketrecben sanyargató tyúktartó képe” él, hiszen a közösségi médiában azzal találkoznak, hogy csak a szabadtartású tojás a finom és jó, a többi rossz. A tévhitekkel teli környezetben kihívás volt a Szövetség reputációjának építése. A SoMe csatornákon futó gasztroinfluencer kampány hitelesen edukálta a fiatalokat a ketreces tartásról, a Szövetség húsvéti adományozási programjával felelős szervezetként jelent meg. A rEGGelem kampány tarolt a TikTokon – idén okos tartalmakkal.

6. Salt Communications: Apor Vilmos Katolikus Főiskola imázsépítés

Megbízó: Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Leírás: Az Aporra jelentkezők (40%) és a nappali alapképzésre felvettek (80%) számában drámai csökkenés volt tapasztalható. A legfontosabb okok egyike a kommunikáció hiánya, a váci intézmény viszonylagos ismeretlensége, arctalansága. A Salt Communications az intézményt az arculati, kommunikációs stratégiai megújulásában, sajtó- és social kommunikációjának támogatásában segítette. A kommunikáció eredményeképpen már a kezdeti időszakban a jelentkezők száma 50%-kal, a felvettek száma 1,5-szeresére nőtt.

B2B kampány

1. Avantgarde Group: Ismerd meg az új digitális asszisztensed!

Megbízó: Canon Hungária

Leírás: A Canon Digitális asszisztens kampányában a problémamentes és biztonságos dokumentumkezelésre és az üzleti megoldások széles körű funkcionalitására hívtuk fel a KKV célcsoport figyelmét négy kiemelt iparágban, egy ernyőüzenettel, valamint iparágspecifikus tartalmakkal és célzott eszközökkel. A kampány a célcsoport feltérképezését és egy online kutatás követően, saját aloldal, sajtóközlemény, natív tartalmak és digitális eszközök használatával üzletileg is értékes leadeket eredményezett.

2. Uniomedia Communications: Mastercard: Készpénzmentes Zóna

Megbízó: Mastercard

Leírás: Miért félnek a magyar kkv-k a kártyás fizetés elfogadásától? Hogyan lehet meggyőzni a kártyaelfogadásra nem kötelezett mikrovállalkozásokat, hogy váljanak kártyaelfogadóvá? A Készpénzmentes Zóna kampánnyal ezekre a kérdésekre kerestük a választ. A koncepciónk az okok feltárása mellett megoldást is kínál: a mikroszegmenst megismertetjük a digitális fizetés előnyeivel, így a bankkártya-elfogadással, hogy a hozzáállásuk gyökeresen megváltozzon és a vevőkörük is elégedettebb legyen.

Belső kommunikáció

  1. Next9 Communications: Értékekről érthetően

Megbízó: KITE Zrt.

Leírás: A KITE igencsak heterogén munkavállalói körében a vállalati értékekkel kapcsolatos belső kommunikációs kampányt terveztük, mely során 360 fokos tartalomstratégiánkkal, és a gamificationre épülő kreatív kvízversennyel edukáltuk a fehér- és kékgalléros dolgozókat a négy értékről (stabilitás, megbízhatóság, innovativitás és fenntarthatóság). Kitűzött céljainkat nem csak elértük, de releváns insightjainknak köszönhetően túl is teljesítettük!

2. Lounge Group: Eurotippmix belső kommunikációs kampány

Megbízó: Szerencsejáték Zrt.

Leírás: A 2021-es labdarúgó Eb mérkőzéseinek egy része Budapesten zajlott, így az eseményt itthon nagy várakozás előzte meg. Az izgalom a Szerencsejáték Zrt. dolgozói között is érzékelhető volt, ám esetükben egy belső összeférhetetlenségi szabályzat tiltja az online sportfogadásban való részvételt. A cél az volt, hogy a dolgozóknak lehetőségük nyíljon a fogadás élményét egy izgalmas, rájuk szabott belső platformon keresztül átélni. Mindezt egy figyelemfelhívó belső kommunikációval kívántuk támogatni.

Digitális kommunikáció

  1. Lounge Group: JOBB GAZDI LESZEK interaktív oktatóvideó-sorozat

Megbízó: Jófogás

Leírás: A Jófogás 20 hazai menhely körében végzett felmérése kiderítette, hogy a gazdik nincsenek tisztában a kutyák viselkedésével. A menhelyek kétharmadához többször is visszahoztak egy-egy kutyust. Felelős vállalatként a Jófogás folytatta díjnyertes állatvédelmi kampányát: a magyar piacon úttörőnek számító „Jobb gazdi leszek” interaktív oktatóvideó-sorozatával az örökbefogadóknak és a menhelyeknek ingyenes segítséget nyújtott, egyben a NÉBIH Gazdijogsihoz is kiegészítő tananyagot szolgáltatott.

