
A Henkel Magyarország fontos vezetőváltozásról számolt be. A vállalatnál eltöltött rendkívül sikeres három évtizedes pályafutását – ebből 15 év kiemelkedő felsővezetői szerepkört – követően Dr. Fábián Ágnes távozik a vállalattól. 2026. május 15-től Kocsis Zoltán veszi át a Henkel Magyarország ügyvezető igazgatói posztját.
Új szerepkörében Kocsis Zoltán – aki jelenleg a Henkel Adhesive Technologies környei ragasztógyárának igazgatója – meglévő feladatai mellett a teljes magyarországi szervezet irányításáért is felelősséget vállal.
„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy rám bízták a Henkel Magyarország ügyvezetői posztját. Dr. Fábián Ágnes által lefektetett szilárd alapokra építve különösen inspiráló egy olyan vállalat élére állni, amelyet erős értékek és büszke történelem jellemez Magyarországon. Ahogy új fejezetet nyitunk, célom, hogy tovább építsünk erősségeinkre és olyan vállalati kultúrát teremtsünk, ahol az innováció, a teljesítmény és az együttműködés egyszerre tud kibontakozni. Fontos számomra, hogy a Henkel továbbra is olyan munkahely maradjon, amelyre kollégáink büszkék lehetnek, és olyan partner, amellyel ügyfeleink hosszú távon terveznek” – mondta Kocsis Zoltán, a Henkel Adhesive Technologies környei gyárának igazgatója és a Henkel Magyarország új ügyvezető igazgatója.
Kiemelkedő vezetői munka három évtizeden át
Dr. Fábián Ágnes 1996 óta tagja a Henkel csapatának, és meghatározó szerepe volt a Henkel Magyarország fejlődésének alakításában. Kulcsszerepet töltött be a Loctite márka sikeres hazai integrációjában, emellett számos üzleti, stratégiai és szervezeti átalakuláson vezette át a vállalatot.
Karrierje során Dr. Fábián Ágnes több hazai, nemzetközi és régiós pozíciót töltött be, így széles körű tapasztalatot szerzett többféle területen. Különösen jelentős volt hozzájárulása az Adhesive Technologies üzletág fejlődéséhez. 2011 óta – üzletágvezetői szerepe mellett – a Henkel Magyarország ügyvezető igazgatójaként is dolgozott, és a vállalatot a tartós növekedés és erős piaci pozíciójának megszilárdítása időszakán vezette át.
Vezetése alatt a Henkel Magyarország nem csupán kiemelkedő üzleti eredményeket ért el, hanem a munkáltatói márkaépítés és a vállalati társadalmi felelősségvállalás terén is elismert vezető szerepet töltött be. Számos olyan kezdeményezés élére ált, amelyek hosszú távú értékteremtést szolgálnak, miközben nyitott, együttműködésre épülő és emberközpontú vállalati kultúrát erősítettek.
A Henkel mellett Dr. Fábián Ágnes az üzleti élet szélesebb körében is nagy tiszteletnek örvend. A Joint Venture Szövetség és a Magyar Márkaszövetség elnöke, valamint rendszeresen szólal fel gazdasági, fenntarthatósági és HR témákban. Elkötelezett a fiatal tehetségek támogatása és a nők vezetői pozíciókba való előrelépésének elősegítése iránt.
Szakmai munkáját számos rangos elismeréssel díjazták: 2014-ben az Év Menedzserének választották, majd 2021-ben elnyerte az Év Menedzsere a Környezettudatos Gazdaságért különdíjat. Évek óta Magyarország 50 legbefolyásosabb nője között tartják számon, emellett aktív nagykövete a Csodalámpa Alapítványnak is.
A Henkel Magyarország vezetősége őszinte köszönetét fejezi ki Dr. Fábián Ágnesnek kiemelkedő elkötelezettségéért, inspiráló vezetői munkájáért és a vállalatra gyakorolt maradandó hatásáért.
„Közel harminc évvel ezelőtt kíváncsisággal és ambícióval csatlakoztam a Henkel Magyarországhoz – és az évek során a vállalat sokkal többé vált számomra egyszerű munkahelynél. Kiváló kollégáimmal együtt fejlődtünk, alkalmazkodtunk a változásokhoz, erős üzleteket építettünk, és olyan kultúrát formáltunk, amely a bizalomra, a tiszteletre és a felelősségvállalásra épül. Büszkén tekintek vissza mindarra, amit közösen elértünk, és hálás vagyok mindazoknak, akik igazán különlegessé tették ezt az utat” – fogalmazott Dr. Fábián Ágnes.
Belső kinevezés: tapasztalt vezető veszi át az irányítást
Kocsis Zoltán kinevezése jól tükrözi a Henkel elkötelezettségét a folytonosság és a belső tehetséggondozás iránt. Az ipari szegmensben szerzett sokéves vezetői tapasztalatával jelenleg a környei Adhesive Technologies multi-technológiás gyárat irányítja, amely a Henkel egyik legösszetettebb telephelye világszerte, és a vállalat három legfontosabb gyára közé tartozik.
Irányítása alatt a gyár stabil és megbízható működése mellett kiemelt hangsúlyt kap a hatékonyság, a technológiai innováció és a fenntarthatósági szempontok integrálása. Vezetői szemléletét a strukturált gondolkodásmód, az eredményorientáltság és az együttműködésen alapuló csapatvezetés jellemzi.
A Henkel Magyarország ügyvezető igazgatójaként Kocsis Zoltán a vállalat hazai jelenlétének további erősítésére fog összpontosítani, és a Henkel globális stratégiájával szoros összhangban fogja irányítani a szervezetet a gyorsan változó gazdasági és piaci körülmények között.
Folyamatos fejlődés és ígéretes jövő
A vezetőváltás a Henkel Magyarország számára nem csupán személyi változást jelent, hanem egy új fejezet kezdetét is. A vállalat szilárd alapjaira építve tovább fogja erősíteni versenyképességét mind az FMCG, mind az ipari szegmensben, egyértelműen összpontosítva az innovációra, a fenntarthatóságra és a munkavállalói élményre.
Ahogy a Henkel Magyarország jövőre közeledik 40. évfordulójához, a vállalat továbbra is elkötelezett amellett, hogy a magyar piac egyik meghatározó szereplője maradjon – üzleti értéket teremtve, miközben pozitív és tartós társadalmi hatást gyakorol.
( onBRANDS )