ECO-MARATHON 2025

Újra a jövő mobilitásának megalkotóit keresi a Shell.

Megnyílt a nevezés a 2025. évi Shell Eco-marathonra, ahol az európai versenyen újra rajthoz állnak majd a legfrissebb innovációjukat bemutató, a teljesítményhatárokat feszegető mérnökhallgatók Európa és Afrika országaiból. A jövő évi Shell Eco-marathon már a 40. lesz, amit mai formájában a Shell megrendez, és amivel a jövő fenntartható mobilitását az energiahatékony megoldások díjazásával támogatja.

Changemakereknek nevezik a Shell Eco-marathon fiatal mérnökjelöltjeit, akik egy olyan innovatív, a modern technológiát megmozgató diákverseny alakítói, mely a jövő közlekedési kihívásaira keresi a választ. A Shell a fenntarthatóságot előtérbe helyező megmérettetésének története egészen 1939-ig nyúlik vissza, amikor az energiaipari nagyvállalat kutatási igazgatója fogadást kötött kollégáival arról, ki tud a legtávolabbra jutni ugyanannyi üzemanyag felhasználásával. Ebből az ötletből fejlődött ki a ma ismert verseny, melyet 1985 óta több kontinensen is megrendeznek.

A programban középiskolás és egyetemista diákok mérik össze tudásukat olyan járművek építésével, melyek a lehető legnagyobb távolságot teszik meg egy liter üzemanyaggal vagy 1 kilowattórának megfelelő energiával.

A verseny fókuszában a fenntarthatóság, az innováció és az energiahatékonyság áll.

A magyar diákcsapatok évről évre kiemelkedően szerepelnek a versenyen. A Széchenyi István Egyetem SZEnergy csapata az elmúlt években sorra ér el sikereket és több éve címvédő a városi energiahatékonysági kategóriában, saját rekordját is megdöntve.

Az energiahatékonyság kihívása

Az Eco-marathon különlegessége abban rejlik, hogy a résztvevő diákok valós mérnöki kihívásokkal találkoznak, miközben olyan járműveket hoznak létre, melyek képesek minimális energiafelhasználással a legnagyobb távolságot megtenni.

A versenyző csapatok két fő kategóriában nevezhetnek:
  • Prototípus: Futurisztikus, kísérleti járművek fejlesztése, melyek célja a maximális energiahatékonyság elérése.
  • UrbanConcept: Hagyományosabb városi közlekedéshez közelebb álló járművek fejlesztése, amelyek a mindennapi használatra alkalmasak, de szintén kiemelkedően alacsony energiafogyasztást valósítanak meg.

A nevezés három energiakategóriában lehetséges: belső égésű motorok, akkumulátoros elektromos meghajtású járművek és hidrogén üzemanyagcellás meghajtású járművek.

A Shell Eco-marathon minden évben fiatal mérnököket és kreatív gondolkodókat inspirál arra, hogy a fenntarthatóságot helyezzék előtérbe. Nemcsak technikai verseny, hanem egy globális közösség, ahol a diákok a fenntarthatóság és a környezeti felelősségvállalás jegyében dolgoznak együtt. Az esemény arra is rávilágít, hogyan lehet a mobilitás jövőjét környezettudatosabbá tenni.

Kik vehetnek részt a versenyen?

A versenyre világszerte diákcsapatok jelentkezhetnek középiskolákból és egyetemekről. A résztvevő csapatok nemcsak járműveik tervezésében és építésében mérkőznek meg, hanem technikai tudásukat, együttműködési képességüket és innovatív ötleteiket is megmutathatják. A verseny egyedülálló lehetőséget nyújt a diákok számára, hogy gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek, miközben a fenntartható jövő megoldásain dolgoznak.

Újdonságok 2025-ös versenyen

A Shell Eco-marathon 2025-ben új szintre lép. A 2025-ös program célja, hogy még több diákcsapatnak nyújtson lehetőséget a részvételre, továbbá bővítik az események számát, melyekkel még nagyobb hangsúlyt fektetnek a jövő mobilitási megoldásaira. A jövő évi programról további információkat a weboldalon találhat.

Már megnyílt a regisztráció a 2025-ös versenyre. A diákok és tanárok most is csatlakozhatnak ehhez a globális kezdeményezéshez. További információk és a regisztrációs űrlap a Shell weboldalán található.
( onBRANDS )