2. Pro/Lawyer Consulting: Edukációs és márkaépítő podcast ügyvédeknek

Leírás: A podcast célja a pr és más kommunikációs eszközök tudatos használatának bemutatása az ügyvédi, jogászi közösség számára, valódi példákon keresztül. Vendégeink vagy gyakorló ügyvédek, akik saját tapasztalataikat osztják meg, vagy egy-egy terület szakértői, akik segítenek eligazodni a honlapok, a közösségi média vagy éppen a keresőoptimalizálás világában. Elsősorban a pr eszköztárát igyekszünk bemutatni, hangsúlyt fektetünk a személyes márkaépítés, a branding és a pozícionálás alapjainak magyarázatára. A podcast célja elsősorban az edukáció, mivel sem a jogi oktatás, sem a későbbi ügyvédi képzések során nem találkoznak az ügyvédkedés üzleti és kommunikációs oldalával. Másodlagos cél a Pro/Lawyer Consulting márkaismertségének növelése, további pozicionálása, mint az ügyvédi kommunikáció és pr hazai szakértője.

3. Uniomedia Communications: Mastercard: Készpénzmentes Zóna

Megbízó: Mastercard

Leírás: Miért félnek a magyar kkv-k a kártyás fizetés elfogadásától? Hogyan lehet meggyőzni a kártyaelfogadásra nem kötelezett mikrovállalkozásokat, hogy váljanak kártyaelfogadóvá? A Készpénzmentes Zóna kampánnyal ezekre a kérdésekre kerestük a választ. A koncepciónk az okok feltárása mellett megoldást is kínál: a mikroszegmenst megismertetjük a digitális fizetés előnyeivel, így a bankkártya-elfogadással, hogy a hozzáállásuk gyökeresen megváltozzon és a vevőkörük is elégedettebb legyen.

4. Uniomedia Communications: Telekom: Digitális osztály!

Megbízó: Magyar Telekom

Leírás: Magyarországon a tanárok többsége 50 év feletti, és alapvetően frontális oktatási módszerekkel dolgozik. A diákok szinte mindegyikének zsebében ott lapul az okostelefon, amit az órákra szigorúan el kell tenniük. Mi lenne, ha közelebb hoznánk őket egymáshoz, és megmutatnánk: a digitális eszközökkel új szintre emelhető a tanulás élménye? Ez pedig a tanérok és diákok javára is válik.

Fenntarthatóság, környezetvédelem

1. ACG PRo: E.ON Greentunes

Megbízó: E.ON Hungária

Leírás: Szonifikációs technológiával alakítottuk zenévé a növények rezgéseit, amit installációkkal juttattuk el az emberekhez Budapest két forgalmas, zaj- és légszennyezettséggel terhelt pontján, a Széna- és a Szent Gellért téri villamosmegállókban, amiket földlabdás élőnövényekkel is díszítettük. A kampány a hazai és nemzetközi sajtóban 47 megjelenést hozott. A közösségi médiában 600 ezer, a helyszíneken pedig napi 300 ezer embert értünk el.

2. Avantgarde Group: E.ON E-mobilitás kampány – Még az utca embere is erről beszélt!

Megbízó: E.on Hungária Csoport

Leírás: E.ON E-mobilitás kampány – Még az utca embere is erről beszélt!
Mellékletek megnevezése: Kampányunkkal az e-mobilitás területén pozicionáltuk az E.ON-t és közérthető, edukatív tartalmakat nyújtottunk a sok tévhittel találkozó nagyközönség számára. Olyan kommunikációs aktivitást dolgoztunk ki, amivel az ügyfeleket és a vállalati partnereket közvetlenül és a sajtón keresztül is elértük. Globális háttéranyagunk, az ügyfélreggeli és a sajtónak kiküldött közlemény nyomán száz organikus megjelenés született és még az utcán dolgozó villanyszerelők is az e-autózásról beszélgettek!

3. Next9 Communications: ALTEO Fenntarthatósági Barométer – Mert energiában gondolkodunk egy jobb jövőért

Megbízó: ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.

Leírás: Az ALTEO energetikai szolgáltató a kisbefektetőknek szeretné elmagyarázni közérthetően, hogy mit jelent az ESG működés, ezzel érveket is adva arra, miért “jó befektetés” az ALTEO részvény. A PR vezérelt kommunikáció során hiánypótló fenntarthatósági kutatással hoztuk napirendre a témát (mit gondol a magyar lakosság a környezetvédelemről, ez mennyire befolyásolja a pénzügyi, befektetési döntéseiket). Eredmény: Nem csak a hazai, de a nemzetközi sajtóban is kiemelkedő eredményeket értünk el.

4. UniCredit Bank: Számít a jövő! – Fenntarthatósági ügyfélkampány

Leírás: Az UniCredit Bank nemcsak termékeiben, hanem finanszírozásában is prioritásként kezeli a fenntarthatóságot, és üzleti partnereitől is elvárja azt. Ennek szemléltetésére kampányában az ügyfelei által alkalmazott jó gyakorlatokat mutatott be, melyek más cégek fenntartható működését is ösztönözhetik. Az Alteo Csoport, a MIRELITE MIRSA és az UTB Envirotec fenntartható gyakorlatait bemutató videók a YouTube mellett egy dedikált landing page-en, pre-roll és banner hirdetéseken is megjelentek

5. Uniomedia Communications: Dobj le 100 kilót!

Megbízó: Philip Morris Magyarország Kft.

