A WALLIS CSOPORT TOVÁBBI HAZAI ÉS RÉGIÓS BEFEKTETÉSEKET TERVEZ AZ ALTEO EXIT UTÁN

A vételár tükrözi a jelentős részvényesi értéknövekedést.

Az energetika stratégiai ágazat, melyben az ALTEO egy fontos szereplő. A Wallis részesedésére a MOL által vezetett befektetői konzorcium tett ajánlatot, mely elfogadásra került.

A Wallis Csoport az ALTEO-t 2008-ban alapította és azóta meghatározó tulajdonosa maradt a megújuló energetika terén vezető hazai vállalatnak. Ezen időszak alatt árbevétele dinamikusan bővült, az idei első kilenc hónapban meghaladta a 60 milliárd forintot a következetesen végrehajtott stratégiának köszönhetően. A Wallis 14 év alatt pénzügyi hátterével, tudásával támogatta a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalatot, mely nemcsak pénzügyi eredményeivel, hanem a szakmai elismerésekkel is bizonyította, hogy a legnagyobb versenyzők között van a helye.

2022-re bebizonyosodott az, amiben a Wallis és az ALTEO vezetése mindvégig hitt, hogy olyan stratégiai ágazatban is, mint az energetika, lehetséges új, alternatív piaci szereplők számára robosztus növekedési történetet építeni. A következő időszak további jelentős tőkeigényű fejlesztési és befektetési lehetőségeket hozhat az ALTEO számára. Mára az ALTEO és annak csapata készen áll arra, hogy az energetikai iparág soha korábban nem látott momentumát kihasználva újabb fokozatba kapcsoljon.

A MOL Csoport által vezetett konzorcium vételi ajánlatot tett a Wallis Asset Management teljes (61,56%) részesedésére.

A vételár tükrözi mind a jelentős részvényesi értéknövekedést, melyet a Wallis elért a vállalattal, mind a piaci likviditás korlátait is, mellyel egy nagybefektetőnek számolnia kell.

A Wallis Csoport több mint 30 éves története során számos jelentős céget alapított és pénzügyi befektetőként több jelentős vállalati felvásárlást és eladást hajtott végre. A Wallishoz köthetőek többek között olyan tranzakciók, mint a Danubius Rádió, a Pannon GSM, az Index, a West Deutsche Landesbank vagy a Market eladása, illetve a Praktiker felvásárlása. A befektetések kezelése során a Wallis aktív pénzügyi befektetőként jár el, a vállalatok vezetésével együtt dolgozik az igazgatóságokon keresztül a stratégiájuk alakításában és végrehajtásában, sok esetben a nyilvános tőkepiac biztosította lehetőségeket is kihasználva. A magyar tőkepiacot befektetései szempontjából a Wallis Csoport stratégiai fontosságúnak tekinti, ahol nem csak az ALTEO sikere jó példa, de az érdekeltségébe tartozó AutoWallis Csoport és a WING is, melyek aktívan használják a tőkepiaci forrásbevonási lehetőségeket. Ebbe a sorba illeszkedik az ALTEO eddigi 14 éves története is:

a vállalat pályája egy igazi magyar sikertörténet, mind az energetikai piacon, a magyar tőzsdén és a befektetési piacokon egyaránt.

A Wallis az ALTEO menedzsmentjével együtt komoly értéket teremtett, és elérkezett az idő, hogy az új energetikai és befektetési ciklusban egy új befektető támogassa az ALTEO-t céljai megvalósításában. A Wallis köszönetet mond a menedzsmentnek, az ALTEO-nak, a hozzájuk csatlakozó intézményi és magánbefektetőknek a közös eredményekért, és további sikereket kíván a következő időszakra.

A Wallis az ALTEO részesedésének lezárását követően újabb magyarországi és régiós befektetéseket tervez, továbbra is aktív résztvevője kíván lenni a hazai értékpapírpiacnak és célja, hogy újabb magyar vállalati sikereket érjen el itthon és a régióban.
( onBRANDS )