MI KELL A NŐNEK?

Így támogathatja a cég a hölgyek karrierépítését.

Egyre több kutatás igazolja, hogy a női munkavállalók nemcsak sokszínűséget hoznak a vállalati életbe, de helyük van a cégek döntéshozói között is. A K&H HR vezetője szerint a képzéseken felül a munka-magánélet egyensúly biztosítása és az édesanyák visszatérésének segítése lehet a kulcs ahhoz, hogy a hölgyek lehetőséget kapjanak arra, hogy hosszú távon építsenek karriert egy cégnél.

A vezetővé válásban pedig sokszor az önbizalom erősítése is segíthet.

A női munkavállalókkal szembeni sztereotípia, miszerint nem alkalmasak vezetőnek, egyre inkább elhalványul hazánkban is – ezt mutatja az is, hogy az Eurostat 2020-as adatai alapján 39,2 százalék a hölgyek aránya vezető munkakörökben. Az esélyegyenlőség előnyeit számos kutatás bizonyítja: egy amerikai felmérésből például kiderült, hogy az inkább a nőkre jellemző érzelmesség és törődés kifejezetten pozitív lehet egy munkahelyen.

„A K&H-nál a nemek közötti egyenjogúság alapvető értékeink és szervezeti kultúránk része. Ezt jól mutatja az is, hogy 2021-ben az előléptetésben részesült kollégáink 70%-a volt nő. Ugyanakkor a felsővezetői szinten még tennünk kell a nemek közötti egyensúly kialakításáért. A kulcs az lehet, ha minél szélesebb körben biztosítjuk a lehetőséget a fejlődésre, miközben a képzések mellett a munka-magánélet egyensúlyát megteremtő családbarát intézkedések is megjelennek. A részmunkaidős és otthoni munkavégzés lehetősége például ma már meghatározó szempont a nők számára a munkahelyválasztásban és az adott pozíció betöltésében. Ugyanakkor a szerethető, megbízható, sokszínűséget és esélyegyenlőséget biztosító munkahelyi légkör is kiemelten fontos lehet, amiben érezhető, hogy a munkaerőfelvétel és a kinevezések kizárólag érdemi alapon történnek” – mondta Végh József, a K&H HR igazgatója.

Mire érdemes még odafigyelni?

„Az a tapasztalatunk, hogy sokszor nem a lehetőség, hanem az önbizalom hiányzik ahhoz, hogy a nők vezetői pozícióra pályázzanak. A kérdés, hogy ezen hogyan segíthetjük át őket és milyen támogatást nyújthatunk tehetségük kibontakoztatásához. A K&H meNŐK mentorprogramunkat és K&H meNŐK karrieriskolánkat éppen azért indítottuk útjára, hogy a résztvevők tudatosítsák képességeiket, erősségeiket, lehetőségeiket, és ha szükséges, tágítsák határaikat annak érdekében, hogy kilépjenek a komfortzónájukból. A kismamák számára pedig a jól működő K&H welcome back programunk nyújt támogatást, így gyermeknevelési szabadságuk alatt is tájékozódhatnak a vállalatot érintő aktuális eseményekről, így idővel informáltan térhetnek vissza a munka világába” – tette hozzá Végh József.
( onBRANDS )