Leírás: Évi 10-12 tonna, azaz havonta kb. 1000 kg egy átlagos magyar háztartás CO2-kibocsátása. Azért, hogy látható változást érjünk el a kibocsátásban, ezt a számot 10 tonna alá kellene csökkentenünk. A Dobj le 100 kilót! kampányt azért indítottuk, hogy segítsük az embereket a tudatosan klímabarát életmód kialakításában és megmutassuk a mindennapokban is véghezvihető kis lépéseket. Kezdeményezésünkhöz eddig több mint 5400-an csatlakoztak.

Issuemanagement 

  1. Avantgarde Group: „Címlapon Magyarország” – egy 172 éves korszak sajtófigyelésének története

Megbízó: TranzPress Kft.

Leírás: A TranzPress a nemzetközi médiafigyelés- és elemzés szolgáltatásait szerette volna egy kreatív ötlettel és annak kommunikációjával szélesebb körben ismertté tenni. Így született meg egy másfél évszázad címlapjait összegyűjtő és elemző történelmi könyv, melynek kommunikációját klasszikus PR eszközökkel, videókkal és közösségimédia-kommunikációval támogattuk. A kampány során számos nagyinterjú, cikk és könyvajánló jelent meg nagy elérésű hírportálokon, rádióműsorokban és magazinokban.

2. Salt Communications: Esterházy János a sajtóban

Megbízó: Magyarországi Lengyel Katolikusok Szent Adalbert Egyesülete

Leírás: Esterházy János posztulátora, Pawel atya azért keresett meg minket, hogy klasszikus sajtókommunikációval támogassuk meg, hogy a mártír politikussal és hitvallásával kellő mértékben foglalkozzanak a sajtóban, mindezzel támogatva boldoggá avatási eljárását. A rendelkezésre álló büdzsé egy közlemény kiküldésére, follow upra, interjúgenerálásra adott lehetőséget. A kommunikáció eredményeképpen 4 hét alatt 346 db megjelenés született meghatározó médiumokban, a sajtó széles körében

Kis költségvetésű (1M Ft büdzsé alatti) kampányok

  1. Ferling: Jubileum a pandémia idején

Leírás: A FERLING három évtizedes működése során számos olyan esemény történt, mely miatt szerettünk volna méltó módon megemlékezni a kerek évfordulóról még akkor is, ha az offline megoldások a koronavírus járvány okozta bizonytalanság miatt háttérbe szorultak 2021-ben. Egész éves „COVID-biztos” kommunikációs kampányt indítottunk, melynek során ismertséget és reputációt növeltünk, miközben láthatóságunkat erősítettük. Az egyes aktivitásokba munkatársainkat, partnereinket is igyekeztünk bevonni – hiszen nélkülük ma nem tartanánk ott, ahol.

2. Open Communications: Laptopkrízis a COVID alatt – A fenntartható megoldás

Megbízó: iPon Computer Kft.

Leírás: A gamerek közt jól ismert iPon webáruház nyitni akart szélesebb kör felé is akkor, amikor a médiát a Covid foglalta le. A világjárvány okozta drágulás és műszaki áruhiány inspirálta a nagymintás kutatást, mellyel a hazai laptoppark állapotát mértük fel 5800 válaszadóval. Kiderült: a gépek fele több mint 5 éves, az emberek pedig elégedetlenek velük. Edukatív sajtókommunikációra építve ajánlottuk az iPon szolgáltatásait fenntartható megoldásként a gépek sebességének visszaállítására.

PR vezérelt integrált kampány

1. ACG PRo: E.ON Greentunes

Megbízó: E.ON Hungária

Leírás: Szonifikációs technológiával alakítottuk zenévé a növények rezgéseit, amit installációkkal juttattuk el az emberekhez Budapest két forgalmas, zaj- és légszennyezettséggel terhelt pontján, a Széna- és a Szent Gellért téri villamosmegállókban, amiket földlabdás élőnövényekkel is díszítettük. A kampány a hazai és nemzetközi sajtóban 47 megjelenést hozott. A közösségi médiában 600 ezer, a helyszíneken pedig napi 300 ezer embert értünk el.

2. Avantgarde Group: Van új a nap alatt

Megbízó: E.on Hungária Csoport

Leírás: Az ELMŰ enHome az E.ON Solar része lett, ugyanakkor egy márka beolvadási hírénél mi messzebbre tekintettünk és felépítettünk egy saját, online kutatásra alapozott kommunikációs kampányt. Az E.ON-t mint a napelemek szakértőjét pozicionáltuk, miközben a kutatásból a sajtó számára izgalmas, az energiacég számára pedig üzletileg értékes információkat nyertünk. Kiemelkedő számú organikus megjelenést értünk el és még az egyik versenytárs is a mi eredményeinkre hivatkozott hírlevelében.

