MAGYAR DESIGN A FENNTARTHATÓSÁG JEGYÉBEN
Egybegyűjti azon tervezők munkáit, akik kiemelkedően fontosnak tartják a jelen és a jövő környezeti, gazdasági és társadalmi kihívásaival való szembenézést, és a fenntartható fejlődés koncepciójába illeszkedve alkotnak.
FOLYAMATBAN A BEFEKTETŐI TÁRGYALÁSOK
A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Est Media rendezte sajáttőke-helyzetét, megszabadult kötelezettségeitől, és készen áll a társaságot tevékenységgel megtöltő befektető fogadására.
INDUL MAGYARORSZÁG ELSŐ, HIVATALOS E-SPORT LIGÁJA
A Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság első évadának összdíjazása 15 millió forint.
ÁTADTÁK AZ ÉV CIO-JA ÉS A BRAUN PÉTER-DÍJAT
Mindkét díjra egy a VISZ elnöksége által felkért zsűri tesz javaslatot, és a szövetség adományozza.
100-BÓL 6 EURÓPAI TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSNÁL KERESI A KENYERÉT
Bár ez az arány országonként változó, a szám egyértelműen jelzi, hogy egy nem elhanyagolható szektorról van szó. A társadalmi vállalkozások napjainkban a nonprofit szektor és a hagyományos for-profit szektor között foglalnak helyet.
AZ E-KERESKEDŐK NAGYOBB HANGSÚLYT HELYEZNEK A VÁSÁRLÓK MEGTARTÁSÁRA
Idén már közel 180 milliárd forint értékben rendeltünk terméket az internetről, ami csaknem 25 milliárd forinttal (17%-kal) több, mint 2017 hasonló időszakában.
“DANKE UNGARN”
Németországnak és Magyarországnak meghatározó szerepe volt az új Európa létrejöttében,
TERJED A KIBERBŰNÖZÉS
Három éven belül várhatóan 3,5 millió betöltetlen állás lesz a szektorban világszerte, az európai cégek háromnegyede szerint nem megfelelő a kiberbiztonsági csapata.
A COCA-COLA MEGVÁSÁROLJA A COSTA KÁVÉZÓLÁNCOT A WHITBREAD-TŐL
A Coca-Cola ebben a szegmensben eddig még nem rendelkezett globális márkanévvel.
LÉGIUTAS-KÍSÉRŐKET TOBOROZ AZ EMIRATES
A sikeres felvételihez öt hasznos tippet osztott meg az Emirates légiutas-kísérője, Vas Vanda, aki egyike a világcég több mint 300 magyar munkatársának.