KIHIRDETTÉK A SIEMENS SAJTÓDÍJ NYERTESEIT

Taroltak a női újságírók a kiemelkedő technológiai tartalmakat díjazó médiapályázaton.

A Siemens Media Award 2024 hazai díjátadóját április 18-án este tartották, amivel a technológia területén különösen magas színvonalon alkotó újságírók, illetve tartalomkészítők munkáját ismerték el.

A pályázatra ezúttal is a „Célszerű technológia” jelmondattal olyan, 2023. április 1. és 2024. április 5. között publikált médiatartalmakat vártak, amelyek rámutatnak, hogy a technológia hogyan segíti a fenntarthatóság, a gazdaság vagy a társadalom fejlődését. A nemzetközi vállalat éves sajtódíját, hazánk mellett, nyolc további, közép- és kelet-európai országban (Ausztria, Bulgária, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia) osztja ki.

A megmérettetés során most Magyarországon 21 pályázatot értékelt a független zsűri, Kocsi Ilona (a Magyar Újságírók Szövetségének elnöke), Vass Enikő (a Siemens Media Award korábbi díjazottja) és Arató Márk (Siemens Zrt., kommunikációs vezető),  figyelembe véve többek között azok relevanciáját, újszerűségét, stílusát és a szerzője által a témához való hozzáadott értéket is.

Az első helyezettnek járó díjat Kis Judit nyerte, a Forbes 2023. júniusi nyomtatott számában megjelenő, újratölthető aeroszolos dezodor-innovációról szóló Nem próbálkoznak, hanem belekezdenek, és megcsinálják című cikkéért. 

A másik két Media Award elismerést is, a technológiai újságírás látszólagos férfiuralmára rácáfolva, női újságírók vihették haza. Zákányi Virág, a GyártásTrend honlapján 2023 októberében publikált, Terápia VR-szemüvegben cikkét, valamint Kocsis-M. Brigitta, a Novum TV 2024. március 18-i adásában látható Minimál invazív és robotsebészeti eljárások kapcsán forgatott riportját díjazta a zsűri. Ezekkel, Kis Judithoz hasonlóan, egy-egy két személyre szóló szállodai pihenést nyertek. 

Emellett különdíjban részesült két további pályázó is, Bohák Enikő, a Zöld Ipar Magazin oldalán 2023 augusztusában megjelenő, Így hasznosítják az élelmiszerhulladékot: körforgásban a hollandok kenyere című írása, valamint Sarusi István, Láthatóvá tenni a láthatatlant címet viselő, 2024 márciusában a National Geographic online felületén publikált cikke.

Az öt díjazott munka egyúttal tovább is jutott a Siemens régiós versenyére, ahol a további nyolc ország sajtódíjának kiválasztottjaival méri össze őket a nemzetközi zsűri. A régió így kiválasztott legjobb öt jelentkezője meghívást kap a Concordia Ball bécsi újságírói rendezvényre, ahol kihirdetik a győztes pályamunka benyújtóját, akit egy kétfős Salzburgi Ünnepi Játékokra szóló belépővel is megjutalmaznak.
( onBRANDS )