3. Lounge Group: MVM Future Talks

Megbízó: MVM Csoport

Leírás: Ahogy az energiavállalatok is egyre inkább fogyasztóközpontú brandekké váltak, felmerül egy komoly dilemma: hogyan tehetjük őket még vonzóbbá PR-rel? Az energiaszektorhoz, ahogy arra kutatásunk rávilágított, a B2C célcsoport tagjai nem társítanak pozitív érzelmeket.Az MVM Csoport számára megvalósított integrált PR kampánnyal ezen a dilemmán sikerült felülemelkedni, középpontban egy különleges, határokon átívelő eseménnyel. Az MVM Future Talks online talk show-val.

4. Uniomedia Communications: Telekom: Digitális osztály!

Megbízó: Magyar Telekom

Leírás: Magyarországon a tanárok többsége 50 év feletti, és alapvetően frontális oktatási módszerekkel dolgozik. A diákok szinte mindegyikének zsebében ott lapul az okostelefon, amit az órákra szigorúan el kell tenniük. Mi lenne, ha közelebb hoznánk őket egymáshoz, és megmutatnánk: a digitális eszközökkel új szintre emelhető a tanulás élménye? Ez pedig a tanérok és diákok javára is válik.

5. Uniomedia Group: Aegon: KÁR a para!

Megbízó: Aegon Magyarország

Leírás: 2020-ban több százezer káresetet regisztrált az Aegon biztosító Magyarországon, azonban ezen esetek 75%-a megelőzhető lett volna egy kis elővigyázatossággal. A kampánnyal az volt a célunk, hogy mindezt közérthetően kommunikáljuk a káresetet elszenvedett ügyfelek és a lakosság felé. Reprezentatív kutatással és egy edukatív, mégis humoros, háromrészes videósorozattal hívtuk fel az emberek figyelmét a FOLO-jelenségre, valamint a kármegelőzés fontosságára.

Storytelling

1. Avantgarde Group: SnackCast

Megbízó: Intersnack Magyarország Kft.

Leírás: A Chio Intense kampányt az Intense termékcsalád népszerűsítésére indítottuk a fiatalok körében. Hazai ismert influenszerek meséltek saját intenzív pillanataikról, mi pedig a történetekből podcastsorozatot készítettünk, kommunikáltunk a sajtóban és a közösségimédia-felületeken egyedi hastaggel, valamint nyereményjátékot szerveztünk. Az új műfajjal minden eddiginél hatékonyabban sikerült aktivizálni a Chio közösséget, akik a jövőben is szeretnének hallgatni hasonló történeteket.

2. Magyar Telekom: Üzeneted érkezett

Leírás: Fiatal nőként, pályakezdőként sokak számára tűnhet bizonytalannak, sikerül-e megállni helyüket a világban. Tudjuk, hogy nincsenek biztos sikerreceptek, de az bizonyos, hogy példákból lehet a legkönnyebben tanulni. Éppen ezért felbecsülhetetlenül értékesek azok tapasztalatai, akik sikerrel vették az akadályokat és saját hivatásukban felértek a csúcsra. Azt láttuk, a fiatal generáció keresi a példaképek közelségét, a sikeres, nagy tapasztalattal rendelkező nők pedig megosztanák tudásukat, szeretnének visszaadni a közösségnek. Ezt a két igényt összekapcsolva, Nőnapon, a POKET zsebkönyvekkel közösen közkinccsé tettük 31 bátor, alkotó nő gondolatát az indulásról, kockázatvállalásról, az önismeret és az önbizalom szerepéről egyfajta útravalóként, inspirációt adva a fiatal nőknek. Elindulni nem mindig könnyű, de szeretnénk átadni: nincsenek egyedül az úton. Minden fiatal pályakezdő nőhöz szólunk: Üzeneted érkezett.

3. Uniomedia Communications: NN Biztosító: Az álracionális én

Megbízó: NN Biztosító

Leírás: Hogy egy olyan végtelenül racionális problémára, mint az öngondoskodás, miért adunk mégis irracionális válaszokat, az nem magyarázható meg máshogy, mint a társadalomtudományok és a lélektan felől. A kampány gerincét adó videósorozat olyan gondolatcsapdákat jár körbe, mint a racionalitás-irracionalitás konfliktusa, az ageizmus, a veszteségtől való félelem, vagy a „jelen torzítása”. Az NN Biztosító kampánya formabontó tartalommal és stílussal szólította meg a célcsoportot.

Társadalmi kommunikáció

  1. Avantgarde Group: L’ORÉAL–UNESCO A NŐKÉRT ÉS A TUDOMÁNYÉRT

Megbízó: L’Oréal Magyarország

Leírás: A L’Oréal-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Díj fontos szerepet tölt be a magyar tudományos életben, célja a női kutatópálya támogatása. A díj kommunikációjában nagy hangsúlyt helyeztünk a női kutatók helyzetének bemutatására. A kampány során médiatréning keretében felkészítettük a kutatónőket a médiaszereplésre, hogy az elért tudományos eredményeiket köznapi nyelven adják át a nagyközönségnek, biztosítva ezzel, hogy minél szélesebb körhöz eljuthasson munkájuk fontossága.

