MPRSZ EMPLOYER BRANDING AWARD SHORTLIST

30 döntőst választott ki a hazai szakemberekből álló előzsűri.

Employer branding stratégia – munkáltatói márka stratégia és annak következetes megvalósítása

1. Avantgarde PR: Az élet egy utazás. Tegyük biztonságossá!

Megbízó: Bridgestone Tatabánya

Leírás: A Bridgestone kampányának célja, hogy erősítse a munkavállalók kötődését a vállalathoz, miközben aktívan hozzájárul a közlekedésbiztonság megerősítéséhez is a régióban, így építve munkáltatói márkát. A tatabányai gyár dolgozói, válaszul a növekvő közlekedési balesetek számára, önkéntes és figyelemfelhívó akciókkal mozgósították a helyi közösséget. Az integrált kampány keretében flashmobot, önkéntes zebrafestést és tematikus napot is tartottunk a közösség minden korosztályát elérve.

2. Budapest Airport Zrt.: Akkor szárnyalsz, ha jó helyen vagy

Társpályázó: Artificial Group – 50%

Leírás: A BUD új filmje a jól megkomponált, közös munkának az élményét jeleníti meg. A videó párhuzamosan egymásra vágott képekkel mutatja meg a dolgozók precíz munkáját, és egy szimfonikus zenekar játékát. A jelenetek Liszt harmadik Paganini-etűdjének dallamvezetését és dinamikáját követik. A zene a klasszikus alapból modern, egyedi hangzássá alakul át, ezzel is érzékeltetve a jövőbe mutató, minőségközpontú szemléletet, amit munkahelyként képvisel a BUD. A zenét a Carson Coma szerezte a BUD számára.

3. EXIM Magyarország: EXIM Spirit

Leírás: Az EXIM Magyarországnál arra törekszünk, hogy növeljük a munkavállalói elégedettséget és az elköteleződést. De hogyan is működik mindez a gyakorlatban? Erre kerestük a választ a belső kutatásainkban, amik végül megmutatták, mely területeket érdemes fejlesztenünk. Egy családbarát és jövőálló munkahely megteremtését tűztük ki célul, így jött létre és lett hihetetlen népszerű az EXIM Spirit platform, ami magába foglal egyrészt egy online belső kommunikációs felületet, másrészt pedig wellbeing-fókuszú rendezvényeket, aktivitásokat.

4. feat.: MOL általános toborzókampány

Megbízó: MOL Nyrt. – 50%

Leírás: A MOL-nál olyan emberekre van szükségünk, akik kreativitásukkal minding tudnak alkalmazkodni és folyton megoldásokban gondolkoznak. A megtalálásukra indítottunk egy minden üzletágat és munkakört lefedő toborzó kampányt, image építés céllal. Egy kreatív vizuális játékkal megmutattuk: a MOL-nál a személyes motivációk egy passzoló karrierútra ültethetők. Az aktív MOL-os dolgozók bevonásával önazonosan szólítottuk meg az embereket, melynek eredményeként rekord számú érdeklődő kereste fel a MOL-t.

5. FERLING: Vár a Balaton – dolgozz és nyaralj, avagy toborzás a főszezonra a balatoni Tesco áruházakba

Megbízó: Tesco Magyarország | Társpályázó: Follow The Yellow Communications – 50%

Leírás: A Tesco balatoni áruházaiba, a nyaralási szezon időtartamára munkavállalókat toborzó kampány, amely egyszerre szólt a határozott időre munkát kereső helyiekhez, a diákokhoz és a más Tesco üzletekből kéthetes „dolgozva nyaralásra” átruccanó saját munkavállalókhoz. Online és offline felületek kombinációjával, célcsoportspecifikus üzenetekkel operálva sikerült betölteni a szezonra meghirdetett álláshelyeket.

6. Follow The Yellow Communications: Több, mint egy munkahely: közösség – a Tesco Business Solutions ismertségnövelő kampánya

Megbízó: Tesco Business Solutions | Társpályázó: Ferling – 50%

Leírás: A közép-európai Tesco érdekeltségeket kiszolgáló szolgáltatóközpont kampánya a munkatársi közösség erősítését, az ismertségnövelést és a toborzást célozta egyszerre. A kollégák saját gondolatai támasztották alá az üzenetet: „a TBS több mint egy munkahely”. Az arcok számos helyen köszöntek vissza a LinkedIntől a népszerű híroldalakon át a fővárosi közterekig. A kollégákat többféle módon aktivizáló kampány kétszeresére növelte a toborzás hatékonyságát.

