KOPPÁNY LEVENTE NYERTE A S.PELLEGRINO YOUNG CHEF KÖZÉP-EURÓPAI ELŐDÖNTŐJÉT

Ő képviselheti a régiót a 2020-as milánói döntőben.

Miután a közép-európai régió legtehetségesebb fiatal szakácsai kulináris bátorságukról tettek tanúbizonyságot, Koppány Levente nyerte a megmérettetést, és ő vehet részt a S.Pellegrino Young Chef milánói döntőjében 2020. május 8–9-én.

A zsűri Koppány Levente szivárványos pisztráng turbolyával, erdei gombákkal és vadfokhagymával fogását ítélte a legjobbnak.

„Hatalmas megtiszteltetés, hogy egy olyan neves versenyen, mint a S.Pellegrino Young Chef, én képviselhetem Magyarországot és az egész közép-európai régiót a milánói döntőben. Magam is horgászom, így sokat utaztam mind a régióban, mind itthon, hogy egy igazán jellegzetes édesvízi halat, pisztrángot fogjak. A versenyre készített győztes fogásomban a hal mellé tálalt köret összetevői is a vízparton teremnek, ezzel is azt szeretném érzékeltetni, hogy mennyire fontos számomra a természet és annak megóvása” – mondta el Koppány Levente.

A győzelem jelentőségét növeli, hogy az idei versenyre rekordszámban jelentkeztek a minden eddiginél tehetségesebb fiatal séfek.

Tavalyhoz képest 20 százalékkal többen jelentkeztek a 2020-as világversenyre és 10 százalékkal emelkedett a női séfek aránya,

amely jól mutatja az egyre növekvő érdeklődést a S.Pellegrino globális kezdeményezése iránt.

Koppány Levente vívta ki a lehetőséget, hogy a döntőben versenyezzen a S.Pellegrino Young Chef címért, ugyanakkor az elődöntő során további három fiatal séfet is díjaztak. A S.Pellegrino Young Chef cím mellet három új díj tükrözi a S.Pellegrino gasztronómia átalakító erejébe és annak konyhán kívüli hatásába vetett hitét:

Acqua Panna Gasztronómiai Kapcsolatok Díj (Acqua Panna Award for Connection in Gastronomy) – A regionális mentorok által megszavazott díjat az a fogás nyeri el, amely a sokszínűséget képviseli, és a különböző kultúrák szépségét elismerve találkozásukból valami frisset és izgalmasat alkot.

Nyertes: Łukasz Moneta (Lengyelország) – Tokhal csigával

Fine Dining Lovers Közönségdíj (Fine Dining Lovers Community Award) – Ezt a díjat a Fine Dining Lovers online közössége ítéli oda annak a fiatal séfnek, akinek személyisége leginkább visszaköszön az általa elkészített fogásban.

Nyertes: Krzysztof Konieczny (Lengyelország) – Jeruzsálemi articsóka “hal”

S.Pellegrino Társadalmi Felelősség Díj (S.Pellegrino Award for Social Responsibility) – A díjról a fenntartható gasztronómia nemzetközileg elismert képviselője, a Food Made Good szervezet  dönt. A nyertes fogás azt az elvet követi, hogy az étel akkor a legjobb, ha előállítása társadalmilag felelős módon történik.

Nyertes: Jana Stöger (Németország) – Gyerekként Tirolban

S.Pellegrino Young Chef Díj (S.Pellegrino Young Chef Award) – amelyet a közép-európai régióban idén Koppány Levente nyert el.

A díjat a regionális zsűri egy páratlan technikai szakértelemmel, valódi kreativitással és a gasztronómia iránti kivételes, erős személyes elköteleződéssel rendelkező séfnek ítéli oda.

A további három díj nyertesei szintén meghívást kapnak a fináléba, hogy találkozhassanak a gasztronómia legnagyobb nemzetközi neveivel.

A 2020. májusi döntővel kapcsolatos híreket és bejelentéseket az alábbi oldalakon követhetik nyomon az érdeklődők:

https://www.sanpellegrinoyoungchef.com/en
https://www.facebook.com/SanPellegrino
https://www.instagram.com/sanpellegrino_official/

( onBRANDS )