2. BioTechUSA: Lifestyle Day 2021 – Együtt az endometriózisért! CSR kampány

Leírás: Az endometriózis a meddőség egyik vezető oka, hazánkban minden 10. nőt érinti. A BioTechUSA felelős vállalatként és az életmódváltás szakértőjeként úgy döntött, hogy CSR programjának részeként beemeli a témát Lifestyle Day nevű rendhagyó szépségversenyébe. Az integrált PR kampány során százezrek figyelmét hívtuk fel, influencer kampányt indítottunk, három ütemben PR megjelenéseket szerveztünk, aktivizáltuk a social médiát és saját csapatunk mozgósítása mellett pénz- és termékadománnyal segítettük a ”Együtt Könnyebb” Női Egészségért Alapítvány munkáját.

3. FleishmanHillard Café: IKEA – “Egy biztonságos otthonért” kampány

Megbízó: IKEA

Leírás: Az IKEA számára a családon belüli erőszak nem egyszeri kampánytéma, a társadalmi szerepvállalás a márka alapértékeihez szervesen kapcsolódik: így 2021-ben is elindította „Egy biztonságos otthonért” kampányát. A kampány részeként készült egy felmérés a témáról, valamint a projekt kiemelt eleme volt egy novemberben szervezett kerekasztalbeszélgetéssel egybekötött workshop, ahol a NANE munkatársai segítették a résztvevőket könnyebben felismerni és kezelni, ha valaki a környezetükben családon belüli erőszak áldozatává vált

4. Grayling Hungary: Kik tanítják a jövő természettudósait? A Rátz Tanár Úr Életműdíj PR és közösségi média kommunikációja 2021-ben

Megbízó: Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért

Leírás: Hogyan tehetjük népszerűbbé a természettudományos tantárgyakat? Hogyan domboríthatjuk ki a reáltárgyakat oktató pedagógusok szerepét? Erre helyezi a hangsúlyt már több mint 20 éve az Alapítvány a Természettudományos Oktatásért a Rátz Tanár Úr Életműdíjat létrehozva, amelynek névadója Rátz László legendás pedagógus, aki kiváló természettudósokat nevelt, többek között Wigner Jenőt és Neumann Jánost. Az Alapítvány megbízásából a tavalyi év folyamán egész éves PR tevékenységgel segítettük a díj népszerűsítését, ezzel felhívva a figyelmet a természettudományos tárgyak oktatásának fontosságára és azon pedagógusok munkájára, akiknek köszönhetően a diákok széles látókörű felnőtté válhatnak.

5. Grayling Hungary:  Hogyan ünnepeltek a magyarok a pandémia idején? A Diageo Celebration Index kampánya

Megbízó: Diageo Zrt.

Leírás: Hogyan ünnepeltek a magyarok a pandémia idején? Erre kerestük a választ integrált kampányunk segítségével, amiben a Grayling ötlete alapján az Ipsos Zrt. 2021 júliusában elvégzett egy 1000 fős reprezentatív online kutatást. Nagyköveteink interjúkban számoltak be arról, hogy mit gondolnak a kutatási eredményekről, miért fontosak a mindennapi apró örömök, az ünnepek. Kampányunkat közösségi média kihívással, online hirdetéssel és sajtóközleménnyel népszerűsítettük, ezzel közel 5.5 millió embert elérve. Terveink között szerepel a Celebration Index kampány folytatása.

6. Lounge Group: Tarts velünk egy akadálymentes jövőért!

Megbízó: Szerencsejáték Zrt.

Leírás: A Szerencsejáték Zrt. évek óta foglalkozik a fogyatékossággal élők ügyével. 2021-ben a vállalat CSR tevékenységre új szintre lépett, ugyanakkor azt szerettük volna, hogy a kampányban maguk az érintettek is aktívan részt vegyenek. Az integrált kampány csúcspontjaként az értelmi sérült színészeket is foglalkoztató Baltazár Színházzal együttműködve egy különleges PR stuntot terveztünk, amelynek során az ép és a fogyatékossággal élő művészek egy közös számmal lepték meg a Madách Színház közönségét