7. Genesys Cloud Services Hungary: A magyar IT-s munkakultúra újradefiniálása: A Genesys Move-In Story

Társpályázó: Brandfizz Employer Branding – 100%

Leírás: A Genesys Move-In Story nem csupán egy fizikai költözés, hanem a vállalati kultúránk mélyebb átalakulásának motorja is. Egy átfogó employer branding stratégia, amely a munkavállalói élmény fejlesztésére fókuszált. 250 fős cégként ki kell tűnnünk az IT óriások közül. Hibrid munkavégzést támogató innovatív megoldásokkal 1,4%-kal csökkentettük a fluktuációt. Célunk, hogy empatikus munkahelyként bevonzzuk és megtartsuk a legjobb IT szakembereket Magyarországon.

8. MERKBAU Építőipari és Kereskedelmi Zrt: MerkÚjítók – Együtt építünk. Együtt újítunk. Egy jobb jövőért.

Társpályázó: Brandfizz Employer Branding – 100%

Leírás: 2024-ben stratégiai célunk volt, hogy szinergiákat építsünk ki az egyes társterületek között. Így született meg a tervezőasztalnál a MerkÚjítók. Egy kezdeményezés, ami egyszerre támogatja a CSR, marketing, belső kommunikációs és munkáltatói márka célokat, reagál egy Magyarországon kiemelt figyelmet kapó társadalmi ügyre, és amin keresztül kollégáink testközelből megtapasztalhatják a Merkbau értékeit és hogy mi is a valódi társadalmi felelősségvállalás.

9. MOL Nyrt.: Intranet reform az employer branding szellemiségében

Társpályázó: Fényes Dániel – 50%

Leírás: Megreformáltuk a MOL-csoport új, országokon átívelő intranet ökoszisztémáját. A különböző site-ok egységes ernyőmárka alá kerültek, megőrizve az országok saját arculatát. A rendszer a MOL-csoport egészére vonatkozó, legmagasabb kiberbiztonsági előírásoknak megfelelve, a teljesen új fejlesztésű natív mobilapplikációval kiegészülve bárhol és bármikor elérhetővé teszi a vállalat legfontosabb híreit a munkavállalói számára, ezzel támogatva a transzparens információáramlást és a munkavállalók naprakészségét. Az egységes tartalomkiszolgáló rendszer létrehozásával lehetővé vált, hogy csoport-szinten minden belső kommunikációs platformot egyetlen felületről szolgáljuk ki, míg a teljesen új címlapmegoldásunk egyedi funkciói még tovább erősítik a munkavállalói elkötelezettséget, elősegítve a pozitív munkáltatói márka kialakítását.

10. Noguchi: A 170 éves Dreher Sörgyárak employer branding stratégiája

Megbízó: Dreher Sörgyárak

Leírás: 170 éves történetével a Dreher Sörgyárak a magyar ipar különleges szereplője. A megélt történelmi korszakok és a technológiai váltások alapjaiban formálták a vállalati és munkáltatói kultúrát. 2017-ben az Asahi Group Holdings csapata átalakította a stratégiát: a “Drehertől-Dreherig” filozófia a hagyomány és a modernitás ötvözésére koncentrál minden területen, beleértve a HR stratégiát is. A vállalati kultúra és a munkáltatói arculat komplex terv mentén épült az elmúlt 7 évben.

11. OPEN COMMUNICATIONS: ÉRTÉK? ALAP. – egy hét a Deloitte márkaépítés jegyében

Megbízó: Deloitte Zrt.

