Már napi egyórás séta is jelentősen hozzájárulhat a jóllétünkhöz, amennyiben hétvégi programként szervezünk közös kirándulást, akkor igazán minőségi időt tölthetünk együtt. Ha pedig már útnak indulunk, akkor a legjobb útitárs a barátok és a család mellett a PICK szalámis szendvics, ami nem hiányozhat a hátizsákokból.
2023-ban mindenki megismerhette az ízemlék szó fogalmát. A PICK Téliszalámi jellegzetes íze képes arra, hogy nagyon intenzíven idézzen fel számunkra kellemes pillanatokat, ezeket hívjuk ízemlékeknek. A PICK 2023-as image filmjének jelenetei ilyen, a múlt kollektív, mégis személyesen átélt nagy pillanatait sorjázták, mint a legendás ’86-os Queen koncert, Farkas Bertalan felejthetetlen űrutazása, a nagy sporteseményeken való közös szurkolás, vagy a híres ’99-es teljes napfogyatkozás, ahol a PICK szalámik mindig velünk voltak. A múlt ízemlékeinek felidézése mellett azonban az is fontos, hogy a jelenben is megéljünk olyan emlékezetes momentumokat, amelyek a jövő ízemlékei lesznek. Erre pedig mi sem kiválóbb helyszín, mint a természet.
A PICK márka célja tehát, hogy arra buzdítsa az embereket, a fiatalokat, mozduljanak ki a négy fal közül, a számítógépek mögül, és gyűjtsenek minél több élményt a szabadban. A hátizsákokból pedig nem hiányozhat a minőségi útravaló, a PICK szalámis szendvics sem, ezért a szabadba invitálás kiváló platform a márka számára.
A tavaszi kampányban a már említett, tavalyi image film Napfogyatkozás jelenetét vitték tovább, párhuzamba állítva a jelennel. Ugyan az évek során sok minden változik, de a közösen megélt pillanatok ugyanúgy felbecsülhetetlen értékek, a PICK szalámik és a szabadban töltött idő élménye pedig időtlen.
A szabadba csalogató kampánymegjelenések mellett egyedi promóciót is terveztek, hogy a kampány üzenete még inkább életre keljen. A promóciós időszak alatt a rudas PICK Téliszalámik mellé limitált ajándékként kétféle szabadtéri ízemléket megjelenítő tízórais zsákot csomagoltak, melyekben a túrázók magukkal vihetik a szendvicseket. A tízórais zsákokat pedig a neves kortárs grafikus, Kárpáti Tibor jellegzetes pixel grafikái díszítik. A grafikussal nem először dolgozott együtt a márka, ő volt korábban a PICK és a MOME közös ÍZ-EMLÉK-KÉPEK grafikai pályázatának nyertese is.
És ha már túrázás, akkor a fiatal generáció sem maradhat ki. Hamarosan a fiatalok egyik kedvenc zenekara exkluzív zenei tartalommal invitálja túrázásra rajongóit.
( onBRANDS )