EGYÜTTMŰKÖDIK A TOYOTA ÉS AZ FTC

Környezetbarát Toyota C-HR-eket vezethetnek mostantól az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézisei.

A hazai és nemzetközi szinten egyaránt az egyik legsikeresebbnek számító magyar női kézilabdacsapat, az FTC-Rail Cargo Hungaria a Toyota Kovács támogatásával készülhet majd a 2024/2025-ös szezon kihívásaira.

Az FTC 14-szeres magyar bajnok, 15-szörös Magyar Kupa-győztes, háromszoros KEK-győztes és egyszeres EHF-kupagyőztes női kézilabdacsapata 2016-ban, 2017-ben, 2018-ban, 2019-ben és 2024-ben is a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé került, majd a 2022–2023-as szezonban története során először bejutott a sorozat négyes döntőjébe, a FINAL4-ba. A bajnoki és Magyar Kupa-címvédő FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapat szeptember 4-én rajtol a 2024/2025-ös idényben, a címvédés mellett azonban a játékosok, az edzők és a klubvezetés egyaránt a Bajnokok Ligájában történő lehető legjobb szereplést tűzte ki célul, ahol az eddigi eredményeket ismerve akár a végső győzelem sem elérhetetlen.

Ebben méltó partnere lehet a világ legnagyobb, legzöldebb és leginnovatívabb autógyártója, a világszinten és Magyarországon is évek óta a legnépszerűbb autómárkának számító Toyota, amely a társadalmi felelősségvállalás és a sport területén számos területén aktív, nem utolsósorban az olimpiai, paralimpiai és speciális olimpiai mozgalom mobilitási partnereként is ismert.

A FTC-Rail Cargo Hungaria női kéziladbacsapatával mobilitási partneri megállapodást kötő Toyota Kovács egyébiránt ugyancsak ismert a sportélet támogatása iránti elkötelezettségéről. A most rendelkezésre bocsátott környezetbarát Toyoták átadási helyszíneként szolgáló monori Toyota és Lexus bemutatóterem és márkaszervíz mellett Szegeden is Toyota és Lexus bemutatótermet és márkaszervízt üzemeltető márkakereskedés immáron tizenharmadik évébe lévő mobilitási partneri együttműködésben áll az ugyancsak hazai és nemzetközi szinten egyaránt magasan jegyzett OTP BANK – PICK Szeged férfi kéziladba csapattal.

„Örömmel és büszkeséggel állok ma itt, hogy egy különleges esemény résztvevője lehessek. A Ferencváros női kézilabda csapatának erőfeszítései, kitartása és sport iránti elkötelezettsége nap mint nap lenyűgöz minket. Ma pedig egy olyan pillanatnak lehetünk tanúi, amely nemcsak elismerést, hanem további inspirációt is adhat a jövő kihívásaihoz.

Az autóipar és a sport összefonódása mindig is erős kapcsot jelentett. Ez a mai esemény pedig ennek a kapcsolatnak egy újabb fényes példája. Ö römmel jelentem be, hogy a Toyota Kovács, 12 darab Toyota C-HR gépjárművet ad át a Ferencváros női kézilabda csapatának 1 éves használatra. Ezek az autók nem csupán a mindennapi közlekedést könnyítik meg, hanem szimbolizálják a modernitást, az erőt és az elkötelezettséget is, melyek mindannyiunk számára követendő értékek. A Toyota C-HR modellek nem csak a formájukban, hanem a technológiájukban is kiválóak, a megbízhatóságot és a biztonságot ötvözik a dinamizmussal és az innovációval. Ez tökéletesen illeszkedik ahhoz a szellemiséghez, amit a Ferencváros képvisel, a folyamatos fejlődés és az új csúcsok elérése iránti vágy. 

Bízom benne, hogy ezek az autók nemcsak a mindennapi feladatok megkönnyítésében segítenek majd, hanem hozzájárulnak ahhoz is, hogy a csapat még sikeresebb legyen, és még több örömet szerezzen szurkolóinak.  Engedjék meg, hogy gratuláljak mindannyiuknak ehhez az ajándékhoz, és kívánjak sok sikert a csapatnak a jövőbeni megmérettetéseken! Hiszem, hogy ezek a Toyoták a győzelem útján is hűséges társak lesznek. Köszönöm szépen a figyelmet és jó utat kívánok mindenkinek!  Hajrá, Fradi! Küzdeni mindig, feladni soha!” – mondta Kovács Péter, a Kovács Autóház ügyvezetője.

Nyíri Zoltán, az FTC ügyvezető alelnöke, aki beszédében kiemelte, hogy a világ és hazánk elsőszámú autógyártójának bizalmát igyekeznek majd mind Magyarországon, mind nemzetközi szinten fényes eredményekkel megszolgálni, kitért arra is, hogy kiemelten fontos a csapat számára, hogy a sokak számára példaképként szolgáló sportolók környezetbarát autókkal készülhetnek majd az előttük álló megmérettetésekre.

„Hálásak vagyunk a támogatásért. A Ferencváros legutóbb megszerezte az első helyet a bajnokságban és a Magyar Kupában is. A cél, hogy akárcsak a Toyota, mi is megtartsuk az első helyünket. A Bajnokok Ligája négyes döntőjébe is szeretnénk visszajutni. Örülünk az együttműködésnek, reméljük, hogy az eredményeinkkel tudunk “fizetni” érte. A lányoknak kívánom, hogy örömmel használják az autókat.” – fogalmazott Nyíri Zoltán

László Richárd, a Toyota Central Europe magyarországi országigazgatója elmondta, hogy nemzetközi és hazai olimpiai, paralimpiai és speciális olimpiai mozgalom támogatójaként a Toyota számára rendkívül fontos az élsportolók által képviselt, saját korlátaik legyőzését célzó szellemiség, hiszen épp ez hajtja a Toyotát is a mond jobb, és mind zöldebb autók kifejlesztésére, és ahogyan az FTC Rail Cargo női kézisei is a legmagasabb szintet célozzák meg saját területükön, épp ez a célja a világszinten és Magyarországon évek óta piacvezető Toyotának is az autóiparban.

„Reményeink szerint az FTC Rail Cargo Hungária női kéziladba csapatának sportolói és az általuk elért sikerek sokakat inspirálnak majd arra, hogy belevágjanak a lehetetlenbe, és legyőzzék saját korlátaikat, az általuk mostantól használt környezetbarát, városi forgalomban akár 50-80%-ban tisztán elektromos közlelekdést tévő autók pedig ugyancsak jó példát jelentenek majd sokak számára.” – fogalmazott László Richárd
( onBRANDS )