Leírás: Hogyan lehet a vállalati értékekről figyelemfelkeltően beszélni? A Deloitte azzal kereste meg ügynökségünket, hogy egy egyhetes programsorozaton keresztül szeretnék a munkavállalókban elmélyíteni a vállalat 5 alapértékét.
Az értékekről szóló hét koncepciójának kidolgozásánál kihívás volt, hogy a Deloitte több, mint 1000 munkavállalóját milyen programokkal tudjuk megszólítani, ráadásul úgy, hogy nem mindenki lesz ugyanazon napokon home office-ban, vagy az irodában. Nagyon élveztük, hogy hozhattuk végre a kreatívitásunkat! Magyar EB kampányt csináltunk, aminek külföldig is elhallatszott a sikere.

12. Robert Bosch: A Bosch Magyarország Podcast Csatorna videós adásainak bevezetése – A mesterséges intelligencia jövője és a jövő mesterséges intelligenciája

Leírás: Videós formátumban újította meg podcast csatornáját a magyarországi Bosch csoport 2023-ban. A vállalat társosztályai által kidolgozott stratégia mögött az állt, hogy a cégnél felismerték: a hatékonyabb employer branding érdekében közösen kell támaszkodniuk a meglévő szinergiákra és kommunikációs csatornákra, valamint közösen kell kihasználniuk a későbbi kapcsolódási lehetőségeket. A Bosch Magyarország Podcast videós megújulása egy igazi sikertörténet a vállalat életében.

13. Wuppermann Hungary: AZ ACÉL HANGJA: HOGYAN LEGYÜNK NAGYOK? LOKÁLISAN. GÖNYŰN.

Társpályázó: Brandfizz Employer Branding – 100%

Leírás: Értékalapú munkáltatói márkaépítés Gönyűn. Hogyan tudjuk felvenni a versenyt az erősebb fogyasztói márkával rendelkező cégekkel, úgy, hogy a Wuppermann Hungary Kft. acél termékeit nem lehet a boltban megtalálni? Szegmentált üzenetekkel, munkatársaink bevonásával, és edukatív tartalmakkal, kiemelt hangsúlyt fektetve a munkabiztonságra. A közösségi média toborzás felépítésével is erősítve lokális jelenlétünket. Hiszünk abban, hogy nemcsak a nagy márkák lehetnek nagyok.

Employer branding kampány – egy konkrét üzleti igény támogatása időszakos kampánnyal – Innovatív eszközhasználat employer brandingben
  1. Hello Agency: Rock Your Team 2.0. – A Vodafone ReCharge megújuló online sportkihívása

Megbízó: Vodafone Magyarország Zrt.

Leírás: A Rock Your Team a Vodafone ReCharge jólléti program közösségépítési célú online sportkihívása. 2024-ben teljes átalakításon esett át a Wellbeing stratégia mentén. A cél változatlan: mozgásba hozni a cégcsoportot. A résztvevők sporttevékenységeiket egy dedikált site-on rögzítik, pontokat gyűjtve nyereményekért. Az átalakítás 4 pillérre épült: közösségépítés, mozgástudat, teljesítmény és motiváció, mindezt gamifikációval támogatva. A kihívást 7 platformon átívelő kommunikációs kampány kísérte, beleértve a digitális és irodai csatornákat is.

2. KUKA Hungária Kft.: NAGYKÖVET VAGYOK! Megéri? Hatékonyságnövelés az AI használatával a márkaépítést segítő nagyköveti kommunikációban

Társpályázó: Brandfizz Employer Branding – 100%

Leírás: A KUKA Hungária Kft. harmadik éve építi konzisztensen nagyköveti programját. A legelkötelezettebb munkatársak minden évben hozzájárulnak a szervezet külső és belső kommunikációs sikereihez nagyköveti feladataik teljesítésével. A program kollégáinkkal együtt fejlődik. Hogyan tudjuk a motivációt 2024-ben is fenntartani? AI tréninggel nagyköveteink hatékonyan és magabiztosan tudnak működni, és kibontakoztathatják szakmai egyéniségüket a munkáltatói márkaépítés égisze alatt.

