A BOMMER ÉS A MILLENIAL ÜGYFELEK SZÁMÁRA FONTOS A KÖRNYEZETVÉDELEM

A magyar vásárlók közül választják a legtöbben környezettudatosságból a felújított mobilt.

Nagyjából 300 tonna szén-dioxidtól kímélte meg a környezetet a Rejoy és a három további piacon jelen lévő anyacége, a Flip Technologies, ez átszámítva 150 személyautó éves kibocsátásának felel meg. A piactér régiós ügyfélfelmérése szerint arányaiban a magyar vásárlók közül voksolnak a legtöbben a felújított készülékekre környezettudatossági szempontokból – ebben pedig a boomer és millenial korú ügyfelek a legaktívabbak.

Öt évvel ezelőtti megalapítása óta a Rejoy.hu anyacége, a Flip Technologies a magyar, román, bolgár és görög piacokon már több százezer készüléket értékesített és az elmúlt másfél év során a magyar vásárlók is több tízezres nagyságrendű készüléket vettek a piactéren. 

Az új okostelefon és annak használata CO2-egyenértékben (CO2e) számítva évente átlagosan 17,2 kg karbonkibocsátást generál 2 éves életciklus mellett. Ha valaki egy vadonatúj készülék helyett felújítottat választ, 63 százalékkal csökkentheti a kibocsátást – mivel a Rejoytól Magyarországon már több tízezer készüléket vettek, a piactér a fenti kalkulációk alapján több mint 300 tonna CO2-től kímélte meg a környezetet – ez már több mint százötven benzines autó egy éves kibocsátásának felel meg. A társaság négy piacon jelen lévő anyacége 2019-es megalapítása óta pedig közel 3200 tonna CO2-kibocsátástól óvta meg a környezetet, ami a több mint ezer futballpálya nagyságá lefedő erdőtelület karbonelnyelő képességével ér fel.

“A Rejoy már csak az üzleti modelljéből adódóan is a körforgásos gazdaság elkötelezett híve: a felújított okostelefonok piacán olyan standardeket állítottunk fel a bevizsgálás és felújítás, illetve a garanciavállalás területén, amelyek a magyar piacon is úttörőnek számítottak. Örömmel látjuk, hogy mostanra a hazai mobilszolgáltatók, sőt a legnagyobb kereskedelmi cégek is felismerték a felújított készülékek piacában rejlő lehetőségeket, és ezzel segítenek környezettudatosabb világot teremteni magunk körül. Továbbra is az új készülékével közel megegyező ügyfélélmény elérésén dolgozunk, a felújított készülékekhez opcionálisan például új akkumulátort, ajándékcsomagolást, profin felhelyezett kijelzővédőt is kérhetnek az ügyfelek” – kommentálta az eredményeket Blaumann Bence, a Rejoy.hu ügyvezetője.

Nem várt korcsoportok a leginkább környezettudatosak itthon

A jövő hétfői Föld napja alkalmából a Rejoy és anyacégének vásárlói körében végzett felmérés eredményeit is publikálta, ebből kiderült, hogy a magyar, román, bolgár és görög piacok közül Magyarországon a legmagasabb azok aránya, akik megjelölték, hogy környezetvédelmi okok is hozzájárultak ahhoz, hogy Rejoy készüléket vásároltak. A Rejoynál telefont vásárló magyarok közül a legnagyobb arányban a 27-42 év közötti (millenial), illetve az 59-68 év közötti, vagyis baby boomer felhasználók számára volt fontos a környezettudatosság, közülük minden negyedik vásárló jelölte meg ezt fontos preferenciaként.

Ehhez képest a Z generációs (1995 és 2009 közt született) ügyfelek közül csak minden ötödik jelölte meg ezt a preferenciát, pedig az egyes korcsoportokhoz kapcsolódó sztereotípiák alapján e csoport tagjai esetén sugallták a környezettudatosság iránti legnagyobb affinitást.

A felújított készülékek melletti legfontosabb szinte minden vásárlónak az jó-ár érték arány. magyar vásárlók tudatos készülékválasztását jelzi az is, hogy a legtöbben 2020-as modellév után piacra került iPhone-okat (12-es és újabb modellek) rendelnek a Rejoytól, amelyek még sok éves szoftveres támogatást élveznek, így kiemelkedő az ár-érték arányuk.
( onBRANDS )