7. Noguchi: Nem vagyok szemét!

Megbízó: Coca-Cola Magyarország

Leírás: A hazai kezdeményezésű projektben a Coca-Cola Magyarország szelektív hulladékgyűjtő szigeteket biztosít a programra jelentkező intézmények és szervezetek számára.Míg a szelektív hulladékgyűjtés Magyarországon országszerte elérhető a lakosság számára, addig a vállalatoknál és egyéb intézményeknél ez korántsem magától értetődő. A program alapjául szolgáló gondolat az, hogy sok intézmény azért nem gyűjti szelektíven a hulladékot, mert a hulladékgyűjtők – egy-egy műanyag és alumínium, papír és kommunális hulladék – telepítéséhez magas kezdeti beruházásra van szükség.
Célunk egy olyan program létrehozása volt, amely több érdekelt felet is bevon, javítja a vállalati hírnevet, és 360 megvalósítást ösztönöz, hosszú távú bevezetési potenciállal és fenntartható hatással.A Coca-Cola Magyarország november 15-én hirdette meg a támogatási programot, amely egy digitális és OOH fókuszú kampánnyal indult, amely az érdeklődő fogyasztókat egy microsite-ra terelte, ahol olvashatnak a programról és pályázhatnak egy vagy több szelektív hulladékgyűjtő szigetre (egy-egy műanyag és alumínium, papír és kommunális hulladék számára). A pályázóknak meg kellett felelniük a felelős marketingpolitika követelményeinek (a látogatók kevesebb mint 30%-a 13 év alatti).Az 1. fázisban 262 pályázat alapján 88 hulladékgyűjtő létesítményt biztosítottunk 53 kiválasztott partner részére, köztük 18 kiemelt Flagship projekttel az 1. fázis kommunikációs kampányához, a program és a Coca-Cola Magyarország körforgásos gazdaság iránti elkötelezettségének, valamint a konkrét Hulladékmentes világ vállalásoknak a népszerűsítésére. Az első partnerek kiválasztása és a hulladékgyűjtő szigeteket telepítését követően, videókban és fotókon dokumentáltuk a helyszíneket és azok használatát, és a partnerségeket a fizetett, szerzett, közösségi és saját médiában népszerűsítettük, megismételve a World Without Waste üzeneteit és eredményeit. A program folytatólagos kezdeményezés, amelynek további szakaszait az első szakasz tanulságai, KPI-alapú értékelés alapján jelentjük be.

8. SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa: Okt.7. az állami gondoskodásban élő gyerekek napja

Leírás: A kisérő levélben mutattuk be a kampányunkat, mellyel 0 forinttal értünk el 30 milliós megtekintést egy olyan ügy iránt, mely amúgy ritkán kerül reflektorfénybe. Adománygyűjtésből finanszírozzuk az összes tevékenységünket. Az adományozók a gyerekekre adják a pénzt, nem pedig érzékenyítő kampányokra, így visszás lenne ha erre költenénk még akkor is ha mi úgy érezzük erre szükség van. Épp ezért 0 forintból indítottuk el a kampányt, ami az elmúlt évek legnagyobb sikere lett elérés és médiaérték szempontjából nálunk. Hiszünk abban, hogy az itt bemutatott kampányt követő adománygyűjtési kampányunk megnövekedett sikere összefüggésben van ezzel a kampánnyal. A kampány során nem az SOS Gyermekfalvakról meséltünk, hanem általánosságban az állami gondozottakról de a kreatívokban visszaköszönt a szervezetünk.

9. Uniomedia Communications:  #ÉnEzértOltatok

Leírás: A magyarok 55 százaléka nem támogatta a covid-vakcinát 2021 elején. A vakcinaválasztás politikai kérdéssé vált, miközben tombolt a járvány, sokan elbizonytalanodtak. Ezért kampányt indítottunk, megbízó és budget nélkül. Megkerestük azt az üzenetet, amely mindenki számára érvényes, hogy vissza szeretné kapni a régi életét. Azt kértük, mindenki posztolja, hogy mit ad neki (vissza) az oltás az #ÉnEzértOltatok hashtaggel. Organikusan, a csatlakozó médiumoknak hála 1.2 millió embert ért el a kampány.

10. Uniomedia Communications: Dobj le 100 kilót!

Megbízó: Philip Morris Magyarország Kft.

Leírás: Évi 10-12 tonna, azaz havonta kb. 1000 kg egy átlagos magyar háztartás CO2-kibocsátása. Azért, hogy látható változást érjünk el a kibocsátásban, ezt a számot 10 tonna alá kellene csökkentenünk. A Dobj le 100 kilót! kampányt azért indítottuk, hogy segítsük az embereket a tudatosan klímabarát életmód kialakításában és megmutassuk a mindennapokban is véghezvihető kis lépéseket. Kezdeményezésünkhöz eddig több mint 5400-an csatlakoztak.

11. Uniomedia Communications: Koronázatlan Hősök

Megbízó: CIB Bank Zrt.

Leírás: A járványhelyzet hatásainak enyhítésén számos szervezet, alapítvány, egyesület munkálkodott. A CIB Bank Koronázatlan Hősök programjával közülük karolt fel tavaly hármat, ezzel a kampány 2020-as indulása óta 9-re emelkedett a támogatott szervezetek száma. 2021-ben a Bank azokra irányította a figyelmet kampányával, akik gyermekeket és fiatalokat segítettek át a vírushelyzet nehézségein, valamint odaítélte az első Koronázatlan Hősök díjat, amit az OMSZ dolgozói kaptak emberfeletti helytállásukért.

12. V.30 Sport- és Élményközpont: Adventi Adomány Naptár

Leírás: A V.30 Belvárosi Sport-és élményközpont egy világszínvonalú rendezvénycsarnok, Budapest 5. kerületében helyezkedik el. (Sport)szolgáltatás-kínálata egyedülállóan sokszínű és valóban 21. századi megoldásokat nyújt. Szervezeti kultúránk alapértékei közül kiemelkedik a társadalmi felelősségvállalás, „giving back” filozófia. A vállalati felelősségvállalás keretében nyújtott támogatásaink közül kiemelkedik egy partner, akiket megkülönböztetett figyelemmel kezelünk. Ők az Oltalmazó Anyaotthon Alapítvány.