3. Szerencsejáték Zrt.: A győztes gól, avagy EuroTippmix 2024, a Szerencsejáték Zrt. belső kommunikációs tippjátéka

Leírás: A Szerencsejáték Zrt. a szórakozás, a játék és a nyerés lehetőségének élményét nyújtja játékosainak. Az élmény és a szenvedély nem csak a játékosainkat hajtja, hanem munkavállalóinkat is. Munkáltatói márkaígéretünk a vállalati kultúránkat és a mindennapjainkat is meghatározza, minden belső kommunikációs aktivitásunknak ez az alapelve. Az EuroTippmix elnevezésű, 2024-es Labdarúgó Európa-bajnokságra lefejlesztett online tippjátékunkkal egy olyan belső kommunikációs aktivitást indítottunk el, amely tökéletes összhangban volt munkatársaink igényeivel

Employer branding kampány – egy konkrét üzleti igény támogatása időszakos kampánnyal – Speciális célcsoport szegmensnek szóló / speciális üzenettel, tartalommal bíró kampányok
  1. Coca-Cola HBC Magyarország: Social media és a karrieroldal titkos összetevői:  A Coca-Cola HBC Magyarország kékgalléros toborzása felpezsdítve

Társpályázó: Brandfizz Employer Branding – 100%

Leírás: Évente több mint 60 nyitott pozíció vár betöltése a Coca-Cola HBC Magyarország termelés és logisztika területén.
Célunk volt, hogy lokalizáljuk a globális értéküzenetet (EVP-t) és releváns, lokális munkavállalói élményekkel, sztorikkal töltsük fel. Mindezt azért, hogy létrehozzunk egy fenntarthatóan működő közösségi média és karrieroldal toborzási rendszert, amely évente képes betölteni a 60 nyitott termelési és logisztikai pozíciót. A projekt eredményeképpen mára heti 30 jelöltet szállít a rendszer.
Egy jó employer branding aktivitásnak sosem szabad csak egy célt szolgálnia. Az operátor és technikus célcsoport megszólítására egy olyan komplex programot építettünk fel, amely több célt szolgált: nemcsak 60 operátor felvételét, hanem a vállalat gyártó cégként való pozicionálását is segítette Magyarországon.

Eredmény:
+80,3%-os növekedés a közösségi média elérésében 12 hét alatt az előző évhez képest.
Megdupláztuk a karrieroldal megtekintésének korábbi rekordját.
+57,1%-os növekedés a karrieroldal forgalmában saját közösségi média forrásokból.
Mára heti 30 jelöltet tudunk szállítani az optimalizált kampány eredményeképp (KPI: 60 felvett/év).
+25%-os növekedés a karrieroldalról felvett munkavállalók arányában.
92x-es megtérülés (ROI) a befektetett média költségeken.
Mára egy jelölt költsége annyi, mint egy 2,25 literes Coca-Cola ára a boltban.

2. Follow The Yellow Communications: Tesco’s Tomorrow Made by You – arcok a kódok mögött – munkatársi sztorikra épülő employer branding kampány a Tesco Technologytól

Megbízó: Tesco Technology | Társpályázó: Ferling – 50%

Leírás: A Tesco szoftverfejlesztő üzletága a munkaerőpiac talán legkeresettebb szereplőit, a senior IT szakembereket célozta meg. A pozíciók és a juttatások helyett arra koncentráltunk, milyen érzés a Tesco Technologynál dolgozni. A munkatársak „kódolt” tételmondatokban és hosszabb blogposztokban beszélnek szakmai kihívásokról, mérnöki szabadságról és inspiráló közösségről. Az eredmény: félszáz rendkívül értékes új kolléga a csapatban.

3. Meraki Marketing Kft.: Metálgyár

Megbízó: KIRCHHOFF Automotive

Leírás: A KIRCHHOFF Automotive megbízásából olyan toborzási kampány készült, amely elsősorban az állandó létszámhiányt jelentő pozíciókra, a kékgalléros munkavállalókra célzott. A Meraki egy alaposan „metálosított” employer branding kampányt készített, amelyben a dolgozók és egy speciális, az elhangzott employer branding üzenetekre reagáló gitárszóló a főszereplő. A kampány így mutatta be a „Metálgyárat”, amely egyszerre a fémmegmunkálás és egy zúzós banda, vagyis a dolgozók találkozási pontja. A kampány szlogenje a KIRCHHOFF mint munkahely egyediségét ötvözi az employer branding ígérettel: “Ha szereted a metált és a fém a te műfajod, akkor köztünk a helyed!”A Metálgyárat a szokásos, testimonial jellegű EB kampányoktól sikerült eltávolítani egy zenei plusz kreatív megoldással, amely végül egy sikeres toborzási kampányt tett lehetővé.

