ÁTADTÁK A SZÍNHÁZ-, FILM ÉS TÁNCMŰVÉSZETI JUNIOR PRIMA DÍJAKAT

Öt fiatal művésznek ítélték oda 2024-ben a díjat.

Az elismerést és az azzal járó pénzjutalmat Ginzer Ildikó, az MBH Bank sztenderd kiszolgálásért felelős vezérigazgató-helyettese adta át a csaknem ötven jelölt közül kiválasztott tehetségeknek.

A díjjal azokat a harminc év alatti művészeket jutalmazzák, akik korosztályuk legjobbjai között is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. Idén négy színművész, Borsi-Balogh Máté, a budapesti Örkény István Színház, Kovács Tamás, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, Márkus Luca, a Vígszínház és Mészöly Anna, a Miskolci Nemzeti Színház tagja, valamint Nagy Ilka Janka vágó érdemelte ki az elismerést.

Az MBH Bank felkérésére színházak, szakmai és érdekképviseleti szervezetek 49 jelöltet állítottak ebben az évben. Közülük választotta ki a hattagú zsűri azt az öt fiatal tehetséget, akik kiérdemelték a Junior Prima címet.

„Az MBH Bank társadalmi felelősségvállalásról szóló programját is annak jegyében fogalmaztuk meg, hogy a közösség fejlődését, a társadalmi jóléthez való hozzájárulást szolgálja, amelybe a kulturális és szellemi értékek megóvása és gyarapítása, valamint a művészet támogatása is beletartozik. A korábbi évekhez hasonlóan továbbra is büszke támogatói vagyunk a Junior Prima Díj színház-, film- és táncművészeti kategóriájának. Öröm számunkra, hogy a díjban visszaköszönnek azok az értékek, amelyek a közösségünk alapjait képezik, és amiért gazdasági értelemben is nap mint nap dolgozunk” – mondta Ginzer Ildikó, az MBH Bank sztenderd kiszolgálásért felelős vezérigazgató-helyettese.

2024-ben tizenhatodik alkalommal adták át a Junior Prima Díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában, az idei jutalmazottakkal együtt már 116 fiatal magyar tehetségnek ítélték oda az elismerést.
( onBRANDS )