13. V.30 Sport- és Élményközpont: Funky Fánk Party

Leírás:  A V.30 Belvárosi Sport-és élményközpont egy világszínvonalú rendezvénycsarnok, Budapest 5. kerületében helyezkedik el. A multifunkcionális létesítmény (sport)szolgáltatás-kínálata egyedülállóan sokszínű és valóban 21. századi megoldásokat nyújt. Azt gondoltuk, hogy viszontagságos évek után itt az ideje az egymásra való odafigyelésnek! Ezért „Kincskeresés és a Funky Fánk Party program” címmel, jótékonysági együttműködést kezdeményeztünk az Anyaoltalmazó Alapítvánnyal. A V.30 komolyan veszi a tudatos márkaépítést, társadalmi értéket is kíván teremteni.

14. Well PR: Mellesleg az én ügyem is – A mellrák elleni küzdelem hónapja 2021

Megbízó: AVON Cosmetics Hungary Kft.

Leírás: Mellesleg az én ügyem is – A mellrák elleni küzdelem hónapja 2021
Mellékletek megnevezése: Az AVON 2021-es mellrák hónaphoz kapcsolódó „Mellesleg az én ügyem is” kampánya során három aktivitással hívtuk fel nők ezreinek figyelmét a mellrákszűrések és az önvizsgálat fontosságára. A mindenki számára elérhető, élőben közvetített kerekasztal-beszélgetésen érintettek osztották meg személyes gondolataikat, a sajtó és influencerek figyelmét egy megdöbbentő csomaggal hívtuk fel, míg a közösségi futás megszervezésével az AVON képviselőit is bevontuk a kampányba.

Iparágak alapján

Energetika

  1. ACG PRo: E.ON Greentunes

Megbízó: E.ON Hungária

Leírás: Szonifikációs technológiával alakítottuk zenévé a növények rezgéseit, amit installációkkal juttattuk el az emberekhez Budapest két forgalmas, zaj- és légszennyezettséggel terhelt pontján, a Széna- és a Szent Gellért téri villamosmegállókban, amiket földlabdás élőnövényekkel is díszítettük. A kampány a hazai és nemzetközi sajtóban 47 megjelenést hozott. A közösségi médiában 600 ezer, a helyszíneken pedig napi 300 ezer embert értünk el.

2. Avantgarde Group: E.ON E-mobilitás kampány – Még az utca embere is erről beszélt!

Megbízó: E.on Hungária Csoport

Leírás: E.ON E-mobilitás kampány – Még az utca embere is erről beszélt!
Mellékletek megnevezése: Kampányunkkal az e-mobilitás területén pozicionáltuk az E.ON-t és közérthető, edukatív tartalmakat nyújtottunk a sok tévhittel találkozó nagyközönség számára. Olyan kommunikációs aktivitást dolgoztunk ki, amivel az ügyfeleket és a vállalati partnereket közvetlenül és a sajtón keresztül is elértük. Globális háttéranyagunk, az ügyfélreggeli és a sajtónak kiküldött közlemény nyomán száz organikus megjelenés született és még az utcán dolgozó villanyszerelők is az e-autózásról beszélgettek!

3. Avantgarde Group: Van új a nap alatt

Megbízó: E.on Hungária Csoport

Leírás: Az ELMŰ enHome az E.ON Solar része lett, ugyanakkor egy márka beolvadási hírénél mi messzebbre tekintettünk és felépítettünk egy saját, online kutatásra alapozott kommunikációs kampányt. Az E.ON-t mint a napelemek szakértőjét pozicionáltuk, miközben a kutatásból a sajtó számára izgalmas, az energiacég számára pedig üzletileg értékes információkat nyertünk. Kiemelkedő számú organikus megjelenést értünk el és még az egyik versenytárs is a mi eredményeinkre hivatkozott hírlevelében.

4. Schneider Electric: Plan(t) your future

Megbízó: Schneider Electric, társpályázó: Deepinsight Kreatív Ügynökség

Leírás: A Schneider Electric az egyetemi hallgatók gyakornoki programunkba való bevonzása, az egyetemisták fenntarthatósággal kapcsolatos ismereteinek bővítése, és munkáltatói márkája építése érdekében indított kampányt. Fenntarthatósági hetet szerveztek 4 egyetemen, online és offline kampányt, influencer marketinget alkalmaztak, sajtóközleményt adtak ki, és a programot egy interaktív kiállítással egybekötött rendezvénnyel zárták. Az eredmény: közel 70 diák jelentkezett a nyitott gyakornoki pozíciókra.

FMCG

1. Avantgarde Group: Hal.Mindenkinek.

Megbízó: Hamé Hungária

Leírás: A Hamé Hal.Mindenkinek. szlogennel futó egész éves kampányában a halfogyasztás étkezésben betöltött szerepén keresztül a megújult halpástétomokra hívtuk fel a figyelmet. Azok számára kínáltunk megoldást, akik tudják, hogy fontos halat fogyasztani, viszont még szkeptikusok. A kampány a célcsoport attitűdjeinek feltérképezését követően sajtóközlemény, natív tartalmak, közösségimédia-posztok és digitális hirdetések segítségével valósult meg, és üzletileg is látható eredményeket hozott.