4. Noguchi: Nők a magyar sörgyártás történetében – Dreher nőnapi videók

Megbízó:  Dreher Sörgyárak | Társpályázó: Wavemaker Hungary, JumpCut Productions

Leírás: A Dreher Sörgyárak büszke 170 éves múltjára, a dreheri örökségre: minden korszakban az innováción keresztül adta tovább a sörgyártás generációkon átívelő hagyományát. Ebben fontos szerepe volt a nőknek, a kezdetektől egészen napjainkig. A dreheri örökség széleskörű kommunikációjával integrálva, összhangban a márkastratégiával háromrészes animációs infotainment filmsorozatot készítettünk, amely bemutatja a nők szerepét a sörgyár, a márka és a magyar sörgyártás történetében.

5. Robert Bosch Kft.: A Bosch Magyarország Podcast  Csatorna videós adásainak bevezetése

Leírás: Videós formátumban újította meg podcast csatornáját a magyarországi Bosch csoport 2023-ban. A vállalat társosztályai által kidolgozott stratégia mögött az állt, hogy a cégnél felismerték: a hatékonyabb employer branding érdekében közösen kell támaszkodniuk a meglévő szinergiákra és kommunikációs csatornákra, valamint közösen kell kihasználniuk a későbbi kapcsolódási lehetőségeket. A Bosch Magyarország Podcast videós megújulása egy igazi sikertörténet a vállalat életében.

6. Semmelweis Egyetem: VáltozóKör a Semmelweis Egyetemen

Leírás: A VáltozóKör azzal a céllal jött létre, hogy a Semmelweis Egyetem munkatársai támogatásra lelhessenek a női változókor velejáróival szembeni küzdelemben. A VáltozóKör 2023-ban indult útjára, a Családbarát Egyetem Program keretében. Az egyetem majdnem 13 ezres munkavállalói létszámának 70% százaléka nő és csaknem 4500 a száma a 40-60 év közötti nőknek, akik mindannyian érintettek lehetnek a menopauza tüneteivel. A VáltozóKörben olyan komplex szolgáltatáscsomagot vehetnek igénybe a munkatársak, melyek egyaránt támogatják a klimax fizikai tüneteinek enyhítését és szolgálják a mentális egészség megőrzését.

Employer branding kampány – egy konkrét üzleti igény támogatása időszakos kampánnyal – Digitális employer branding kommunikáció
  1. Robert Bosch Kft.: A Bosch Magyarország Podcast Csatorna videós adásainak bevezetése – A Boschtól az űrállomásig vezető út

Leírás: Videós formátumban újította meg podcast csatornáját a magyarországi Bosch csoport 2023-ban. A vállalat társosztályai által kidolgozott stratégia mögött az állt, hogy a cégnél felismerték: a hatékonyabb employer branding érdekében közösen kell támaszkodniuk a meglévő szinergiákra és kommunikációs csatornákra, valamint közösen kell kihasználniuk a későbbi kapcsolódási lehetőségeket. A Bosch Magyarország Podcast videós megújulása egy igazi sikertörténet a vállalat életében.

Employer branding kampány – egy konkrét üzleti igény támogatása időszakos kampánnyal – Storytelling, Ambassador program (belső kommunikációs megoldások)
  1. Auchan Magyarország – Belső influencer program

Társpályázó: Well PR – 50%

Leírás: Az Auchan számára fontos, hogy hitelesen kommunikálja értékeit munkatársai és fogyasztói felé. 2023 nyarán a kiskereskedelmi piacon elsőként indította el belső influencer programját, amelyben munkatársaink márkanagykövetként kommunikálnak saját közösségi média felületeiken. A program segíti a gyors üzenetátadást, erősíti a csapatszellemet, és kiválóan eléri a fiatalokat. A sikeres márkaképviselet érdekében az Auchan a Well PR-t bízta meg a nagykövetek elméleti és gyakorlati felkészítésére.