2. Avantgarde Group: SnackCast

Megbízó: Intersnack Magyarország Kft.

Leírás: A Chio Intense kampányt az Intense termékcsalád népszerűsítésére indítottuk a fiatalok körében. Hazai ismert influenszerek meséltek saját intenzív pillanataikról, mi pedig a történetekből podcastsorozatot készítettünk, kommunikáltunk a sajtóban és a közösségimédia-felületeken egyedi hastaggel, valamint nyereményjátékot szerveztünk. Az új műfajjal minden eddiginél hatékonyabban sikerült aktivizálni a Chio közösséget, akik a jövőben is szeretnének hallgatni hasonló történeteket.

3. Havas Media Hungary: Európai Friss Csapat

Megbízó: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Leírás: Az Európai Friss Csapat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara edukációs programja, amelynek célja, hogy felhívja a 6-18 éves korosztály és szüleik figyelmét a friss gyümölcsök és zöldségek rendszeres fogyasztásának fontosságára és előnyeire. Ezzel ösztönözve a friss, szezonális zöldségek- és gyümölcsök fogyasztását. A kutatások szerint Magyarországon a gyümölcsök és zöldségek fogyasztás a WHO által előírt mennyiség kétharmada, mindössze napi 300 gramm.

Művészet, kultúra

1. Avantgarde Group: „Címlapon Magyarország” – egy 172 éves korszak sajtófigyelésének története

Megbízó: TranzPress Kft.

Leírás: A TranzPress a nemzetközi médiafigyelés- és elemzés szolgáltatásait szerette volna egy kreatív ötlettel és annak kommunikációjával szélesebb körben ismertté tenni. Így született meg egy másfél évszázad címlapjait összegyűjtő és elemző történelmi könyv, melynek kommunikációját klasszikus PR eszközökkel, videókkal és közösségimédia-kommunikációval támogattuk. A kampány során számos nagyinterjú, cikk és könyvajánló jelent meg nagy elérésű hírportálokon, rádióműsorokban és magazinokban.

Non-profit, civil szféra

  1. Grayling Hungary: Legyen a muskátli újra trendi! Pelargonium for Europe magyarországi kampány

Megbízó: Pelargonium for Europe

Leírás: Legyen a muskátli újra trendi! 2021 tavaszán a Pelargonium for Europe megbízásából több európai országgal együtt az volt a feladatunk, hogy az unalommal ártatlanul vádolt muskátlivirágot ismét trendivé varázsoljuk Magyarországon. Az Európa-szerte népszerű balkonnövényt sajtóközlemények és influencer-együttműködések izgalmas kombinációjával helyeztük a reflektorfénybe, melyek segítségével üzenetünket több, mint 10 millió emberhez sikerült eljuttatnunk. Ezzel hozzájárultunk, hogy a muskátli azzá váljon, ami mindig is lehetett volna: az idősek hűséges társa és a fiatalok divatos virága.

Pénzügy, bank, biztosítás

1. FleishmanHillard Café: Így vette kézbe a pénzügyeit 1.6 millió ember

Megbízó: OTP Bank

Leírás: “Így vette a kézbe a pénzügyeit 1.6 millió ember kampány” célja Magyarország egyik legnépszerűbb applikációjának a SmartBanknak a kivezetése, illetve az Új internet-és mobilbank használatára való ösztönzése. A pénzügyi tudatosság hangsúlyozásával több mint 1.6 millió ügyfelet tereltünk át az applikációra, amit egy integrált több PR eszközt bemutató kampányban tettünk meg.

2. Uniomedia Communications: Mastercard: Készpénzmentes Zóna

Megbízó: Mastercard

Leírás: Miért félnek a magyar kkv-k a kártyás fizetés elfogadásától? Hogyan lehet meggyőzni a kártyaelfogadásra nem kötelezett mikrovállalkozásokat, hogy váljanak kártyaelfogadóvá? A Készpénzmentes Zóna kampánnyal ezekre a kérdésekre kerestük a választ. A koncepciónk az okok feltárása mellett megoldást is kínál: a mikroszegmenst megismertetjük a digitális fizetés előnyeivel, így a bankkártya-elfogadással, hogy a hozzáállásuk gyökeresen megváltozzon és a vevőkörük is elégedettebb legyen.

Szállítás, közlekedés, autóipar

1. Avantgarde Group: A Nagy Vasúti Kvíz

Megbízó:Dunakeszi Járműjavító
Leírás: Felkaroltuk a hazai vasúti rajongókat és a Nagy Vasúti Kvíz keretében országos versenyt hirdettünk lelkes amatőröknek, vasúti szakértőknek és vonatfanatikusoknak. A kétfordulós vetélkedőbe külső szakértőt és szakmai partnert vontunk be, saját logót és kvízoldalt terveztünk, és a döntőn egy igazi élő vetélkedő hangulatát teremtettük meg. A sajtókommunikáció, a médiaegyüttműködések és a social média aktivitások is hozzájárultak a Dunakeszi Járműjavító pozicionálásához és ismertségének növeléséhez

Technológia, Telekommunikáció, IT

( onBRANDS )