Employer branding kampány – egy konkrét üzleti igény támogatása időszakos kampánnyal – Frissdiplomás, Z generációs célcsoportot kiemelten megcélzó employer branding kezdeményezések
  1. KPMG: Te tudod már…? EB kampány

Leírás: A KPMG idei, Te tudod már…? employer branding kampányának központjában azok a dilemmák állnak, melyek a fiatalok körében állandóan felmerülnek (munka vs. mester, itthon vs. külföld, karrierút, gyakorlati tudás, stb.). A kampány egy egységes üzenettel szólítja meg a pályakezdőket és kínál fel számukra számos lehetőséget.

2. MBH Bank Nyrt.: Vigyázz, kész, Start+!

Leírás: Az MBH Bank egy Európában is egyedülálló hármas fúzió révén, 2023. május 1-jén jött létre. A HR stratégiánk központi eleme a Generációs diverzitás programunk, mely egyedülálló innovatív megoldást nyújt a hazai piacon – ennek részei többek között az egyetemi hallgatókat és a frissdiplomás fiatalokat megszólító programjaink. 2024-ben már második alkalommal indítottuk útjára Start+ toborzási kampányunkat, mely során autentikus, pályakezdőktől pályakezdőknek elven szólítottuk meg a célcsoportot, megnégyszerezve céljelentkezőszámunkat.

3. MVM Csoport: A Z generáció bevonzása és megtartása az MVM Csoportban

Leírás: Keresed a helyed? A Z generáció bevonzása és megtartása Az MVM Csoport összehangolt tevékenységcsomagot hirdet az egyetemi hallgatóknak WATT.S UP gyakorlati programok címmel. A csomagban számos szolgáltatás, a tetris játék elemeiként összekapcsolható. Az országos média kampányt a Keresed a helyed? üzenet köré szerveztük. Számos belső és külső eseményt, oktatást indítottunk az elmúlt évben: Karriernap, Pályaorientációs Workshop Középiskolásoknak vagy a Campus portfólió. Elkészült a következő elem: az MVM STEP UP Frissdiplomás Program.

IPARÁGAK ALAPJÁN 

Építőipar, ingatlan 

  1. MERKBAU Építőipari és Kereskedelmi Zrt: MerkÚjítók – Együtt építünk. Együtt újítunk. Egy jobb jövőért.

Társpályázó: Brandfizz Employer Branding – 100%

Leírás: 2024-ben stratégiai célunk volt, hogy szinergiákat építsünk ki az egyes társterületek között. Így született meg a tervezőasztalnál a MerkÚjítók. Egy kezdeményezés, ami egyszerre támogatja a CSR, marketing, belső kommunikációs és munkáltatói márka célokat, reagál egy Magyarországon kiemelt figyelmet kapó társadalmi ügyre, és amin keresztül kollégáink testközelből megtapasztalhatják a Merkbau értékeit és hogy mi is a valódi társadalmi felelősségvállalás.

FMCG Retail, kereskedelem 

  1. Noguchi: A 170 éves Dreher Sörgyárak employer branding stratégiája

Megbízó: Dreher Sörgyárak

Leírás: 170 éves történetével a Dreher Sörgyárak a magyar ipar különleges szereplője. A megélt történelmi korszakok és a technológiai váltások alapjaiban formálták a vállalati és munkáltatói kultúrát. 2017-ben az Asahi Group Holdings csapata átalakította a stratégiát: a “Drehertől-Dreherig” filozófia a hagyomány és a modernitás ötvözésére koncentrál minden területen, beleértve a HR stratégiát is. A vállalati kultúra és a munkáltatói arculat komplex terv mentén épült az elmúlt 7 évben.

Közlekedés, logisztika

  1. Robert Bosch: A Bosch Magyarország Podcast Csatorna videós adásainak bevezetése – A mesterséges intelligencia jövője és a jövő mesterséges intelligenciája

Leírás: Videós formátumban újította meg podcast csatornáját a magyarországi Bosch csoport 2023-ban. A vállalat társosztályai által kidolgozott stratégia mögött az állt, hogy a cégnél felismerték: a hatékonyabb employer branding érdekében közösen kell támaszkodniuk a meglévő szinergiákra és kommunikációs csatornákra, valamint közösen kell kihasználniuk a későbbi kapcsolódási lehetőségeket. A Bosch Magyarország Podcast videós megújulása egy igazi sikertörténet a vállalat életében.

( onBRANDS )